A II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika munkatársai és páciensei használhatják elsőként a Korányi projekt keretében létrejövő új infrastrukturális környezetet. A projekt keretében a klinika PIC részlege teljesen megújult, ezen kívül korszerűsítették a fűtést és kicseréltek több nyílászárót is.

A projekt teljes befejezésekor egy olyan új, központi, intenzív, sürgősségi traumatológiai- ortopédiai egység jön létre, amely ugrásszerűen javítja majd a Közép-magyarországi régió ellátását. A Semmelweis Egyetemen megvalósuló traumatológia egy olyan centralizációs pályázat eredménye, amelyet a Szakmai Kollégium állásfoglalása is támogat, hiszen eleve adott a poliklinikai környezet, amikor egy helyen áll rendelkezésre központi diagnosztika, radiológia, nőgyógyászat, belgyógyászat, urológia, sebészet, fül-orr-gégészet stb. Egyetemi környezetben, vagyis a legmagasabb progresszív ellátási szinten várják majd a betegeket.

Az új Központi Betegellátó Épület használatbavételi engedélyezési eljárása folyamatban van. Az orvosi eszközök többségét már telepítették. A tetőtéri helikopter-leszállóhellyel rendelkező, mintegy húszezer négyzetméteres új Központi Betegellátó Épületet a tervek szerint még idén átadja a Semmelweis Egyetem.