Sorozatunkban azokat a Semmelweis Polgárokat mutatjuk be, akik a közösségi médiában készítenek edukatív, tájékoztató jellegű tartalmakat a Semmelweis Egyetemről, az egyetemi életről, az itteni képzésekről. Az első cikkünk főszereplője Czirják Janka, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) ötödéves hallgatója.

„Gyerekkoromban sokszor sétáltunk ezen a környéken. Mindig tetszett ez a nagy épület, amikor felnéztem rá, azt mondogattam magamban: egyszer ide szeretnék járni!” – idézi fel  Czirják Janka első élményeit a Nagyvárad téri Elméleti Tömbről (NET), ahol leült beszélgetni honlapunkkal. Budapesten született, de tízéves koráig Nyíregyházán élt családjával – mikor a fővárosba költöztek, már rég megszületett benne az elhatározás az orvosi pályáról, amiről csak egy másik szenvedélye tudta volna eltántorítani. „A szűk családi körömben nincs orvos vagy egészségügyi dolgozó, egyedül édesanyám unokatestvére dolgozik aneszteziológus főorvosként Nyíregyházán. Ő mutatott meg nekem egy orvosi táskát még gyerekoromban, ami annyira megtetszett, hogy utána bárki megkérdezte tőlem mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt feleltem: doktor” – magyarázta. Ének-zene tagozatos általános iskolába járt, ahol tagja volt a színjátszó körnek is, a művészetek ugyanis mindig közel álltak hozzá. „A középiskolában már természettagozatos voltam, tizedikes koromban mégis elgondolkodtam, hogy talán inkább színész leszek. Szüleim féltettek ettől a pályától, de ettől függetlenül is végül a biológia és az orvostudomány iránt érzett szenvedélyem erősebbnek bizonyult” – emlékezett vissza. Hozzátette: a művészetek szeretete megmaradt, jelenleg is tagja a Szindra nevű, Földessy Margit vezetésével működő színjáték dráma-stúdiónak és a Semmelweis Egyetem Kórusban is énekel. Energikus, extrovertált emberként ugyanis fontosnak tartja, hogy az iskolán kívül is legyenek elfoglaltságai.

„Továbbtanulás előtt elmentem az Educatio kiállításra, ahol felkerestem a hazai orvosképző egyetemek standjait, beszélgettem a hallgatókkal is, ami nagyon sokat segített a döntésben. Mégis úgy éreztem, hiányzik, hogy valaki testközelből mutassa be, milyen egy medikushallgató élete” – magyarázta. Később, tartalomgyártóként már úgy készített videókat, hogy igyekezzen betölteni másokban azt a hiányt, amit ő érzett.

Szeretném motiválni az embereket, bemutatni nekik, hogy az orvosképzés ugyan nehéz, de egy abszolút teljesíthető dolog, amely mellett ráadásul teljes életet is lehet élni

– mutatott rá.

@jankaczirjk

Replying to @Mahlen Ernő #fy#boncolas#hullak#medstudent#orvosi

♬ original sound – Janka Czirják

„A boncterem után nincs hullaszagod? Nem tartasz a hullafertőzéstől?” – az ezekről a kérdésekről készített videója aratta eddig a legnagyobb sikert a TikTokon közel egymillió megtekintéssel; ezt követi az első 24 órás ügyeletről készített beszámolója.

Hasonlóan nézettek azok a videói, amelyekben a medikushallgatók életébe engednek betekintést – sokak számára ugyanis ez is legalább olyan rejtélyesnek és izgalmasnak számít.

„Azt vettem észre, hogy nagyon érdekli az embereket, milyen egy átlagos napom, mennyit kell tanulni, milyen előadásaim és gyakorlataim vannak. Mostanában elkezdtem edukatív témákban is videókat készíteni, például az alkoholizmusról vagy egy megfázás elleni italpor hatásáról, ezeket szintén rengetegen megnézték. De folyamatosan kérnek tőlem tanulási tippeket is” – mutatott rá.

@jankaczirjk

Bocsánat néhol a rossz hangminőségért,remélem így is minden érthető🥰 amúgy azt hittem,nehezebben fogom bírni! #medstudent#nyarigyakorlat#sebeszet#24hugyelet#24hours#ugyelet#nekedbe#fy#orvosi#semmelweis#jankatiktok#jankatiktokmedstudent

♬ Summer Vibes – GRLN

Czirják Janka mindig szeretett fotózni és videózni, azt azonban egy véletlennek köszönheti, hogy végül az orvos- és egészségügyi témájú videókra kezdett fókuszálni. „A TikTok előtt a Musical.ly nevű platformon is fent voltam, ahova csak vidám, éneklős tartalmakat posztoltam. Később a TikTokon megosztottam egy videót, amelyben benne volt, hogy vettem munkaruhát az egyik orvosi köpenyeket árusító üzletben. Ekkor már 11-12 ezren követtek és a céghez is eljutott a videó, akik megkerestek, hogy lenne-e kedvem együttműködni velük. Ennek kapcsán kezdtem el azon gondolkodni, milyen témába vágó videókat tudnék még készíteni. Látszott, hogy az embereket nagyon érdeklik az ilyen tartalmak, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam” – magyarázta. Ma már több mint 60 ezer követője van, a feliratkozók számával pedig úgy érzi, a felelőssége is nőtt. „Ma már komolyan oda kell figyelnem a személyiségi jogokra, csak olyan helyen videózhatok, ahol ez megengedett” – emelte ki. Az állandó tartalomgyártás miatt viszont nem érez nyomást, hiszen azt csinálja, amit szeret – ahhoz azonban ragaszkodik, hogy mindig magát adja. Megtanulta kezelni a negatív hozzászólásokat és a kritikákat is.

„Szeretek edukatív tartalmakat készíteni, válaszolni a felmerülő kérdésekre, motiválni az embereket” – mutatott rá. Azt sem titkolja el, hogy medikushallgatóként nem mindig könnyű az élet. Ő azonban épp azokat a tárgyakat szereti, amelyektől mások tartanak: az anatómiát és a gyógyszertant. „Az a típus vagyok, aki addig nem áll fel a könyv mellől, amíg meg nem tanulja a kijelölt tananyagot. De persze mindenki más, a lényeg az, hogy mindenki megtanuljon priorizálni, jól beosztani az idejét – az orvos- és egészségtudományi képzéseken ez kulcsfontosságú” – húzta alá.

Leginkább a gyermekgyógyászat érdekli, de a későbbiekben szívesen végezne olyan munkát is, amiben minimálinvazív beavatkozásokra, a manuális készségek használatára is lehetősége van. A TikTok-csatornájával azonban nincs kitűzött célja, az egyetem elvégzése után, rezidensként viszont még inkább az oktató jellegű videókra koncentrálna. Követőinek és az orvosképzésre készülőknek azt tanácsolja: ne féljenek megküzdeni az álmaikért. „Rengetegen mondták már nekem, hogy ők is szerettek volna orvosok lenni, de féltek belevágni. Fontos tudatosítani, hogy ez valóban nem egyszerű, a Semmelweis Egyetem pedig nem könnyű, de csak kitartás, magabiztosság, akarat és alázat kérdése” – emelte ki.

Legyél Te is a Semmelweis Egyetem TikTok influenszere! 

Új influenszerünkként aktív részese lehetsz egy nagy hagyományokkal rendelkező márkának, kreatív, vicces, informatív tartalmakat készíthetsz és rendszeresen megjelenhetsz a Semmelweis Egyetem hivatalos TikTok csatornáján! További információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

 

Szabó Ádám
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.