Pécs adott otthont április 8-10. között a 49. Medikus Kupának, amelyen az orvos- és egészségtudományi egyetemek hallgatói mérkőztek meg egymással különböző sportágakban. A Semmelweis Egyetemet 125 hallgató képviselte a rendezvényen, ahol négy kategóriában és az összesített versenyben is intézményünk győzedelmeskedett, így a kupa Budapestre került. Cikkünkben a résztvevők élménybeszámolói adnak ízelítőt a hangulatból.

Az esemény célja a hagyományőrzésen túl az egészségügyi felsőoktatási intézmények közötti hallgatói és oktatói kapcsolatok, illetve a sport iránti elkötelezettség erősítése. A tornán hazánk négy orvosképző egyetemének hallgatói vettek részt. A fiatalok kosár-, kézi-, röp- és vízilabdában, illetve labdarúgásban mérhették össze tudásukat, és idén először bemutatkozott a női kispályás futball is, a szurkolók szórakoztatására pedig beerpong és sport cheerleading versenyeket is rendeztek.

A Semmelweis Egyetem hallgatói kiemelkedő teljesítménnyel négy kategóriában is a dobogó legfelső fokára állhattak: első lett mindkét nem csapata kosár- és röplabdában, illetve női és férfi összetettben is, így ők hozhatták haza a Medikus Kupát.

Emellett ezüstérmet kaptak vízilabdában és férfi kézilabdában, férfi labdarúgásban a harmadik, női kézilabdában pedig a negyedik helyet szerezték meg.

Dr. Merkely Béla rektor büszkén értékelte a hallgatók teljesítményét, hiszen ez volt az eddigi legsikeresebb egyetemi szereplés a Medikus Kupán. Hozzátette:

a Semmelweis Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a hallgatók tanulmányaik mellett szabadidejüket is aktívan töltsék,  hiszen a sport a feltöltődésen túl segíti a koncentrációt, elengedhetetlen az egészséges életmódhoz és a közösségépítésnek is az egyik legjobb eszköze.

„Az összetett győzelmet, vagyis a Medikus Kupát annak köszönhetjük, hogy a férfi kosárlabdameccs utolsó másodpercében Jankó Árpád dobott egy hárompontos kosarat, ezzel egypontos győzelmet szerzett a Semmelweis csapatának” – számolt be a sportesemény legizgalmasabb pillanatáról Várszegi Kornélia, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpont igazgatója.

Az intézmény legutóbb 2018-ban rendezte meg a Medikus Kupát, illetve a Semmelweis lesz jövőre a jubileumi 50. esemény házigazdája is. Ahogyan a mostani, sosem látott sikereket hozott esemény szervezői fogalmaztak: mindannyian izmosodva, erősítve, hangszalagokat izzítva várják a következő hazai viadalt!

 

 

Hallgató szemmel – Helyszíni (élmény)beszámolók

Majsai Melinda, kosárlabda csapatkapitány: Több éve megfogalmazódott már bennünk, hogy szeretnénk fejlődni, jobb eredményt elérni mind a Medikus Kupán, mind az évközi bajnokságban. Már második éve versenyzünk a Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokság (MEFOB) által szervezett bajnokságban, ahol több városi egyetem csapatával játszunk hétről hétre. Fontosnak tartjuk a sportközösség építését a pályán kívül is, ezért nem csak csapattársak, igazi barátok is vagyunk. A befektetett munka már ősszel is meghozta a gyümölcsét, hiszen a 48. kupán több év után sikerült 1. helyezést elérnünk, amit most Pécsett, a 49. medikuson megismételhettünk felszabadult, élvezetes játékkal. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást, jövőre a hazai rendezésű 50. Medikus Kupán elsődleges célunk a címvédés lesz!

Hajdú Botond, nyertes kosárlabdás: A mérkőzések hangulata fenomenális volt, nagyon köszönjük még egyszer a szurkolóknak az egész hétvégi támogatást! Emellett a srácokkal is még jobban összekovácsolódtunk, eszméletlen volt átélni ezeket a meccseket akár a pályán, akár a kispadról bíztatva egymást. Természetesen ezen kívül a bulikat sem hagytuk ki, jó volt találkozni a másik három egyetemre járó barátokkal is. Továbbá az, hogy egy ilyen szoros meccsen, Árpi (Jankó Árpád) győztes triplájával sikerült győzni, leírhatatlan. Szurkolókkal közösen rohant be mindenki, teljes extázisban. Kellett egy kis idő mire felfogtam, hogy tényleg sikerült. Az összesítettben aratott győzelem még édesebbé tette a hétvégét, végtelenül büszke vagyok a csapatra, és természetesen az összes sportolótársunkra, akik ugyancsak áldozatos munkájukkal és elszántságukkal hozzásegítették egyetemünket a végső sikerhez.

Jankó Árpád, kosárlabda-hős, a győztes kosár dobója: Ősztől a Semmelweis Egyetem történetében először elindultunk a MEFOB-ban, amely Magyarország legrangosabb egyetemi bajnoksága. Január hónap kivételével minden hétfőn van mérkőzés, amely ellenféltől függően lehet az ország bármely pontján.  Ez a hétköznap délutáni utazgatás időnként megterhelő tudott lenni, de szerintem a csapatösszetartásunkon nagyban segített. A Medikus Kupa már a leutazástól kezdve óriási élmény volt. A buszon és a szálláson kialakuló hangulatot nehéz felülmúlni. A szálláson a szobákban lévő családias hangulat, az esti bulikra való készülés a csapattal, és maguk a koncertek is mind felejthetetlenné teszik az eseményt. A kevés alváshoz képest a pályán ki tudtuk hozni magunkból a maximumot, mindenki őszintén akarta ezt a győzelmet. Minden mérkőzésen volt olyan pillanat, amikor az ellenfél vezetett, de ezekből a helyzetekből mindig fel tudtunk állni és végül három győzelmet aratva aranyérmesek lettünk. Fenomenális érzés a győzelem, még mindig kicsit hihetetlen. Nagyon régóta nem sikerült győznie a Semmelweis Egyetemnek férfi kosárlabdában, rendkívüli érzés, hogy most megszakadt ez a balszerencsés széria. Összekovácsolódott egy olyan csapat, amelyben egytől egyig tudunk számítani a másikra, mindenki hozzá tudott adni olyan értéket, ami nélkül nem sikerült volna a győzelem. Az utolsó dobást 2 pontos hátrányban én vállaltam el, és szerencsére be is ment. Óriási élmény volt, szinte felrobbant a csarnok, mindenki berohant a pályára, együtt ünnepelt. Az, hogy összetettben a mi győzelmünk billentette át a mérleget a Semmelweis Egyetem oldalára, óriási megtiszteltetés és rendkívül nagy büszkeséggel tölt el. Köszönjük még egyszer a lehetőséget és jövőre, az 50. Medikus Kupa alkalmával, hazai pályán remélem, címet tudunk védeni.

Bényi Botond, Ultra-főnök: Óriási megtiszteltetés, hogy az Ultra szurkolói csapat vezetőjeként írhatok néhány gondolatot. Elöljáróban szeretnék gratulálni minden sportolónknak a győzelemhez, nagyon jó volt ilyen eredményes meccseken szurkolni! A Medikus Kupát megelőzően elkezdtünk egyetemi meccsekre járni, indulókat írni és tanulni, egy összetartó csapattá kovácsolódni. Úgy érzem, beérett a munkánk gyümölcse, hisz sportolóink páratlan teljesítményéhez méltó szurkolást biztosítottunk. Elképesztően büszke vagyok az “Ultrákra”, ugyanis fáradtságot és akadályt nem ismerve teremtettek jó hangulatot a meccseken, de nem szeretnék megfeledkezni a többi hallgatóról sem, akik hatalmas lelkesedéssel szurkoltak, nagy létszámmal voltak jelen. A hosszú szombatot követő esti buliban kiengedtük a fáradt gőzt, majd, ki alvás után, ki alvás nélkül folytatta a szurkolást vasárnap. Remélem mindenki minimum olyan jól érezte magát a hétvégén, mint én. Mindenkire ráfér egy kis pihenés, majd újult erővel fogunk meccsekre járni és a jubileumi Medikus Kupára készülni.

Gecsey Csenge, HÖK-ös szervező: Elmondhatom, hogy ez minden idők legsikeresebb Medikus Kupája, több szempontból is. Pénteken délben mindannyian együtt indultunk el Pécsre egy különjárattal, már ekkor hihetetlen érzés töltött el, ahogy láttam megjelenni egyre több és több hallgatót, akik mind óriási lendülettel és csillogó szemekkel néztek a hétvége elé. Pedig még nem is tudták mi vár ránk. Mire odaértünk, ebből a sok hallgatóból egy óriási szurkolói család lett és hihetetlen energiával indultunk meg, hogy megnyerjük közösen a Medikus Kupát. Közel 550 hallgató utazott Budapestről Pécsre dobokkal, zászlókkal, kürtökkel, trombitával, hogy szurkoljon a sportolóinknak. Több mint 220-an közös szálláson voltunk. 30 extralelkes ultra irányította az indulók éneklését, hozta össze a hatalmas szurkolói táborokat a meccsekre. Az összes sporthelyszínen a lelátóra pillantva a Semmelweises szurkolók aránya 2/3 volt legalább. Határokat nem ismerve minden mérkőzésen egy emberként szisszentünk fel, és tomboltunk. Az eszméletlen mértékű bíztatás, a sportolók kitartása, profizmusa és a rengeteg belefektetett munka juttatott el addig, hogy a Semmelweis Egyetem lett 2022-ben a 49. Medikus Kupa győztes csapata. Az 50. Medikus Kupa szervezője a Semmelweis. Egyetem, annyit megígérhetek, hogy ennél alább biztosan nem adjunk!

Dávid Orsolya, Fülöp Sára-Viola, Pintér István

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.