A megújuló gólyatábor igazi, egyetemi évekre felkészítő tábor lesz – hangsúlyozta dr. Merkely Béla rektor. Mint fogalmazott, azok, akik a Semmelweis Egyetemre nyertek felvételt, a világ egyik legszebb hivatását, az orvos- és egészségtudományt választották, ráadásul az ország és a régió vezető egyetemén sajátíthatják el a szükséges tudást. „A mi hivatásunkra való felkészülés nemigen hasonlítható egyetlen más tevékenység képzéséhez sem, nem titkolom, hogy kemény munka vár a leendő elsőévesekre. A Semmelweis Egyetemre az idei évben is többszörös volt a túljelentkezés, az orvos-egészségtudományi képzési területen hozzánk szerettek volna a legtöbben bekerülni” – mutatott rá a rektor.
Azt gondolom, sikerült a legtehetségesebbeket felvennünk, de számukra is szükséges támogatás ahhoz, hogy a lehető legjobban meg tudjanak felelni annak az oktatási terhelésnek, amelynek célja a biztos alapok megteremtése. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a lehető legkiválóbb szakemberekké válhassanak hallgatóink
– fogalmazott dr. Merkely Béla.
Ezt segíti a megújult gólyatábor is, amelyet az idei évben – az eddigiektől eltérően – az immár hagyományos Nyári Egyetem és a tanévnyitó után rendez meg az egyetem. Dr. Merkely Béla rektor hangsúlyozta: cél, hogy olyan technikákat, tanulási módszertant, gyakorlati tippeket mutassanak a gólyáknak, amelyek megkönnyítik az első egy-két évet. A rektor kiemelte a tábor közösségteremtésben és csapatépítésben játszott szerepét is. A most elsőéves hallgatók hosszú évekig együtt fognak tanulni, és ami még fontosabb, az egészségügyben is csapatban dolgoznak majd – érzékeltette ennek jelentőségét a rektor.
„A Semmelweis Egyetemen több mint negyed százados története van a gólyatábornak, nagyon sok értékes hagyomány alakult ki ez idő alatt, az egyik ilyen, hogy a rektori vezetés, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) és az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) közösen szervezik meg a rendezvényt és fogadják a táborban a hallgatókat” – ismertette Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes. Az egyetem vezetése ugyanakkor úgy gondolta, hogy ideje méltóbb és tágasabb infrastruktúrában megszervezni a hallgatók számára a gólyatábort, ez indokolta a helyszínváltozást. Emellett, látva a hallgatók kezdeti nehézségeit és a lemorzsolódást, úgy véltük, hogy hasznosabb lenne a klasszikus gólyatábor helyett egy bevezető, felkészítő jellegű rendezvényt tartani – számolt be a rektorhelyettes. A célunk, hogy az elsőévesek ismerjék meg az egyetem célkitűzéseit, oktatóit és főleg, hogy támogatni tudjuk őket a későbbi sikeres tanulmányaik megkezdésében – tette hozzá. Éppen ezért a megszokott játékos feladatok helyett olyan programokkal készülnek a szervezők, amelyek révén például elsajátíthatnak hatékony tanulást segítő módszereket. A szokásos fórumnapon a hagyományoknak megfelelően bemutatkoznak a kari vezetők és oktatók, akiktől kérdezz-felelek során kaphatnak hasznos információkat az elsőévesek. A korábbiakhoz képest újítás, hogy a karok külön-külön is alaposabban prezentálhatják magukat saját programjaikkal, de a résztvevők megismerkedhetnek a hallgatói- és sportszervezetekkel, a kórussal, a tehetséggondozó programokkal, a családbarát szolgáltatásokkal, valamint bepillanthatnak a Pannónia Program mobilitási lehetőségeibe is.
Dr. Gecsey Csenge leköszönő HÖK-elnök elmondta, hogy már nagyjából egy éve formálódik a gólyatábor új programja. Az említett informatív fórumokon kívül lesznek például szűrőprogramok, vérvétel és több hasonló lehetőség, amely illeszkedik egy orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemhez. Emellett természetesen kötetlen, esti zenés programokkal is készültek a gólyák számára.
Úgy gondolom, hogy azok a gólyák, akik eljönnek az idei táborba, úgy fogják elkezdeni az egyetemet, hogy – kartól függetlenül – már a kezdetektől tisztábban látják, mire kell majd számítaniuk – mondta el Sisa Orsolya, az IÖCS elnöke. A tantárgyfelvételben – a gólyatábor későbbi időpontja miatt – idén nem tudnak személyesen segíteni, de helyette nagyobb hangsúlyt fektetnek például arra, hogy tanácsokkal segítsék az elsőéveseket a vizsgaidőszakokra való felkészülésben, vagy hogy megismertessék velük az elérhető mentorprogramokat, mobilitási lehetőségeket, ösztöndíjakat – sorolt néhány példát Sisa Orsolya.
A megszokott tatai helyszín helyett idén a Balatonnál, Zánkán rendezik meg a gólyatábort egy színvonalas, nagy befogadóképességű helyszínen. A korábbi évekhez képest sokkal több, akár 1200 elsőévest tudnak majd fogadni, így várhatóan kevesebb jelentkezést kell visszautasítani – mondták el a szervezők. A gólyák mellett mintegy 350 felsőéves lesz jelen segítőként az IÖCS és a HÖK képviseletében, továbbá nagyjából 80 oktató fog megfordulni a rendezvényen. A résztvevők biztonságos szórakozásáról az egyetem saját biztonságtechnikai munkatársai gondoskodnak majd, az egészségügyi ellátást és szolgáltatást pedig az egyetemi mentőszolgálat biztosítja.
A gólyák szeptember elején költözhetnek be a Zánkai Sport- és Rendezvényközpontba. A korábbiakhoz képest későbbi időpont egyik fontos előnye a szervezők szerint, hogy így a szokásosnál több nemzetközi hallgatót is vendégül tudnak látni, mert a tanévnyitótól kezdve már ők is nagy eséllyel Magyarországon tartózkodnak. Számukra személyre szabott, nemzetközi edukatív programokkal készülnek, ezekbe az eddigi tapasztalatokat felhasználva olyan programelemeket emeltek be, amelyek ténylegesen hasznosak lehetnek számukra. Ennek kialakításában a nemzetközi hallgatói szervezetek, dr. Alpár Alán nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes és a Nemzetközi Hallgatók Képzéseinek Központja is segítségére volt a szervezőknek.
Az idei gólyatáborra megújult honlapfelületen jelentkezhetnek az érdeklődők. A semmelweis.hu/golyatabor oldalon a jelentkezés mellett a tábor díja is kényelmesen befizethető, valamint további fontos információk olvashatók az eseményről.
Keresztes Eszter, Dobozi Pálma
Fotó: Barta Bálint, Kovács Attila, Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.