Bridging Well-Being and (Teacher) Education:
A Globalised Perspective to Science Diplomacy címmel tartott közös, négynapos transzatlanti konferenciát a The European University of Well-Being (EUniWell) európai egyetemi szövetség és a Columbia Teachers College.
A rendezvény célja a pedagógusképzés és a jóllét kapcsolatának nemzetközi szintű vizsgálata, valamint a kutatási eredmények szakpolitikai folyamatokba történő beépítésének elősegítése volt.
Többek között olyan kihívások is napirendre kerültek, mint a társadalmi egyenlőség, az éghajlatváltozás, a mentális egészség, illetve a kulturális inklúzió. A Semmelweis Egyetemet nyolcfős delegáció képviselte, akik aktívan hozzájárultak a konferencia sikeréhez.
Az esemény első két napját, amelynek az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) New York-i Plaza épülete adott otthont, váratlan esemény írta felül: New Yorkban február 22. és 24. között a város elmúlt közel tíz évének legnagyobb hóvihara tombolt. Ennek következtében a konferencia első napjára megbénult a közlekedés, több közintézmény és iskola zárva tartott, az esemény első napját pedig a szervezők biztonsági okok miatt lemondták.
A második nap az ENSZ épületében ennek következtében hosszabbított menetrenddel fogadták a konferencia résztvevőit, akik egy kutatásból szakpolitikába vezető (Research-to-Policy) modellre épülő szimuláció keretében dolgoztak közös szakmai ajánlások megfogalmazásán. A felszólalásokat a szervezők a EUniWell tematikus munkacsomagjai (egészség, társadalmi egyenlőség, multikulturalizmus és soknyelvűség, környezeti fenntarthatóság, valamint a tanárképzés és a jóllét) mentén strukturálták, és a résztvevőkkel közösen vitatták meg a legfontosabb kihívásokat és lehetséges megoldásokat. A nap végén az egyetemek képviselői előadták szakmai ajánlásaikat, amelyeket, ha elfogadtak, akár az ENSZ vezetőségének is beadhatnak megfontolására.
A konferencia következő két napja és további programjai a Columbia Egyetem Teachers College campusán zajlottak, ahol résztvevők párhuzamos szekciók és workshopok keretében mutatták be a kapcsolódó kutatási eredményeiket, illetve gyakorlati kezdeményezéseiket.
A Semmelweis Egyetem munkatársai az alábbi témákban járultak hozzá a konferencia programjához:
- dr. Pethesné Dávid Beáta, az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) dékánja Social Health to Prevent Social Isolation and Loneliness – Young People in Focus című online előadásában a társas kapcsolatok, valamint a társadalmi egészség szerepét mutatta be;
- dr. Túri Ibolya, a Pető András Kar (PAK) tudományos dékánhelyettese és dr. Pulay Márk, a Konduktív Pedagógia Intézet mesteroktatója One Term, Many Different Meaning: (Future) Teachers’ Well-Being in Europe and the USA című műhelymunkája a pedagógusok jóllétének fogalmát vizsgálta Európa és az Egyesült Államok kontextusában;
- dr. Papp Zsuzsanna, a Mentálhigiéné Intézet adjunktusa Fostering University Students’ Well-being through Mattering – Insights from the UniMatter Project címmel tartott előadást, amelyben a hallgatói jóllét témakörét járta körül;
- dr. Orosz Ádám és dr. Bozó Tamás, a Biofizika és Sugárbiológia Intézet adjunktusai közös, Rethinking the Master – Apprentice Relationship in Doctoral Education: Toward Partnership, Well-Being, and Systemic Change című előadásukban a doktori képzés mentor-tanítvány kapcsolatának újragondolásáról beszéltek;
- Matyasovszki Fanni, a Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Igazgatóság nemzetközi szakértője két másik EUniWell partneregyetem képviselőjével, dr. Olga Rostkowskával (Varsói Orvostudományi Egyetem) és Sarah Bermannal (Kölni Egyetem) közösen tartott workshopot Fruit, Water, Gratitude – Small Shifts, Big Gains in Classroom Well-Being címmel, amelyben olyan alacsony erőforrás-igényű, könnyen beépíthető jólléti gyakorlatokat mutattak be, amelyek támogatják az oktatási környezetben a figyelmet, az energiaszintet és az általános jóllétet.
A delegációt dr. Hegedüs Tamás, a Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Igazgatóság igazgatója, valamint Vágó Levente igazgatóhelyettes vezette.
A konferencia kiváló lehetőséget biztosított nemzetközi szakmai kapcsolatok építésére és a pedagógusok, valamint a hallgatók jóllétével kapcsolatos jógyakorlatok megosztására. A rendezvény során folytatott transzatlanti szakmai párbeszéd rámutatott arra, hogy különböző oktatási rendszerekben is hasonló kihívások jelennek meg a pedagógusok és tanulók jóllétének támogatása terén, ami tovább erősíti az ezen a területen kezdeményezett nemzetközi együttműködések jelentőségét.
EUniWell: Tizenként egyetem szövetsége
A EUniWell (European University for Well-Being) 12 európai egyetemet fog össze azzal a küldetéssel, hogy a kutatás, az oktatás, az innováció és a társadalmi felelősségvállalás eszközeivel hozzájáruljon az egyéni, társadalmi és környezeti jólléthez. A Semmelweis Egyetem a szövetség egyik alapító tagja, amelyen keresztül hallgatók, kutatók és az egyetemi személyzet részt vehet a EUniWell oktatási ajánlataiban, változatos mobilitási programjaiban és magas színvonalú kutatási lehetőségeiben.
A Semmelweis Egyetem EUniWell programban való közreműködése a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) támogatásával valósul meg.

A EUniWell projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg.
Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
Szöveg és fotó: Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Igazgatóság
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.



