Magyarországon ma minden tizedik fogamzóképes korú nő endometriózisban szenved, a meddő nők csaknem felét ezzel a betegséggel kezelik. A tünetekről, a betegség kivizsgálásáról és az ellátási lehetőségekről előadást hallhatnak, valamint konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők a Semmelweis Egyetem ingyenes, nagyközönségnek szóló, interaktív programsorozata, a Semmelweis Egészség Napok következő rendezvényén, a január 4-i Nőgyógyászati és Onkológiai Napon.

Az endometriózis egy krónikus, jóindulatú elváltozással járó női betegség, amely tízből egy fogamzóképes nőt érint. Kialakulásának pontos okai egyelőre ismeretlenek, de a folyamatban kulcsszerepet játszanak a méhnyálkahártyához hasonló – endometrium-szerű – szövetek, amelyek a méh üregén kívül jelennek meg, és a petefészkeken cisztákat, a méhszalagokon, a hashártya felszíneken, a beleken vagy a húgyhólyagon gyulladásokat, összenövéseket, csomókat okoznak.

A panaszok gyakran nem egyértelműek, ám a menstruáció idején jelentkező erős hasi fájdalom az endometriózis egyik legfőbb tünete, ami már a kamaszlányoknál is jelentkezhet. A betegség ugyanakkor teljesen tünetmentes is lehet, és nem ritkán csak akkor derül rá fény, amikor egy nő sikertelenül próbál teherbe esni. A betegség véglegesen nem gyógyítható, de műtéttel, illetve hormonális gyógyszeres kezeléssel karbantartható. A szükséges terápiát követően az érintettek újra próbálkozhatnak gyermekvállalással.

A következő Semmelweis Egészség Napon, január 4-én az endometriózis kialakulásáról, tüneteiről és kezeléséről a betegséggel érintettek, az érdeklődő kamaszlányok, fiatal nők és a családot tervező párok három időpontban hallhatnak előadást. A regisztrált nézőknek lehetőségük nyílik arra is, hogy az előadás után személyes konzultáción vegyenek részt. A konzultációra az előadás után, a helyszínen lehet jelentkezni.

A programok ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Részletes program és jelentkezés a semmelweis.hu/250 oldalon, a Semmelweis Egészség Napok fülre kattintva, a Nőgyógyászati és Onkológiai Nap programjainál lehetséges. A betelt programokra a helyszínen, a lemondásoktól függően lehet regisztrálni.

Időpont: 2020. január 4. (szombat) 10:00 – 15:00
Helyszín: Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ (1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.)

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.