A kortárs textilművészetből ad ízelítőt Székely Judit nemrégiben bemutatott kiállítása. A Semmelweis Szalonban tartott megnyitó eseményen elhangzott: képei összművészeti alkotások, az alkotói szabadság jegyében. A kiállítást Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg.

A Semmelweis Egyetem válogatott műveket fogadhat és kiemelkedő alkotókat láthat vendégül hónapról hónapra a Semmelweis Szalonban, ez azért is fontos, mert sok egyetemista és az intézményben dolgozó is érdeklődik különböző művészeti ágak iránt – köszöntötte a kiállító Székely Judit textilművészt dr. Alpár Alán nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes.

Feledy Balázs megnyitóbeszédében kiemelte, Székely Judit sokféle technikát használ az alkotáshoz. „Munkáinak többsége francia gobelin, tradicionális gyapjú falikárpit, de majdnem mindegyik művén olyan utómunkálatokat alkalmaz, amelyek által nyeri el a mű a végső formáját, és emelkedik el egy másik dimenzióba, amely túlmutat a hagyományosan vett textilművészeten is.”

Többféle anyagot használ, mint általában a kárpitművészek, és nemcsak a szövés, de a különböző rátétek, varrások, hímzések adják a művek egyediségét, a fonál mellett ugyanúgy fémszálak is megjelennek. A technikai különlegesség első látásra is szembetűnő. „Öltéssel ír, öltéssel rajzol, öltéssel szöveget felhelyez, ezzel új távlatokat és jelentéseket ad képeinek: szinte minden munkáján szövegek olvashatók, amelyek nem csupán rátétek, olvasnivalók, de a vizuális, intellektuális tartalmiságuk ezek által többszöröződik” – hangsúlyozta Feledy Balázs.

Székely Judit textilművész kiállított képei ó- és újszövetségi, irodalmi elemeket, utalásokat tartalmaznak, képein Weöres Sándor, Márai Sándor, Pilinszky János idézetek tűnnek fel. „Formaiságában kilép a képek kétdimenziós teréből, plasztikai igényű megformáltság jellemző rájuk, összművészeti, meditatív, filozófiai tartalmakat jelenít meg”– foglalta össze Feledy Balázs művészeti író. A megnyitó közben a művész két képző- illetve iparművész kollégája, Rózsahegyi István és Kiss Kornél gitárelőadásában hallhatott a közönség Jimmy Hendrix és Eric Clapton feldolgozásokat.

Székely Judit textilművész Bárányláda című kiállítása előzetes bejelentkezés után – továbbá a Semmelweis Szalonban tartott egyetemi rendezvények alkalmával – 2025. április 14-ig tekinthető meg.

Tasnádi Róbert
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.