A Fogorvostudományi Karon (FOK) 171 főt avatott fogorvosdoktorrá a Kongresszusi Központban tartott nyilvános szenátusi ülésen dr. Merkely Béla rektor, dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes és dr. Gerber Gábor, a FOK dékánja. A végzősök közül 58-an summa cum laude, 110-en cum laude, hárman pedig rite minősítésű diplomát vehettek át. Idén először kaptak oklevelet azok digitális fogászati tervezők, akik a Semmelweis Egyetem és a Neumann János Egyetem közös képzésén végeztek.

„Önök épp egyetemünk alapításának 255. évében vehetik kézbe oklevelüket, szimbolikus, hogy a legtöbben a 250. jubileumi tanévben kezdték tanulmányaikat” – szólt a végzősökhöz dr. Merkely Béla rektor. Egyetemi éveiket már végigkísérte a gyakorlatorientált oktatást előtérbe helyező kurrikulumreformunk, amit a mostani tanévben továbbfejlesztettünk a Curriculum 2.0 keretében – tette hozzá. Elmondta, hogy az idén alapítása 70. évfordulóját ünneplő Fogorvostudományi Karon folyamatos a fejlődés: a közelmúltban megtörtént a FOK Oktatási Centrumban a Propedeutikai Tanszék bővítése, amivel világszínvonalú oktatótermekkel gazdagodott a kar; és elkezdődött a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet felújítása is. Az infrastruktúra mellett pedig az épületekben folyó oktatás is tartja a lépést a korunkkal: jó példa erre a Neumann János Egyetemmel 2022-ben indított közös, Digitális Fogászati Tervezés szak nevű képzés, melynek első végzősei ma vehetik át diplomájukat. A FOK a graduális mellett a posztgraduális képzésben is vezető helyet foglal el országosan, emellett a PhD-képzésben részt vevő és fokozatot szerzett munkatársaink száma is emelkedett – tette hozzá a rektor.

A Semmelweis Egyetem, ahol ma a végzettek átveszik diplomájukat, az ország legnagyobb betegellátója is, és szakterületén a régió vezető intézménye; igazi, világszínvonalú tudáscentrum – mondta dr. Merkely Béla, aki kitért a rangsorokban elért kiváló eredményekre, az erős nemzetközi kapcsolatokra, valamint megemlítette, hogy az egyetemnek aktív szerepe van a magyar űrhajósprogramban is. „Az itt szerzett diploma olyan, mint egy útlevél a fogorvosok világában. Ezt felmutatva bárhol tárt karokkal várják majd önöket. Ilyen formán innentől Önök a Semmelweis nagyköveteinek számítanak” – hívta fel a külföldi hallgatóság figyelmét a rektor. A magyar hallgatókat arra bátorította, hogy szerezzenek tapasztalatot a nemzetközi szakmai térben, vegyenek részt a nemzetközi kutatási együttműködésekben, de a megszerzett tudást hozzák haza, és fordítsák a hazai orvoslás javára.

A diploma, amelyet hamarosan a kezükbe vesznek, nemcsak azt bizonyítja, hogy Önök megszerezték a szükséges tudást, hanem azt is, hogy birtokában vannak a hivatástudatnak is

– tette hozzá dr. Merkely Béla.

A fogorvosjelöltek nevében Balogh Júlia Anna, Saman Sadeghi, Kovacs Anna és Jan Peter Eickelkamp képzésük nyelve szerint terjesztette elő avatás iránti kérelmet. Eskütételük után dr. Gerber Gábor dékán avatta fel a jelölteket, majd dr. Merkely Béla rektor, dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes és dr. Gerber Gábor dékán kézfogásukkal fogorvosdoktorrá fogadta a frissdiplomásokat.

58-an summa cum laude, 110-en cum laude, hárman pedig rite minősítéssel kapták kézhez oklevelüket. Magyar nyelven 106-an, angolul 49-en, németül pedig 16-an végezték el a fogorvosi képzést.

Ezt követően dr. Gerber Gábor dékán tartotta meg ünnepi beszédét. Emlékeztetett rá, hogy amikor a mai végzősök elkezdték tanulmányaikat, az nemcsak azért volt különleges, mert akkor ünnepelték az egyetem alapításának 250. jubileumát, de azért is, mert a pandémia miatt kötelező maszkviselés, távolságtartás és PCR-tesztek mellett zajlott az oktatás; maszk nélkül csak második félév végén látták egymást a hallgatókkal. A 2019-ben indult és azóta továbbfejlesztett kurrikulumreformoknak köszönhetően az előadásokat jelentős részben a szemináriumok, azaz kiscsoportos tanítás váltotta fel, és a modern digitális technikák oktatása még inkább középpontba került. Ehhez kapcsolódóan a dékán kiemelte, hogy idén adták át a kibővült és megújult propedeutikai laboratóriumot, amely a kezdeti preparációs technikák elsajátításán túl a mikroszkóp alatti kezelések begyakorlására is kiváló feltételeket biztosít. A felsőoktatási rangsorokról szólva elmondta, hogy a magasszintű nemzetközi publikációs és oktatási tevékenységnek köszönhetően a kar és az egyetem reputációja egyre növekszik.

A szakmai tudás és a kézügyesség mellett az empátia, a törődés és a betegekkel való őszinte kapcsolat az, ami igazán különlegessé teszi a munkánkat

– mutatott rá a dékán.

A Fogorvostudományi Karon tanuló közel 1300 hallgató a világ 37 országából érkezett – ismertette dr. Gerber Gábor. A Semmelweis-diploma, amit most kézhez kaptak, sok országban nagy elismerésnek örvend, mert azt tanúsítja, hogy tulajdonosa jól felkészült arra, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslás szerint kezelje a pácienseket – tette hozzá. „A diploma, melyet ma átvettek nem csupán egy oklevél. Ez a tudás, a szakmai tapasztalat és a személyes fejlődés szimbóluma. Ez a kulcs, amely megnyitja Önök előtt a fogorvosi pálya kapuit. Ahogy a művész alkotásaival gazdagítja a világot, úgy Önök is szebbé tehetik és egészségesebbé a környezetüket a szakértelmükkel és odaadásukkal” – mondta a dékán.

 

A frissen avatott fogorvosok nevében előszőr dr. Balogh Júlia Anna szólt, aki felidézte legmeghatározóbb emlékeit a gólyatábortól a COVID-19 pandémián keresztül a gyakorlatokig. Hangsúlyozta, hogy a barátságos közegben a kezdetektől otthon érezte magát. „A Semmelweis Egyetem számomra nem csak a hivatásom elsajátításának és megtanulásának a helye, neki köszönhetek megannyi barátot és élményt. Az egyetem alatt felnőtt emberek lettünk, jó példákat láthattunk, igyekszünk hozzájuk felnőni és szakmánkban, illetve életünkben hozzájuk hasonlítani” – fogalmazott.

 „Szeretném szívből megköszönni Magyarországnak, az egyetem minden dolgozójának, oktatóinknak és professzorainknak, hogy nemcsak szakmai tudásukat, hanem türelmüket, támogatásukat és emberségüket is megosztották velünk. Külföldi hallgatóként különösen hálásak vagyunk, hogy otthonra lelhettünk itt, a Semmelweis Egyetemen” – köszöntötte Saman Sadeghi magyar nyelven a hallgatóságot, majd angol nyelvre váltva felidézte egyetemi éveinek emlékezetes mozzanatait. „Ahogy továbblépünk, ne felejtsük el, honnan indultunk. Maradjunk szerények, kíváncsiak és együttérzőek. Készen állunk arra, hogy ne csak gyakoroljuk a fogorvoslást, hanem alakítsuk is annak jövőjét” – búcsúzott évfolyamtársaitól.

A német évfolyamon végzett fogorvos doktorok nevében dr. Kovacs Anna és dr. Jan Peter Eickelkamp beszéltek egyetemi éveik kezdeteiről, a tanulmányok során tapasztalt nehézségekről, kihívásokról, valamint sikerekről. „A Semmelweisen a szakmai tudás mellett hamar megtanultuk azt is, hogy meg kell látni az embert, aki ott ül előttünk a maga félelmeivel, és ránk bízza magát” – hangsúlyozták. Hálájukat fejezték ki az egyetemnek, az oktatóknak, a családjuknak és mindenkinek, aki támogatta őket útjuk során. Köszönetet mondtak az évfolyamtársaiknak is, akikkel az elmúlt öt évben olyan szoros kapcsolatot alakítottak ki, amit korábban el sem tudtak képzelni.

Az avatási ünnepség következő pontjaként a Fogorvostudományi Kar Digitális Fogászati Tervezés szakos hallgatóinak oklevél átadása következett, akik idén először kapták kézhez diplomájukat. A digitális fogászati tervezés alapképzési szak a Semmelweis Egyetem és a kecskeméti Neumann János Egyetem együttműködésében indult el elsőként 2022-ben. A szak célja olyan digitális szakemberek képzése, akik az egészségtudomány eredményei alapján és a fogászatban működő modern technológiák ismeretében az emberi egészség megőrzését szolgáló, korszerű digitális technikák alkalmazására képesek.

Eskütételük után a négy végzett hallgatót kézfogással fogadta diplomássá dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora, dr. Hermann Péter, a digitális fogászati tervező alapképzés szakvezetője és dr. Gerber Gábor, a Fogorvostudományi Kar dékánja.

A hallgatók nevében Gombkötő-Molnár Csenge arról beszélt, hogy a képzésük különleges volt, egyrészt, mert rengeteg új tudást és gyakorlati tapasztalatot szereztek, másrészt, mert ők lehettek azok, akik az első lépéseket megtették ezen az új, jövőbe mutató szakon. Mint mondta, a tanulás nem ér véget a diplomával, épp ellenkezőleg, most kezdődik igazán.

„Önök az elsők, akik ezt a szakmai képzést elvégezték Magyarországon. Mint minden elsőre, így Önökre is különleges felelősség hárul, hiszen az, hogy hogyan tudnak a fogászat népes családjába beilleszkedni, nemcsak a saját szakmai fejlődésük, hanem az egész magyar digitális fogászati ágazat jövőjének alakításában is jelentőséggel bír. Az Önök eredményei és szakmai sikerei alapján ítélik majd meg a jövő generációi ezt a képzést” – szólt a frissdiplomásokhoz dr. Hermann Péter, a szak vezetője. A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a digitális fogászat ma már nem a jövő, hanem a jelen valósága; a 3D nyomtatás és a mesterséges intelligencia alkalmazása teljesen átalakította a fogászati gyakorlatot. Ez a program a magyar felsőoktatás és az ipar szoros együttműködésének eredménye. A Semmelweis Egyetem és a Neumann János Egyetem közötti partnerség, valamint a vezető fogászati technológiai cégek támogatása tette lehetővé, hogy Magyarország is csatlakozzon a digitális fogászati forradalom élvonalához – tette hozzá dr. Hermann Péter.

A szakvezető kiemelte, hogy a digitális fogászati tervezés területén dolgozó szakemberek iránti kereslet folyamatosan növekszik. A teledentistry térhódítása, a mesterséges intelligencia alkalmazása a diagnosztikában, és a személyre szabott fogászati megoldások fejlesztése mind olyan terület, ahol a most végzettek szakértelme felbecsülhetetlen lesz.

Az avatási ünnepség következő pontjaként díjak átadása következett. Dr. Balogh Károly Emlékérem és Jutalomdíjat kapott kiváló tanulmányi eredménye és kiemelkedő tudományos munkájának elismeréseként dr. Tasi Laura Zsófia. A Dr. Máthé Gyula díjat kiemelkedő tanulmányi, tudományos és közösségi munkája elismeréseként, két hallgató, dr. Hegyi Alexandra és dr. Major Ábel vehették át. A digitális fogászati tervezés alapképzési szakon nyújtott kiemelkedő tanulmányi eredményéért és tudományos diákköri munkájáért Gombkötő-Molnár Csenge különdíjban részesült.

Az ünnepség a frissen felavatottak kalapfeldobásával zárult.

Keresztes Eszter
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.