A Semmelweis Egyetem klinikai betegellátó tevékenységének köszönhetően meghatározó része a hazai egészségügynek, továbbá Magyarország legnagyobb orvos-, egészségügyi szakemberképző felsőoktatási intézménye, emellett innovációs potenciáljával kiemelkedő szerepe van a gyógyító eljárások fejlesztésében és az egészségipari együttműködésekben. Hazánk jövője szempontjából is fontos az oktatás-kutatás-innováció, valamint az egészségügyi ellátás egymásra épülő, egymást erősítő fejlesztése. Ezért elengedhetetlen az egyetem jelenlegi működési környezetének – nemzetközi modellek szerinti – versenyképesebbé tétele.

Becslések szerint évente minimum hét százalékkal bővül az egészségpiac, a betegellátásra épülő kutatási kapacitás fejlesztésében ezért óriási lehetőség van. Határozott cél tehát, hogy az intézmény közép-európai vezető szerephez jusson az egészségipari, gyógyszeripari innováció területén, illetve, hogy megfeleljen a betegellátásban és az orvos-, és egészségügyi szakember képzésben is jelentkező növekvő igényeknek.

A fentiek érdekében megkezdődött egy, a Semmelweis Egyetemre szabott, rugalmasabb, minőségi elvárásokat meghatározó, és teljesítményalapú fenntartói modell kialakítása. Az egyetem klinikáin folyó gyógyító munka továbbra is a közfinanszírozott betegellátás keretében valósul meg, és az államilag finanszírozott hallgatói keretszám továbbra is megfelel majd a hazai egészségügyi ellátás növekvő igényeinek.