WHO Együttműködési Központként kutatja mostantól az egészségügyi emberi erőforrással, így például az orvosok migrációjával kapcsolatos kérdéseket a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja (EMK). Az erről szóló kinevezést Dr. Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője adta át Dr. Szél Ágostonnak, a Semmelweis Egyetem rektorának.

RS46985_KA-20160318-IMG_8606-scrDr. Szél Ágoston hangsúlyozta: a kinevezéssel regionális tudásközponttá válik az EMK. A központ számos nemzetközi kutatásban vett már részt eddig is, melyek világszerte ismertséget adtak az intézetnek – tette hozzá. Mint fogalmazott, nehéz küzdeni az egészségügyi migráció ellen, de az EMK kutatásaiból származó adatok, információk segítenek ebben a munkában.

Dr. Pusztai Zsófia kiemelte: a regionális Együttműködési Központtá való négy évre szóló kinevezéssel azt a több éves tudományos munkát ismeri el az Egészségügyi Világszervezet, melyet az EMK végez az egészségügyi emberi erőforrással összefüggő kérdésekben.

RS46992_KA-20160318-IMG_8541-scrDr. Szócska Miklós, az EMK igazgatója elmondta: WHO Együttműködési Központként a hazai helyzettől a regionális kontextuson át a globális katasztrófahelyzetekig mindent érint majd a munkájuk, ami összefügg az egészségügyi humánerőforrással. Feladatuk egyebek mellett, hogy megmutassák a döntéshozóknak, hol vannak problémák, milyen mértékűek ezek és milyen jó gyakorlatok vannak a megoldásra hazai, regionális és globális szinten.

A kinevezés értelmében a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja képviselheti, támogathatja a WHO szakmai programját az egészségügyi emberi erőforrás területen regionális szinten, vagyis a világszervezet által az európai régióhoz sorolt több mint 50 országban. Európában még egy ankarai és egy amszterdami szakmai műhely rendelkezik hasonló címmel ezen a szakterületen.

További részletek olvashatók a témáról korábbi cikkünkben:

https://semmelweis.hu/hirek/2016/03/08/who-s-egyuttmukodesi-kozpontkent-kutatja-mostantol-az-orvosok-migraciojat-a-semmelweis-egyetem-egeszsegugyi-menedzserkepzo-kozpontja/