A háromnapos rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján dr. Benyó Zoltán, az Egyetemi Doktori Tanács elnöke köszöntötte a hallgatóságot. Kiemelte, hogy ez a konferencia a Doktori Iskola legtöbb résztvevőt vonzó eseménye, amelyre 2025-ben kilenc országból mintegy 700 fő regisztrált. Mint elmondta, az idei évben a doktorandusz hallgatókon és posztdoktori ösztöndíjasokon kívül az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP), valamint ennek részeként a Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) doktorvárományos ösztöndíjasai, továbbá a Semmelweis 250+ Kiválósági PhD Ösztöndíjpályázat nyertesei is a PhD Tudományos Napok keretében ismertették a tudományos tevékenységük, kutatásaik eredményeit. „Ez a rendezvény intézményünk talán legfontosabb tudományos eseménye, hiszen az itt előadók jelentik a tudomány és kutatás jövőjét a Semmelweis Egyetemen” – fogalmazott dr. Benyó Zoltán.
Az esti megnyitó alkalmával dr. Merkely Béla rektor a jövő és a kiválóság ünnepeként jellemezte a konferenciát: „A jövőé, hiszen az Önök kezében van egyetemünk kutatói és oktatói utánpótlásának kérdése; és a kiválóságé, hiszen jól tudjuk, egy intézmény tudományos teljesítménye nagyban múlik a tehetséges fiatalokon, az ifjú PhD hallgatókon.” Egyúttal hangsúlyozta, hogy egy kutató teljesítménye nem csak az egyéni képességeken múlik – ahhoz, hogy a tehetség és a kiválóság a maga teljességében kibontakozzon, nélkülözhetetlen a megfelelő intézményi támogatás és infrastruktúra megteremtése. Emlékeztetett, hogy a Semmelweis Egyetem ennek megfelelően kiemelt prioritásként kezeli a doktori képzést, amelynek eredményeként a 2019/20-as tanév óta megduplázódott az aktív hallgatók száma, a nemzetközi hallgatóké pedig több mint háromszorosára emelkedett. Kitért még az egységes Doktori Iskola létrehozására, a szakmai területeteket követő tagozati struktúra kialakítására, az 1200 fölötti aktív hallgatói létszámra és az egyetemi rangsorbéli helyezést támogató publikációs eredményekre is. „A PhD Tudományos Napok a kutatási eredmények bemutatása mellett lehetőséget ad a prezentációs készségek fejlesztésére, és együttműködések megalapozására, a kapcsolatrendszer bővítésére is. Ma már ugyanis igazán kiemelkedő eredményeket csak csapatmunkával, akár határokon átívelő együttműködésekkel lehet elérni” – szögezte le köszöntőjében dr. Merkely Béla.
A három nap során 55 szekcióban mutatkoztak be a fiatal kutatók. A prezentációk az orvostudomány széles vertikumát fedték le a molekuláris orvostudomány, fogorvostudomány, sebészet, patológia és onkológia, gyógyszerésztudományok és egészségügyi technológiák, egészségtudomány, mentális egészségtudomány, elméleti és transzlációs orvostudomány, szív- és érgyógyászat, idegtudomány és konzervatív orvostudomány területeiről.
A rendezvényen a plenáris előadások alkalmával adták át az Egyetemi Doktori Tanács Kiváló PhD Témavezető elismeréseit. Dr. Radovits Tamás, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológia Tanszékének egyetemi tanára a sportszív patofiziológiájáról; Dr. Kellermayer Miklós, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója „A molekulák manipulálása az orvosbiológiai jelenségek megértéséhez” címmel; míg Dr. Jakus Zoltán, az Élettani Intézet egyetemi docense a szervspecifikus nyirokerek működéséről tartott előadást.
A konferencia második napján oklevelet kaptak a Semmelweis 250+ Kiválósági PhD Ösztöndíjpályázat nyertesei, a rendezvény zárásaként pedig elismerésben részesültek az 55 szekció legkiemelkedőbb szóbeli és poszterelőadásai, amelyeket a Doktori Iskola 11 tagozatából delegált bizottságok értékeltek.
Egészségtudomány – szóbeli
Farkas Miklós Artúr
Stubnya János Domonkos
Garai Réka
Shenker-Horváth Kinga
Takács Johanna
Balogh Dóra Bianka
Egészségtudomány – poszter
Barna Viktoria
Kiss Stella Tímea
Manar Al Kamsheh
Angyal Mária Mercédesz
Domonkos Pál
Baksa Barnabás
Fazekas László
Elméleti és transzlációs orvostudomány – szóbeli
Jurenka Csenge Lili
Demeter Flóra
Kiss Benjamin Zoltán
Elméleti és transzlációs orvostudomány – poszter
Christodoulos Chrysanthou
Kis Balázs
Karim Dilán Márk
Koncz Petra
EUniWell – szóbeli
Alba Jiménez Blaya
EUniWell – poszter
Daniel Suarez
Fogorvostudomány – szóbeli
Bojtor Bence
Fogorvostudomány – poszter
Polyák Melinda
Gyógyszerésztudományok és egészségügyi technológiák – szóbeli
Pacsuta Johanna
Demeter Zsuzsanna Orsolya
Szász Zsófia
Polák Patrik
Gyógyszerésztudományok és egészségügyi technológiák – poszter
Jakab Márk
Demeter Adrienn Katalin
Lóska Dóra
Benkó Beáta Mária
Idegtudomány – szóbeli
Láng Tamás
Idegtudomány – poszter
Somogyi Fanni
Konzervatív orvostudomány – szóbeli
Korózs Dorina
Petrik Borisz Rabán
Konzervatív orvostudomány – poszter
Antics Dorottya
Szabolcs Botond
Mentális egészségtudomány – szóbeli
Gyorik Dorka
Bocskai Gábor
Pierson-Bartel Róbert
Máté-Horváth Nóra
Mentális egészségtudomány – poszter
Marton Lilla
Gecse Kinga
Molekuláris orvostudomány – szóbeli
Idan Carmi
Csikós Petra Metta
Szőcs Emőke
Tóth Ádám
Görög Daniella
Molekuláris orvostudomány – poszter
Szepesi-Nagy István
Vámosi Boldizsár
Kis Katalin
Patológia és onkológia – szóbeli
Tusnády Simon
Ferenczy Anita
Major Enikő
Patológia és onkológia – poszter
Varga Luca
Szőke Péter
Sebészet – szóbeli
Szőke András
Sebészet – poszter
Kovács Szabina
Szív- és érgyógyászat és kutatás – szóbeli
Kocsis Márton
Hegedüs Zsombor
Turschl Timea Katalin
Szív- és érgyógyászat és kutatás – poszter
Arnóth Bence
Boussoussou Melinda
Lakatos Bálint Károly
- Abbas Anna Anoir
- Abbood Sarah
- Abboud Houssam
- Abdalla Qusay Osman Mohamed
- Al Kamsheh Manar
- Alhaddad Ayham Ra’ed Noor
- Almurshidy Hakim
- Al-Sheraji Nada Mohamed
- Antics Dorottya
- Arnóth Bence
- Artner Anna
- Árva Dorottya
- Babay Bente
- Balbisi Mirjam
- Balla Dorottya
- Balog Beáta Adél
- Balog Virág Kata
- Balogh Lili Zsófia
- Balogh Olivér
- Bekő Anna
- Benyó Franciska Mária
- Berta Katalin
- Bíró Renáta
- Bócsi Dániel
- Bod Réka
- Boga Márton
- Bognár Judit
- Bognár-Majerhoffer Nóra
- Bokrossy Péter
- Boldizsár Imre
- Carmi Idan
- Chalabiani Yashar
- Czigleczki Janka
- Czoch Ákos
- Csáki Réka
- Csikós Klaudia
- Deli Dorottya
- Demeter Adrienn Katalin
- Demeter Flóra
- Demeter Zsuzsanna Orsolya
- Dohárszky András
- Dombi Gergely
- Elsalahaty Mohamed
- Emam Mohamed
- Farkas-Sütő Kristóf Attila
- Fazekas Szuzina
- Ferencz Andrea
- Fésü Dorottya
- Gomaa Nariman
- Görög Daniella
- Grebur Kinga
- Gregus Barbara
- Haghighi Arezoo
- Haghighi Samaneh
- Hajdó Szabolcs
- Hajdu Tamara
- Halmóczki Sarolta
- Hegedűs Zsombor
- Holka Szilárd
- Hunyadi Anna
- Irawan Anggi
- Jakab Márk
- Jex Emiliána Zsuzsa
- Kálmán Eszter Gertrúd
- Kapui Dóra Karolina
- Kardos Balázs
- Kaszás Diána
- Kézdi Árpád
- Kis Katalin
- Kocsis Márton
- Kolonics Mária Veronika
- Koncz Petra
- Kovács Gergely Imre
- Kovács Szabina
- Kovács-Posta Evelyn
- Lakatos Alexandra
- Láng Tamás
- László Tamás
- Lipp Mónika Bernadett
- Malik Alaa
- Maricza Katalin
- Markó Dorottya
- Mester Balázs
- Mészáros Ágota
- Mohácsi Zsombor Márton
- Molnár Krisztina
- Muzslay Eszter
- Müller Dalma
- Nagy Kristóf
- Nagy Mátka
- Nagy Regina
- Nagy Réka
- Nagy Tamás
- Nazli Adila
- Orosz Gabriella
- Osztie Rita
- Pál Domonkos
- Pál Dorottya
- Pálos Veronika Teréz
- Papp Zsuzsanna
- Pollák Patrik
- Posta Máté
- Pothorszki Dóra
- Puhl Eszter
- Rácz Richárd
- Rapszky Gabriella Anna
- Sági Stella Márta
- Sándor Luca
- Seba Aljomaa
- Simon Balázs
- Sodbuyan Enkhbilguun
- Somogyi Fanni
- Soós Ádám
- Stifter-Mursits Marcell
- Sulea Cristina Maria
- Szabó Johanna Petra
- Szabó Márta
- Szabolcs Botond
- Szakadáti Helga
- Szakál Imre
- Szalai Fatime
- Száraz Lili
- Szarka Levente
- Szász Csenge
- Szolláth Rita
- Szőcs Emőke
- Szőke Péter
- Tar Alexandra
- Tóth Ádám Viktor
- Turschl Tímea Katalin
- Üveges Elina
- Váczy-Földi Máté
- Vágó-Szincsák Sára
- Vajda Larose Angelique
- Vámosi Boldizsár
- Varga Luca
- Varga Tamás
- Varga Viktória
- Várnagy Erzsébet
- Vikár Simon
- Vilimi Zsófia
- Zámodics Márk
- Zsidai Anna
- Zsoldos Roland
Szabados-Dőtsch Judit
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.