A Semmelweis Egyetem harmincnál is több intézete csatlakozott idén a Kutatók éjszakájához, amelyek hozzávetőleg száz különböző programmal várják a látogatókat. A kínálatban a korábbi évek legnépszerűbb rendezvényei – bonctermi látogatás, sebészeti gyakorlat – mellett újdonságok is szerepelnek. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek egyebek mellett a nanovilág rejtelmeibe, megtudhatják, milyen szerepe van az optogenetikának az agykutatásban, illetve, hogy  milyen lézereket és implantátumokat alkalmaznak a szemészetben. A programok egy része regisztrációhoz kötött, a legnépszerűbb eseményekre szinte azonnal beteltek a férőhelyek. A szervezők az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több ezer érdeklődőre számítanak szeptember 30-án, 17 órától.

A Kutatók éjszakáján lehetőségünk nyílik arra, hogy bepillantsunk a kulisszák mögé. Egyebek mellett megnézhetjük, mi történik azokban a laborokban, amelyekbe az év többi napján nem mehetünk be. Láthatjuk az élő test virtuális felszeletelését, részt vehetünk különféle szimulációs gyakorlatokon, és a mikroszkópos technika újdonságait is megismerhetjük. Lesznek kémiai kísérletek, zenés kémiai-biokémiai kurzusok, illetve fény derül arra is, hogyan születik a szövettani diagnózis, és bevezetnek minket az ikerkutatások rejtelmeibe is.

Az érdeklődők megismerhetik a drogprevencióban alkalmazott legújabb innovációkat, különös tekintettel az okostelefonos alkalmazásokra és az interaktív honlapokra. A minden évben nagy népszerűségnek örvendő robotsebészeti bemutatóra, valamint a bonctermi látogatásra már be is teltek a helyek. Szintén kedvelt eseménynek számít a szemészetben alkalmazott lézerekről és implantátumokról szóló előadás, amelyre még várják a jelentkezéseket.

SE_Kutatok_ejszakaja_programlista_2015_09_25

Különféle prevenciós programok is lesznek az est folyamán. Kiderül például, hogy milyen szerepet játszik a rendszeres mozgás az érrendszer fiatalságának megőrzésében, valamint az újraélesztés technikáját is elsajátíthatjuk. Szó lesz arról is, hogy milyen kihívásokat rejt a várandósgondozás, hogyan lehet kockázatmentesen szűrni a magzati kromoszóma-rendellenességeket, valamint, hogy miként alkalmazzák a navigációs rendszereket a fül-orr-gégészetben. Továbbá a különböző multi-modalitású és multi-dimenziós orvosi képalkotó eljárásokkal is megismerkedhetnek azok, akik a Kutatók éjszakáján felkeresik a Semmelweis Egyetemet.

A mellékelt plakáton valamennyi program megtalálható. Az események egy része regisztrációhoz kötött.