RTL-Klub

Híradó este

RTL, Híradó Este, 2011.02.17. 18:32:34-18:34:55

Mv.: – Születésekor elfért egy felnőtt tenyerében, annyira pici volt Magyarország legkisebb koraszülött babája. Szebasztián öt hónappal ezelőtt mindössze 380 grammal jött a világra. Orvosai szerint a csodával határos, hogy ma egészségesen hazavihették a szülei.

R.: – Védőruha, maszk és kézfertőtlenítés. Öt hónapja ismétlődő rituálé naponta kétszer. Melinda csak így érhet kisfiához, akit hónapokig még csak meg sem tudott ölelni.

Farkas Melinda: – A karomba csak nemrég tudtam venni, amikor már nagyobb volt és már jól volt, de egyébként már olyan három hetes korban hozzá tudtam nyúlni, meg tudtam picit simogatni.

R.: – Elfért egy felnőtt tenyerében. Szebasztiánról születése után készült ez a kép, ezen mindössze 380 gramm volt. És így néz ki most, több mint két kiló. A terhesség 23. hetében egy kontrollvizsgáltról küldték a klinikára az édesanyát, mert komplikáció adódott.

Farkas Melinda: – Kétségbe voltunk esve, sajnos volt már egy előző terhességem és ott is a 24. héten a babát sajnos, elveszítettük, sajnos őt is, és így nagyon nehéz volt ezzel a tudattal, hogy még egyszer át kell ezt élnünk.

R.: – Nyolc orvos, 30 nővér, korszerű gépek, gyógyszerek, a szülők és a kisfiú élni akarása, a klinkián azt mondják, ezen múlt, hogy Szebasztiánt ma már egészségesen hazavihetik szülei. Pedig voltak nehéz pillanatok.

dr. Jeager Judit kezelőorvos, Semmelweis Egyetem I. sz. Női Klinika: – Szemészeti szövődmény, levált a retinája, lézeres szemműtéten esett át, volt csonttörése, ez ilyen csontritkulásos csonttörés, éretlen koraszülötteknél nagyon gyakori.

R.: – Magyarországon 40 dekánál kisebb súllyal született csecsemő még nem maradt életben és a világon is csak 97 ilyen gyerekről tudnak. 30 éve az 1000 gramm alatti babák túlélési esélye csak 10 százalék volt, ma pedig már 90. Folyamatos fertőtlenítés, erre kell a szülőknek a legjobban figyelniük, miután hazavitték a kisfiút. A következő évek pedig folyamatos orvosi felügyelet mellett telnek majd. Neurológus fogja néhány havonta ellenőrizni, hogy megfelelőn fejlődik-e és hogy milyen terápiára van szüksége.

Mv.: – A kis Szebasztián utolsó kórházban töltött napjáról készült összeállítást megnézhetik az rtlklub.hu/hirek oldalon.