„Több említésre méltó mérföldkő volt az életemben. De ahhoz hasonlítható talán egy sem, mint amikor a Parlament főbejáratán belépve felmehettem a csodálatos lépcsőház vörös szőnyegén, megállhattam a Szent Korona mellett, és elfoglalhattam a díjazottoknak kijelölt helyemet. Felemelő érzés volt!” – idézte fel a Széchenyi-díj átvételét megelőző pillanatokat dr. Gera István. Hozzátette: hatalmas öröm számára, hogy klinikusként, sőt, az első fogorvosként részesülhetett ebben a megtiszteltetésben, ráadásul abban az évben, amikor dr. Nagy Zoltán Zsoltot, a Szemészeti Klinika igazgatóját, és a Nobel-díjas dr. Krausz Ferencet is kitüntették. Az Országházban rendezett ünnepségen dr. Gera István Sulyok Tamás köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől vehette át az egyik legmagasabb állami kitüntetést.
Az első pillanattól kezdve, amikor 1967-ben beléptem az egyetemre, egészen odáig, hogy március 14-én átvehettem a díjat, azt éreztem, hogy szerencsés véletlenek irányították az életemet
– fogalmazott dr. Gera István. 1949-ben született Szegeden. Édesanyja a Szegedi Tudományegyetemen végzett latin-magyar szakos tanárként. Tanárnőként, majd később iskolaigazgatóként dolgozott, a budapesti Dózsa György Gimnáziumban még nyugdíjazása után is tanított. Édesapja szintén Szegeden szerzett tanítói oklevelet még a háború kitörése előtt; tehetséges festő volt, de az éneklésben is jeleskedett, az 1949-es Világifjúsági Találkozón (VIT) tenoristaként fedezték fel, ami után a budapesti Állami Operaházban szólóénekesként 1963-ig négyszáznál is több főszerepet énekelt el. Ezt követően élete végéig Németországban élt.
Dr. Gera István pályaválasztására meghatározó hatással volt, hogy élete első évtizedében összességében majdnem egy évet töltött kórházban. „Korán megismerhettem a kórházi életet, az ott folyó munkát, az orvosokat és ápolónőket. Ez alapozta meg az elhatározásomat, hogy én is orvos szeretnék lenni. 1967-ben az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem. Először az orvosi karra akartam jelentkezni, de végül, mivel mindig szerettem fúrni-faragni, az utolsó pillanatban beadtam a jelentkezést a Fogorvostudományi Karra” – emlékezett vissza. 1967-ben nyert felvételt az akkori Budapesti Orvostudományi Egyetem (BOTE) Fogorvostudományi Karára (FOK), ahol 1972-ben summa cum laude minősítéssel vehette át immár a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) diplomáját. Több tanulmányi versenyt nyert, díjas demonstrátor volt a Gyógyszertani Intézetben és aktívan részt vett az Egyetem közösségi életében is.
„Mindenképpen manuális szakmában, a dento-alveoláris sebészeten akartam dolgozni, ahova gyakornoknak fel is vettek. Azonban 10. szemeszter végén magához hívatott Berényi Béla professzor, a kar dékánja, és közölte, hogy a Szájsebészeti Klinika szájbeteg osztályon fogok dolgozni. Így kerültem erre az osztályra, ami akkoriban kimondottan belgyógyászati orientáltságú volt, elsősorban szájnyálkahártya-betegségekkel foglalkoztak itt. Ezen az osztályon oktatták akkor a parodontológia tantárgyat is” – idézte fel, hogyan talált választott diszciplinájára. „Amikor elkezdtem dolgozni a szájbeteg osztályon, dr. Sallai Kornélia magához hivatott és feltette a kérdést, mivel szeretnék foglalkozni. Én már akkor a parodontológiát választottam. Azonban a válasza az volt, hogy ennek még nincs tudományos alapja, mit tudnék azzal kezdeni? Ő azt ajánlotta, hogy foglalkozzam a gyógyszermellékhatások okozta a szájszárazsággal és egyéb szájnyálkahártya betegségekkel. Nekem azonban hiányzott a manuális sebészi munka. A Journal of Periodontology ’53-tól ’73-ig bekötött példányait kezdtem lapozgatni, amit az osztályon szinte senki nem olvasott. Akkoriban nem nagyon érdekelte még az oktatókat sem a parodontológia. Ezeket elolvasva láttam, hogy le van írva bennünk 40-50 új parodontális műtéti technika, és ezek klinikai eredményei. Felkerestem dr. Sallai Kornéliát, azzal, hogy miért ne csinálhatnánk mi is ezeket a műtéteket, hiszen a közlemények szerint eredményesen lehet velük gyógyítani a fogágybetegséget! Nemsokára már együtt írtuk meg az első parodontológiai jegyzetet, majd a tankönyvet” – emelte ki dr. Gera István.
Gödöllőn 1977-ben rendezték meg az első Parodontológus Kongresszust, ahova a világ valamennyi részéről érkeztek szakértők.
A kezdeti években szinte autodidakta módon, lépésről lépésre tanulták meg a klinika orvosai az egyre bonyolultabb műtéti eljárásokat, amelyekből számos hazai publikációjuk jelent meg és tartottak sorozatosan tudományos előadásokat. A parodontológia a fogorvoslásban mindennek az alapja – vallja dr. Gera István.
Hozzátette: a diszciplína hatalmas fejlődésen ment keresztül, annak idején a 70-es, 80-as 90-es években mindössze egy vékony kötet foglalta össze az ide tartozó eredményeket és kutatásokat. Ma már egy több mint 650 oldalas tankönyv jelenhetett meg a Semmelweis Kiadó gondozásában, ami a harmadik, bővített kiadásánál jár. Ennek dr. Gera István mindhárom alkalommal főszerkesztője volt.
Pályáján a következő mérföldkövet külföldi tanulmányútja jelentette számára. „Dr. Vámos Imre dékán úr 1980 tavaszán hirtelen és váratlanul elhunyt. Utódja a Szegedről érkezett dr. Szabó György lett, aki már akkor igazi világot látott, nemzetközileg is elismert, tőlem pontosan tíz évvel idősebb professzor volt. Alig foglalta el tanszékét, behívatott magához: ’Hallottam rólad már Szegeden, neked is el kell majd menni külföldre!’ Magát az ösztöndíjat azonban nem neki, hanem dr. Bánóczy Jolán dékán asszonynak köszönhetem. Ő egy hónapot töltött a University of Connecticut-on (UCON) a világhírű norvég Harald Löe meghívására, aki akkor a kar dékánja volt. Mikor dékán asszony 1982 augusztusában hazatért, felhívott, hogy volna-e kedvem két évre kimenni Amerikába? Erre nem lehetett nemet mondani” – idézte fel dr. Gera István. Magát az ösztöndíjat azonban Klaus Nuki professzornak, egy magyar gyökerekkel is rendelkező osztrák származású dékánhelyettesnek köszönhette: két évet mint fogorvos rezidens, és két szemesztert mint vendégkutató tölthetett el az egyetemen. „Végül azt is Nuki professzornak köszönhettem, hogy egy csodálatos, szintén magyar származású endokrinológus professzor, dr. Larry Raisz kutatócsoportjába kerülhettem. Itt már 1984 januárjában Janet Hock professzor laboratóriumában kezdtem részidőben dolgozni, és ezt a kutatómunkát 1988 augusztusáig folytattam dr. Hock munkatársaként” – emelte ki.
Ösztöndíja 1988-ban ért véget, de a kutatási munkákban 1992-ig vett részt. Ennek folytatásaként Janet Hock, akkor az Eli Lilly and Company gyógyszercég kutatási elnökhelyetteseként 2000-ben regisztráltatta az Egyesült Államokban az alacsony dózisú parathyroid hormon fragmentumot (hPTH-1-34), mint humán alkalmazású gyógyszert – ez a mai napig itthon is elérhető csontritkulás elleni szer. „A kezdetektől, az állatkísérletektől eljutottunk egy regisztrált gyógyszerig, amely kutatási programjában én is részese lehettem – fogorvos, rezidens és magyar létemre” – mutatott rá. A külföldi tanulmányútjával kapcsolatban kiemelte felesége, dr. Varga Etelka szerepét: „Elviselte, hogy ennyi ideig kint voltam, többször meg is látogatott, de ő volt itthon, amikor meghalt a keresztanyám vagy a nagymamám. Nem lehetek neki elég hálás a helytállásáért! Úgy tartja a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy komoly nő – ez az én esetemben is így van”
Dr. Gera István az Egyesült Államokban megtanulhatta, hogy minden körülmények között igényesnek kell lenni a munkára. „Nagy kihívás volt az USA-ban dolgozni. 1983-ban ott találkoztam először komputerrel, és számos olyan műszerrel, amellyel itthon még soha. Valósággal belénk verték ezt a ’quality dentistry’ szemléletet: mikroszkóp alatt ellenőrizték a lenyomatok pontosságát, és ha a bepróbált fogkorona szélén megakadt a szonda, már jött is a főnök azzal, hogy ’István, do it again!’, azaz csináljam újra! Épp ezért mikor hazatérve kérdezgették, van-e különbség az amerikai és a magyar fogászat között, mindig azt mondtam: csak annyi, mint a Trabant-gyártás és a Mercedes-gyártás között” – emelte ki.
Hazatérve dr. Gera István 1991-ben bekapcsolódott az angol nyelvű fogorvosképzésbe, 1992-ben pedig dékánhelyettessé nevezték ki. A legnagyobb áttörésnek azt tartja szakmai életében, amikor 1996-ban habilitált elsősorban az amerikai csontkutatási publikációiban közölt eredményeiből. Egy évvel később professzori kinevezést nyert. Ugyanabban az évben a dr. Fejérdy Pál dékán felterjesztésre megalakított Parodontológiai Klinika első professzorává vált. „A klinika több mint tíz évig még a Mária utcai Szájsebészeti Klinika második emeletén működött, kezdetben hét orvossal. 2007-ben az új Fogorvostudományi Oktatási Centrumba költözhettünk át. A mai napig is ez az ország egyetlen önálló parodontológia klinikája, ahol ma már több mint 25 szakorvos, szakorvos-jelölt, PhD-hallgató és rezidens orvos dolgozhat. A klinikán nemzetközileg elismert kutatógárda nőtt fel, kiemelkedő kutatási projektek folytak és folynak jelenleg is” – mutatott rá. 2004-től 2010-ig két perióduson keresztül volt a FOK dékánja. Bánóczy Jolán mellett volt a Magyar Fogorvosok Egyesületének (MFE) főtitkára, majd őt követően az elnöke; szintén titkárból lett elnök a Magyar Parodontológiai Társaságnál, ahol később örökös elnökké is választották. Több állami és egyetemi kitüntetésben is részesült, köztük az Árkövy Emlékéremben, a Magyar Felsőoktatási Emlékplakettben, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, polgári tagozat díjában, Pro Universitate Díjban, a Semmelweis Ignác Emlékérem és Jutalomdíjban, vagy épp a Pro Universitate Életműdíjban. Nemrég egy, az életútját bemutató könyv is megjelent róla.
„A betegeim szinte családtagnak számítanak, a parodontológiában egy sikeres eset ugyanis életre szóló kapcsolatot jelent orvos és betege között. Sok 80-90 éves páciensem van, akiknek sikerült idős korában is megőrizni fogait a folyamatos kezeléseknek köszönhetően. A Semmelweis Egyetem a második családom. 77 éves vagyok, kiváló körülmények között dolgozhatom, a rendelőmben még mindig fogadok pácienseket, és az oktatásban is részt veszek, imádok előadni! Mindent az egyetemnek köszönhetek: az amerikai ösztöndíjamat, azt, hogy professzor lettem és azt is, hogy klinikát alapíthattam!” – emelte ki.
Könyvsorozat az egyetem nagyjairól
Az Arcképek, Semmelweis-örökösök könyvsorozat, amely a Semmelweis Egyetem nagyjainak életművét örökíti meg, rektori támogatással indult újra 2025 őszén. Az egyetem és a Semmelweis Kiadó közös gondozásában megvalósuló sorozat első kötete dr. Gera István életútját mutatta be. A könyv elérhető a Legendus Könyvesboltban, illetve a kiadó webshopjában.
Az idei március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Semmelweis Egyetemről Széchenyi-díjban részesült Nagy Zoltán Zsolt egyetemi tanár, a Szemészeti Klinika igazgatója is. A vele készült interjút a jövő héten olvashatják a honlapon.
Szabó Ádám
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem; MTI
