Sikeres évadot zárt a Semmelweis Egyetem a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) által szervezett bajnokságokon. Évek során sikerült megtalálni számos hallgatót az egyetemen, akik aktívan sportolnak és versenyekre járnak, és ők azok, akik behozzák a versenyzésbe a fiatalabb hallgatókat is – fogalmazott Várszegi Kornélia, a Testnevelési és Sportközpont igazgatója. „Célunk is, hogy mindig frissüljön a csapat: azoknak az új hallgatóknak, akik az egyetemre belépve nem tudják még, hogy milyen sportolási opciók vannak, mind a hallgatótársak, mind a sportközpont segít megtalálni a rendszeres edzés vagy a versenyzés lehetőségeit” – tette hozzá.
Vannak olyan sikeres sportágak, ahol egyéni felkészítés zajlik – ez nagyrészt az anyaegyesületekben valósul meg. Jó példák erre a vívók és az atléták, akik évek óta kiválóan szerepelnek a bajnokságokon. A csapatsportágakban, mint a vízilabda, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, a Semmelweis Egyetem Sport Klub (SE SK) edzésein történik a felkészítés – magyarázta. Továbbá évről évre hagyományosan jól szerepelnek az úszók is: „Az egyetemi sportklub és a sportközpont közötti szoros kapcsolat révén magas számban sikerül bevonni az úszó hallgatókat a versenyzésbe, a sok indulóból pedig sokan is hoznak eredményt, ezért az összesítésben versenyzőink rendszeresen a dobogón végeznek” – mutatott rá az igazgató.
Küzdősportokban évek óta kiemelkedik a Semmelweis, különösen a birkózás és a grappling (földharc) sportágakban, ahol az idei szezonban is remekeltek. Nem is volt olyan súlycsoport, ahol ne lettek volna indulóink – fűzte hozzá.
Az idei egyetemi versenyszezon jellegzetessége volt, hogy sok sportág versenyét a MEFOB Feszt keretében szervezték meg, amelynek Gödöllő adott helyszínt. Szervezési szempontból könnyebbség, hogy a budapestiek Gödöllőre akár egy napra is elutazhattak, és egy fesztiválhangulatot élhettek át azok, akik akár versenyzőként, akár szurkolóként kint voltak a gödöllői egyetem (MATE) kampuszán
– hangsúlyozta Várszegi Kornélia.
Mint elmondta, van egy olyan törekvés az egyetemi-főiskolai sportszövetség részéről, hogy hozzák össze azokat a sportágakat, amelyek versenyei 4-5 nap alatt lebonyolíthatóak. Ennek további előnye, hogy ilyenkor többféle sportág hallgatói találkozhatnak egymással. „Ez nemcsak a fesztiváljelleg miatt előnyös: elmosódnak a határok a sportágak között, így több találkozásra, kapcsolatteremtésre is lehetőség nyílik” – emelte ki Várszegi Kornélia.
Asztaliteniszben csapatban, párosban és oktatói egyéniben is dobogós helyen zárták az egyetemi bajnokságot a Semmelweis versenyzői. András Miklós, az Asztalitenisz Szakosztály edzője kérdésünkre elmondta: erős női csapattal tudtak kiállni az idei gödöllői asztalitenisz bajnokságban, háromtagú csapatukat erősítette a nemrégiben hozzájuk csatlakozott korábbi magyar bajnok, Szosznyák Emma (ETK II. év) is.
„A csoportban minden mérkőzésünket megnyertük, és jó ágra is kerültünk. A döntőbe jutásért megvertük azt a Pécs II-t, ami szerintünk jobb csapat volt, mégis sikerült nyernünk. A döntőben volt esélyünk a favorit ellen, ahol két felnőtt válogatott játékos is játszik. Végül 2:1-re kikaptunk, de végig jól játszottunk. Párosban a legerősebb pártól szenvedtünk vereséget nagyon szoros versenyben, mind a két szett kevésen múlott. Mindezeket látva meg voltunk elégedve a csapat ezüst- és a páros bronzéremmel” – foglalta össze András Miklós, aki az oktatói kategóriában a bajnoki címet hozta el a versenyen.
Oktatói kategóriában az I. MATE Félmaraton versenyen szintén az első helyen végzett dr. Jász Máté, a Fogpótlástani Klinika adjunktusa.
Dudás Dorottya (ÁOK II. év) ergométer sportágban női egyetemi nyílt kategóriában ezüstérmet szerzett a gödöllői MEFOB Feszten. Honlapunknak elmondta: az ergométer az evezősök téli kiegészítő sportja, amelyet „szárazon”, egy speciális evezőpadon gyakorolnak. Ez a mozgásforma nagyon hasonlít a vízi mozgáshoz, és a mostani alkalommal kategóriájában egy 500 méteresnek megfelelő evezési szakaszt kellett lehúznia a gépen.
Evezősként korábban magyar a válogatott keret tagja volt, térdsérülése miatt fél éve tért vissza a versenyzéshez. „Az ergométer egy eléggé erős mutató lehet a szezonon kívüli felkészülés során azok számára, akik versenyszerűen eveznek. Ergométeres eredmények alapján is szoktak beválogatni tagokat a magyar evezősválogatott-keretbe. Kell hozzá állóképesség és külön edzés, továbbá alkalmazkodni is kell ehhez a mozgásformához, amely minden izmot megmozgat – részletezte a talán kevéssé ismert sportág jellemzőit. Hozzáfűzte: bár jelenleg korábbi sérülése miatt nem szerepel az evezős válogatottban, de azért dolgozik, hogy ismét bekerülhessen.
A Margitszigetnél szervezett tízevezős bajnokságon (tízszemélyes fix üléses hajókkal) a Semmelweis női és férfi csapattal is képviseltette magát. Mindkét egységükben voltak korábbi versenyevezősök és az evezést a testnevelés órák keretében gyakorló csapattagok – számolt be dr. Alliquander Anna szakosztályi edző, versenyszervező, a Megelőző Orvostani és Népegészségtani Intézet tanársegéde. Mint elmondta, éremmel térhettek haza a megmérettetésről: az egységesen evező Semmelweis Egyetem női csapata a bronzérmet szerezte meg. Hozzátette, nem csak a budapesti, de májusban egy franciaországi nemzetközi egyetemi regattán (Régate Universitare Internationale d’Aviron, Nantes) is bizonyítottak a hallgatók, onnan ezüstérmet hozott haza csapatuk.
Várszegi Kornélia igazgató összegzésében kiemelte: az egyetemek közti pontversenyben, amely a versenyzők által elért helyezéseket jutalmazza pontokkal, a Semmelweis 26 egyetem közt jelenleg az 5. helyen áll, megelőzve ezzel akár jóval nagyobb hallgatói létszámú vagy akár sportképzéssel foglalkozó egyetemeket is. (A pontszámok összegzésében a végső eredmény júliusban várható, amelyet beérkezéskor frissítünk.)
Asztalitenisz
(Gödöllő, 2026.04.30-05.01.)
András Miklós Oktatói egyéni
Birkózás
(Budapest, 2026.03.28.)
Bravo-Blanco Kimy Férfi amatőr nyílt – 80 kg
Miklós Mátyás Balázs Férfi – Kötöttfogás – 55 kg
Egyed Zsanett Női – 53 kg
Miklós Mátyás Balázs Férfi – Szabadfogás – 57 kg
Dzsúdó
(Budapest, 2025.11.30.)
Igaz Laura Profi női -57kg
Krüpl Georgina Profi női -63kg
Fallabda
(Budapest, 2026.03.28.)
dr. Kiss-Máté Csenge Női Profi
Félmaraton
(Gödöllő, 2025.09.20.)
Jász Máté Férfi – Oktató
Grappling
(Budapest, 2026.04.25. )
Pál Péter Gi Grappling Kezdő Férfi 71 kg
Pollok Julianna NoGi Grappling Kezdő Női 53 kg
Pál Péter NoGi Grappling Kezdő Férfi 71 kg
Zimonyi Barna NoGi Grappling Kezdő Férfi 77 kg
Mezei futás
(Gödöllő, 2025.11.15.)
Varga Gréta Barbara Női 5000 m
Varga Gréta Barbara Női csapat
Zatykó Luca Női csapat
Dobó Eszter Női csapat
Sportmászás
(Budapest, 2026.04.18-19.)
Okamoto Saki Női Amatőr Boulder
Okamoto Saki Női Amatőr Lead
Bajnok Botond Dániel Amatőr Férfi Lead
Okamoto Saki Amatőr Női Speed
Tenisz
(Budapest, 2026.03.28.)
Leiti Laura Női amatőr
Szkander
(Gödöllő, 2026 05.01.)
Birher Ilona
Női 60kg bal kéz
Női +60kg bal kéz
Női 60kg jobb kéz
Női +60kg jobb kéz
Úszás
(Gödöllő, 2025.11.29.)
Tubics Fanni 100 m női pillangóúszás Amatőr
Vívás
(Szeged, 2026.05.09-10.)
Bányay Endre Marcell Férfi kard – csapat
Csapodi Gellért Férfi kard – csapat
Farsang Bernát Férfi kard – csapat
Asztalitenisz
(Gödöllő, 2026.04.30-05.01.)
Borsi Eszter Borbála Női – csapat
Phan Ti Xuan Vi Viola Női – csapat
Szosznyák Emma Női – csapat
Atlétika
(Gödöllő, 2026.05.01-02.)
Magyar Júlia Női 400 méter síkfutás
Birkózás
(Budapest, 2026.03.28.)
Hajba Szabolcs Férfi – Kötöttfogás – 97 kg
Zimonyi Barna Férfi – Szabadfogás – 74 kg
Hajba Szabolcs Férfi – Szabadfogás – 97 kg
Ergométer
(Gödöllő, 2026.04.30.)
Dudás Dorottya Női egyetemi nyílt
Erőemelő
(Budapest, 2025.12.13-14.)
Bedi Zsófia Női -63kg
Grappling
(Budapest, 2026.04.25 )
Phan Thi Xuan Vi Viola Gi Grappling Kezdő Női 53 kg
Lele Zsombor Kristóf Gi Grappling Kezdő Férfi 62 kg
Mezei futás
(Gödöllő, 2025.11.15.)
Zatykó Luca Női 5000 m
Sportmászás
(Budapest, 2026.04.18-19.)
Bajnok Botond Dániel Amatőr – Csapat
Sudár Luca Amatőr – Csapat
Tóth Zsófia Amatőr – Csapat
Notterpek Fletcher Briana Amatőr – Csapat
Tóth Zsófia Női Amatőr Boulder
Tóth Zsófia Női Amatőr Lead
Bajnok Botond Dániel Amatőr Férfi Speed
Szkander
(Gödöllő, 2026.05.01.)
Bak Zsuzsanna
Női 60kg bal kéz
Női +60kg bal kéz
Női 60kg jobb kéz
Női +60kg jobb kéz
Tájékozódási futás
(Homokhát, 2026.04.18-19.)
Ungvari Anna Női hallgató kezdő egyéni
Gerzsényi Bodza Virág Női váltóverseny
Golda Eszter Női váltóverseny
Tenisz
(Budapest, 2026.03.28.)
Várkonyi Zsófia Női amatőr
Úszás
(Gödöllő, 2025.11.29.)
Nemes Boldizsár 50 m férfi mellúszás Amatőr
Nemes Csongor 100 m férfi mellúszás Amatőr
Andrási Zsófia 100 m női hátúszás Amatőr
Vívás
(Szeged, 2026.05.09-10.)
Tóth Bertalan Ákos Férfi kard egyéni
Asztalitenisz
(Gödöllő, 2026.04.30-05.01.)
Szosznyák Emma Női páros hallgató
Phan Ti Xuan Vi Viola Női páros hallgató
Atlétika
(Gödöllő, 2026.05.01-02.)
Magyar Júlia Női 800 méter síkfutás
Gulyás Zóra Női 100 méter gátfutás
Birkózás
(Budapest, 2026.03.28.)
Lőrincz Zsombor Férfi amatőr nyílt – 60 kg
Pál Péter Férfi amatőr nyílt – 70 kg
Uebele Philip Férfi amatőr nyílt – 80 kg
Cheerleading
(Gödöllő, 2026.04.30.)
Pázsitka Csenge Emma Senior Coed Group Stunt L3
Fehér Hanna Senior Coed Group Stunt L3
Kelemen Bernadett Senior Coed Group Stunt L3
Mertl Martin Senior Coed Group Stunt L3
Evezés
(Budapest, 2026.05.30. )
Tízevezős női egyetemi csapat:
Domokos Vilma, Szilágyi Mariann, Bereczki Karina, Tóth Lili Anna, Veres Liliána, Retter Korinna, Kásós Alexandra, Bata Emese, Schulday Emilia, (+ szervezők által biztosított kormányos)
Grappling
(Budapest, 2026.04.25.)
Zimonyi Barna Gi Grappling Kezdő Férfi 77 kg
Phan Thi Xuan Vi Viola NoGi Grappling Kezdő Női 53 kg
Miklós Mátyás Balázs NoGi Grappling Kezdő Férfi 62 kg
Cho Sumin NoGi Grappling Kezdő Férfi 71 kg
Országúti Kerékpár – Időfutam
(Tahitótfalu, 2026.03.29.)
Szamosi Viktória Női hallgató
Sportmászás
(Budapest, 2026.04.18-19.)
Notterpek Fletcher Briana Női Amatőr Lead
Tájékozódási futás
(Homokhát, 2026.04.18-19.)
Engi Lilien Női váltóverseny
Mérő Dominika Női váltóverseny
Úszás
(Gödöllő, 2025.11.29.)
Tubics Fanni 50 m női mellúszás Amatőr
Andrási Zsófia 50 m női hátúszás Amatőr
Andrási Zsófia 4×100 m női vegyesváltó
Fekete Dóra Judit 4×100 m női vegyesváltó
Andrási Katalin 4×100 m női vegyesváltó
Bíró Janka 4×100 m női vegyesváltó
Kiss Boróka 100 m női pillangóúszás Amatőr
Nemes Boldizsár 200 m férfi vegyesúszás Amatőr
Tasnádi Róbert
Fotó: MEFS.hu; SE SK szakosztályok











