Kulcslyuksebészet, mesterséges intelligencia, kiterjesztett valóság, endoszkópia – ezekkel az izgalmas témákkal is találkozhatnak az érdeklődők a Semmelweis Egészség Napok programsorozat következő, július 22-i állomásán. A Külső Klinikai Tömb nyolc klinikája által online szervezett esemény középpontjában a leggyakoribb népbetegségek állnak, és szó lesz egyebek mellett a koronavírus eddig kevésbé a fókuszban lévő aspektusairól, a legmodernebb képalkotó diagnosztikai eljárásokról, valamint a műtők titkairól is.

A 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi programjának júliusi állomását Gyógyítás tetőtől talpig címmel rendezik meg, a programok ezúttal is ingyenesek, de regisztrációkötelesek. A Külső Klinikai Tömb klinikái, valamint a Sürgősségi Betegellátó Osztály gazdag programot állított össze: a több tucat interaktív előadás mellett konzultációval, filmvetítéssel és tornával is várják azokat, akik meg szeretnék előzni az egészségügyi problémákat vagy már egy kialakult betegség miatt fordulnak szakemberhez.A július 22-i programon több sokakat érintő népbetegség is fókuszban lesz, szó lesz egyebek mellett a fej-nyaki daganatok prevenciójáról, a nyelőcső- és vastagbéldaganat terápiás lehetőségről, a prosztata- és az emlőrák szűrésének fontosságáról, a stroke és a demencia megelőzéséről, továbbá a csontritkulásról is, de interaktív segítséget kaphatnak a mozgásszervi problémákkal küzdők is.

A 2020-as év egészségügyi ellátásában új fejezetet nyitott a koronavírus kezelése. A Semmelweis Egészség Napok következő alkalmán megtudhatják az érdeklődők, hogyan változtatta meg a betegellátást a COVID-19 járvány, miként lehet segíteni a vírus korai felismerését, és azt is bemutatják az előadók, hogyan befolyásolhatjuk a kórokozó terjedését.Az ismeretterjesztő előadások mellett a résztvevők bepillantást nyerhetnek a műtők zárt világába is, ahol digitálisan végig követhetnek egy protézisbeültetést. A képalkotó módszerek révén akár a múmiák titkait is megismerhetik, és azt is megtudhatják, hogyan alkalmazhatók a technikai innovációk – például a kiterjesztetett valóság – a műtőasztalon. Aki pedig aktívabban szeretne bekapcsolódni a programokba, az akár ki is próbálhatja az  Ortopédiai Klinika munkatársai által bemutatott gerinc-, váll vagy éppen lúdtalptornát.

A részletes program és a regisztráció ide kattintva érhető el.  

Dávid Orsolya
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.