Az idősek megbecsülése az ünnepen túl is fontos
„A mai nap Önökről szól, az élettapasztalataikról, a továbbadott tudásukról, a gondoskodásukról, amivel a családjuk és a közösségük életét gazdagították és gazdagítják ma is. Nagyon sokat tanulhatunk a mai napig Önöktől” – köszöntette az idősek nemzetközi világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ közösségi terében egybegyűlt vendégeket – betegeket, diákokat, hozzátartozókat – Virág Andrea vezető ápoló. „Munkánk során szeretnénk, hogy a gyógyítás és az ápolás mellett mindig jusson idő a figyelemre, a beszélgetésre és egy kis mosolyra. Érezzék, hogy fontosak nekünk, és számít, hogy hogyan érzik magukat!” – tette hozzá jó egészséget, szeretetteli napokat kívánva mindenkinek.
„Az idősödés nem csupán egészségügyi kérdés. Az emberi méltóság, az önállóság, a társas kapcsolatok és a közösséghez tartozás megőrzése minden életkorban fontos” – fordult a vendégekhez dr. Gadó Klára klinikaigazgató. „A társadalomban ma is erősen élnek az időskorral kapcsolatos előítéletek. Hajlamosak vagyunk az öregséget a leépüléssel, az idős embert pedig a haszontalansággal, az értéktelenséggel és teherré válással azonosítani. Ezekkel a leegyszerűsítő és megbélyegző előítéletekkel szeretnék mi szembeszállni, és ez a nap is arról szól, hogy felmutassuk, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz” – jelentette ki dr. Gadó Klára.
Mint kifejtette, a társadalomnak nemcsak az a feladata, hogy az emberi élet hosszát növelje, hanem az is, hogy megteremtse a hosszabb élethez méltó életminőséget, biztonságot, figyelmet, önállóságot, kapcsolatokat és megbecsülést. Az öregség önmagában is számos veszteséggel, alkalmazkodással és nehézséggel járhat. Elég nagy feladat mindezzel megküzdeni. Nem tehetjük hozzá még azt a terhet is, hogy az idős embereknek a megbélyegző társadalmi előítéletekkel és a kirekesztettséggel is meg kelljen küzdeniük – hangsúlyozta dr. Gadó Klára kiemelve, hogy az idősek világnapja az ünnepen túl egy olyan nap, amely arra figyelmeztet, hogy az ember méltósága nem csökkenhet az életkorral.
Szavai szerint ezzel az ünnepi eseménnyel is az idős ember megbecsülésének fontosságát hangsúlyozzák, valamint e szemlélet mindennapokban való érvényre juttatását is bemutatják.
Köszöntőjében felhívta a figyelmet a betegeket körbevevő, emberi sorsokat, a lélek sokféleségét bemutató fotókiállításra, és az ünnepi megnyitót követő játékos, zenés programokra, amelyek során a különböző generációk találkozhatnak egymással, és kölcsönösen hathatnak egymásra. Hiszen, mint fogalmazott, az idősek nem csupán passzív elfogadói a figyelemnek és a gondoskodásnak. „Kollégáim a nehéz munka során maguk is töltekeznek a pácienseinkkel való találkozásokból és foglalkozásokból. Ehhez persze megfelelő szemlélet és nyitottság szükséges” – mondta dr. Gadó Klára.
Közös programokkal ünnepelték az idősek világnapját
A köszöntőket követően a klinika betegei, munkatársai és a vendégek hatvanas évekbeli táncdalokat hallgathattak Nemcsók Nóra, a klinikai mentálhigiénés önkéntese előadásában, illetve énekelhettek együtt is az előadóval, majd a klinika régi páciense, Burai Sándor játszott hegedűn. A folytatásban a diákok az ápoltakkal közösen játszottak és egy terápiás kutya is bekapcsolódott a programba.
„A Semmelweis Egyetem klinikájaként arra törekszünk, hogy a geriátriai szemléletet minél teljesebben jelenítsük meg, nemcsak orvosi, ápolási, hanem mentálhigiénés szempontból is. Ez az esemény ennek az üzenetnek is a hírvivője. Azt szeretnénk megmutatni vele, hogy a generációk sokat adhatnak egymásnak, és nem mi vagyunk az idősekért, hanem ez egy kölcsönös kapcsolat” – mondta honlapunknak dr. Gadó Klára. A munkatársaim is minden nap abból töltekeznek, hogy kapcsolódnak az idősekhez. Az eseményen résztvevő középiskolások is nagyon erősen tudnak kötődni a betegeinkhez. Sokszor visszajárnak a gyakorlati idejük letelte után is, s bármilyen meglepő, ők is sokat kapnak ettől – tette hozzá.
A geriátria az egész embert figyelembe veszi
Mint azt dr. Gadó Klára kifejtette, szeretnének olyan módszertani központként működni, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az idős ember nem pusztán egy belgyógyászati beteg. A geriátria egy önálló tudomány – hangsúlyozta, amit a mérlegelés művészetének tart, hiszen, mint kiemelte, a guideline-ok dacára mindig egyedi, hogy mi alkalmazható az adott betegnél, ami a szakorvos képzettségétől, tapasztaltságától, intuíciójától és nagymértékben a beteg iránt tanúsított tiszteletétől függ. Ez egy igazi teammunka – magyarázta, amelyben ideális esetben együtt, egyformán gondolkodva vesz részt és viszi előre a beteg ügyét a szakorvos, a diplomás ápoló, a gyógytornász, a dietetikus és a masszőr is.
Az idősödésre már fiatalon érdemes készülni
A klinikaigazgató szavai szerint már az időskorra már fiatalon el kell kezdeni készülni, a személyiségjegyeink, viselkedésünk, hogy fiatalon milyenek vagyunk, idősebb korban még erősebben nyilvánul meg. Ez határozza majd meg, hogy idősen hogyan viszonyul hozzánk a környezetünk. Tapasztalatai szerint az maradhat igazán fiatal és zavarja kevésbé az idősödés, aki megőrzi a nyitottságát és a külvilág iránti érdeklődését.
Szepesi Anita
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem



