Helyszín: Elméleti Orvostudományi Központ, Budapest Tűzoltó utca 37-47.
Dátum: 2025.02.22.
{ "name":"18. Ritka Betegségek Világnapja", "description":"
A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) az idén 18. alkalommal rendezi meg a Ritka Betegségek Világnapját, ezúttal a Semmelweis Egyetemmel közösen, amelyre szeretettel várnak minden érintettet, családjaikat, érdeklődőket!
Időpont: február 22. szombat 10–17 óráig
Helyszín: Semmelweis Egyetem Elméleti Oktatási Központ (EOK),
1094 Budapest Tűzoltó utca 37-43.
Fővédnök: Nagy Zsuzsanna a Köztársasági Elnök Felesége
Jószolgálati nagykövet: Mohamed Aida
A szakmai konferencia mellett a szervezők jótékonysági családi programokkal –kézműves foglalkozások, többféle szórakoztató program, koncertek stb. – is készülnek, de lesz pszichológiai és genetikai beszélgetésre (tanácsadásra) is lehetőség, amit szakemberek tartanak.
Részvételi szándékát on-line kérdőív kitöltésével jelezze!
Jelentkezés résztvevő, kiállító civil szervezetek számára.
Az érintett betegszervezetek standokkal, poszterekkel mutatkoznak be, és megtekinthetőek lesznek a „Ritka betegek boldog pillanatai” című fotópályázat legszebb képei és a pályázat díjkiosztójára is itt kerül sor.
Programokról bővebben honlapjukon olvashatnak: https://ritkanap.rirosz.hu/ritka-nap-2025
Az esemény az idei évben hibrid módon valósul meg, hogy azok is követhessék, akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen.
A részvétel ingyenes, de a szervezők szívesen fogadnak minden támogatást a Mentőöv Információs Központ és Segélyvonal szolgáltatásai fenntartásához!
Elméleti Orvostudományi Központ", "startDate":"2025-02-22", "endDate":"2025-02-22", "startTime":"10:00", "endTime":"17:00", "location":"Budapest, Tűzoltó utca 37-47.", "options":["Apple","Google","iCal","Microsoft365", "MicrosoftTeams", "Outlook.com"], "timeZone":"Europe/Budapest", "iCalFileName":"18. Ritka Betegségek Világnapja", "label":"Naptárba"}