A nemzeti ünnep alkalmából Széchenyi-díjat vehetett át dr. Hunyady László egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánja, az Élettani Intézet igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, és az Academia Europaea tagja. Ahogy azt a honlapunknak adott interjúban elmondta, a díj azért is jelent nagy büszkeséget számára, mert az MTA Orvosi Tudományok Osztálya felterjesztésére nyerte el.

A Széchenyi-díj ünnepélyes átadása során elhangzott indoklás szerint „a vérnyomás-szabályozásban központi szerepet játszó angiotenzin receptor és más G-fehérjéhez kapcsolt receptorok működésének vizsgálata terén folytatott kiemelkedő kísérleti endokrinológiai és receptorélettani kutatásai, valamint az általános orvosképzésben végzett magas szintű oktatói és vezetői tevékenysége” elismeréseként ítélték oda számára a Széchenyi-díjat. Dr. Hunyady László tudományos eredményei közül kiemelte, hogy 1995-ben a Howard Hughes Medical Institute támogatásával – két USA-beli, National Institutes of Health-ben eltöltött többéves tanulmányút után – tért haza és alakított új munkacsoportot az egyetemen. Ez egy olyan időszakban történt, amikor sokan külföldre mentek, ezért úgy érzem, sikerült olyan példát mutatnom, melyet az Élettani Intézetben a következő generáció több tagja is követett – mondta hozzátéve, hogy ma már hazai pályázatok – például a Lendület program – is rendelkezésre állnak, akkoriban azonban ritka volt egy ilyen lehetőség. Jelentősebb tudományos eredményei közt említette annak kimutatását, hogy a vérnyomás-szabályozásban kiemelt szerepet játszó angiotenzin II hatása során a jelátviteli folyamatok aktiválódása és a receptorok internalizációja egymástól függetlenül is létrejöhet. Ezek az eredmények jelentették a kiindulópontját annak a sikeres kollaborációnak, melyet a később Nobel-díjat elnyert Robert J. Lefkowitz professzorral folytatott.

Jelenlegi kutatói munkájából kiemelte az érelmeszesedés kutatására vonatkozó, alapkutatási témából kiinduló, alkalmazott kutatási projektet, amiben az Élettani Intézet több kutatócsoportja és külsős partnerek is rész vesznek, az elsődleges cél pedig terápiás célpontok azonosítása e népbetegség kezelésére. Dr. Hunyady László büszke rá, hogy az Élettani Intézet jó hangulatú és sikeres intézet, ahol három Széchenyi-díjas akadémikus, a fiatalabbak közt pedig három Lendület pályázatot elnyert oktató is dolgozik. Az intézet jelenti azt az erőforrást, ami miatt a kari vezetői szerepre is vállalkoztam – vallotta a dékán.

Az ÁOK vezetőjeként az oktatás színvonalát igyekezett javítani, a klinikai oktatás terén sok változás történt az elmúlt években: skill laborok bevezetése, az oktatás véleményezése módszertani gyakorlatának kidolgozása, új tantárgyak bevezetése, külső oktatóhelyek (gyakorló kórházak) bevonása – sorolta. Mint elmondta, nagyon örül, hogy a Széchenyi-díjjal ezen tevékenységét is elismerték. Hozzátette, hogy a klinikai oktatás fejlesztésének szerinte alapfeltétele a paraszolvencia kiváltása egy átlátható többlet jövedelemrendszer bevezetésével, ami jelentősen növelné az orvosok, a szakdolgozók és a diagnosztikában részt vevők jövedelmét. Mint mondta, kudarcként éli meg, hogy úgy látja egyelőre nem sikerült ennek időszerűségéről és fontosságáról meggyőznie a hallgatók és a dolgozók érdekképviseleteinek vezetőit, pedig most forrás is lenne rá.

A jövőbeli terveiről szólva elmondta, hogy szeretné megkezdeni az ÁOK-n korábban kidolgozott kari fejlesztési tervben megfogalmazott projektek gyakorlati megvalósítását. Több terület is ide tartozik, például az elektronikai eszközök előtérbe helyezése az oktatában, az oktatásmódszertan fejlesztése, illetve az egyetem rangsorokban elfoglalt helyének javítása; a szakképzéstől a graduális képzésig szerepelnek tehát fejlesztendő területek a programban – foglalta össze hozzátéve, hogy a projektek kidolgozásban az ÁOK és az egyetem más karainak oktatói mellett a központi apparátus dolgozói és egyetemen kívüli szakemberek is részt vettek.

Dr. Hunyady László az egyetem kutatóit bemutató videósorozatban pályája indulásáról is beszél, a filmet ide kattintva lehet megtekinteni. A Széchenyi-díj átadása után az MTI-nek adott interjú pedig itt olvasható.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.