Budapest egyik legmagasabb, 88 méter magas épületének, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének tetejét mostantól „Semmelweis Egyetem” fényfelirat díszíti.

A feliratot a magyar egészségügy ünnepének számító Semmelweis Nap előestéjén üzemelte be az egyetem. A Semmelweis Ignác születésnapját ünneplő intézmény az egészségügyben dolgozó kollégák és az intézmény névadója előtt is tiszteleg a gesztussal.

„Az elmúlt időszakban felértékelődött az egészségügyben dolgozók munkája, hiszen amikor a legtöbben a járvány terjedésének megakadályozása érdekében otthon maradtak, akkor pont az egészségügyi dolgozók részéről volt szükség több munkára. Ők szívvel-lélekkel végezték a dolgukat és komoly áldozatot hoztak azért, hogy embertársaiknak segítsenek” – hangsúlyozta dr. Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora a fényfelirat felkapcsolásakor felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemen a Semmelweis Nap kettős ünnep, egyrészt a magyar egészségügy napja, másrészt az intézmény névadójának születésnapja.

Semmelweis Ignác 1818. július 1-jén született Budapesten. Az anyák megmentőjeként is ismert magyar orvos volt a világon az első, aki a kézmosás fontosságára hívta fel a figyelmet. Gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent egyes dokumentumait 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította. Semmelweis neve az új koronavírus okozta fertőzés megelőzése kapcsán is többször felmerült, a Google és több nagy amerikai szerkesztőség is foglalkozott életútjával és a kézmosás fontosságával.

A Nagyvárad Téri Elméleti Tömb tetőfeliratának kivitelezését a Semmelweis Egyetem Alapítványa finanszírozta. Az egyetem által használt kék színt viselő felirat a BEPRO Solutions Kft. kivitelezésében készült el és a város számos pontjáról látszik majd. A feliratnak része az egyetem jubileumi címere is, amely emlékeztet arra, hogy az egyetem alapításának 250 éves évfordulóját ünnepli, szeptemberben pedig kezdetét veszi a 250. tanév.

Kép: BEPRO Solutions/Semmelweis Egyetem és Kovács Attila – Semmelweis Egyetem