Korényi Mariannt textilművészként ismerik, ám ezúttal egy új oldalát mutatja meg a Semmelweis Szalonban nyílt fotókiállításán. Míg a kész textil maga az állandóság, a fotózásra úgy tekint, mint a pillanat művészetére. Képei, akárcsak az általa tervezett ruhák absztraktak, erőteljesek, játékosak, ugyanakkor kifinomultak – fogalmazott a kiállítás megnyitóján Sz. János Erzsébet képzőművész, a Monád Galéria vezetője.

Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes megnyitó beszédében kiemelte, a Semmelweis Egyetem nagy hangsúlyt fektet rá, hogy a legkiválóbb és legsokoldalúbb orvosokat, egészségügyi és segítő szakembereket képezze. Ennek legfontosabb alappillére, hogy már a hallgatói évektől kezdve széleskörű nyitottságot és művelődési lehetőséget nyújtsunk hallgatóink és az egyetem polgárai számára. Ezt a célt szolgálja a Semmelweis Szalon rendezvénysorozat is, ahol hónapról hónapra kiváló kortárs alkotók munkáit ismerhetjük meg – fogalmazott a rektorhelyettes. Ezúttal Korényi Mariann fotóival találkozhatunk, ami azért is különleges, mert az elmúlt évtizedekben alapvetően textiltervezőként ismerhettük őt, egyedi, kisszériás munkái bejárták az egész világot. „A textil a szálak kereszteződésével, összehurkolásával jön létre, tulajdonképpen egy szövés. Ahogy a szálak kereszteződnek az anyagban, úgy kereszteződtek az utak Mariann művészi kiteljesedésében is, hiszen tervezői munkája természetes eredményeként alakult ki kapcsolata a fotózással, amikor inspirációt gyűjtött természeti formákból, felületekből, fényhatásokból. Míg a kész textil maga az állandóság, a fotózásra úgy tekint, mint a pillanat művészetére, és ezekkel a fotókba öltött pillanatokkal mutatja be a körülöttünk lévő világ sokszínűségét, változatosságát” – emelte ki.

Galéria

12kép

A művésznő felidézte, hogy a szegedi szakközépiskola kerámia szakán végzett, de mindig is ruhatervező szeretett volna lenni. A gimnázium után a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyárban ismerte meg és szeretett bele a szakmába. A főiskolán a textil szakon belül elvégezte a kötött, hurkolt anyag szakot, és ez a szerelem azóta is tart – idézte fel. „A fonalak játéka, végtelen variálhatósága igazán izgalmassá teszi számomra ezt a szakmát, amit nem lehet megunni” – fogalmazott. Korényi Mariann az egyszerűségre, nagyvonalúságra, hordhatóságra törekszik kötött munkáival, modelljeinél a légies, áttetsző megjelenést részesíti előnyben, s különleges kötött kiegészítőket is készít a harmonikus megjelenés fokozására. Előszeretettel kombinálja a textilanyagot a kötöttel, különböző selyemszalagokat fűzve bele. Jobban kedveli a neutrális, valamint a földszíneket, csak az utóbbi időben kezdett el erősebb színeket használni. Egyedi szitamintákat is alkalmaz – a szakmában egyedüliként, fontos szempont számára a különböző darabok egymással való variálhatósága is.

Sz. János Erzsébet képzőművész, a Monád galéria vezetője kiemelte, Korényi Mariann a műfajok közötti átjárhatóság jó példája. Párhuzamot vonhatunk a művésznő textil alkotásai és a fotói között: fényképei – ruháihoz hasonlóan – absztraktak, erőteljesek, játékosak, ugyanakkor kifinomultak is. Anyagokat, formákat és struktúrákat fényképez. Rendszeresen megállítja a képet a jó egyensúly, az érdekes felületek, a nyugvópont, vagy épp a feszesség határán. Ettől lesznek teljes és művészi fotók, melyeken keresztül megértünk valamit a teljességből, a világból és magunkból is – fogalmazott a képzőművész.

„Azt vettem észre, ha nálam van a fényképezőgép, akkor állandóan keresem, hogy mit is fotózhatnék, ha viszont csak úgy sétálok, akkor mindig szembe jön velem a téma, folyton találok valami érdekeset. Ezért az itt látható képek nagyobb része is mobiltelefonnal készült. A fotózásban megragadott a műfaj gyorsasága; míg a kötés egy lassú, nagyon nagy alázatot kívánó feladat, addig a fotózás a pillanat művészete. Így számomra ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást – hangsúlyozta Korényi Mariann.

Az eseményen Binder Károly zongoraművész és zeneszerző játszott. A kiállítás – előzetes bejelentkezés után – 2024 június 10-ig tekinthető meg.

Bódi Bernadett
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.