Első ízben rendeztek mozgásszervi robotikai workshopot a Semmelweis Egyetemen. December 19-én a térdprotézis műtétek esetében bevethető legújabb technológiával ismerkedtek meg a résztvevők az Ortopédiai Klinika és a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet szervezésében. A távlati cél az, hogy a robotika területén a teljes elérhető műtéti palettát lefedje az egyetem; ennek megfelelően a kadáver kurzust a tervek szerint egy élő betegen elvégzett műtéti kurzus követi majd 2024 tavaszán.

A workshop megnyitóján dr. György László, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kormánybiztosa emlékeztetett arra: az innováció egy mentalitás, amelynek lényege, hogy a régi problémákra új megoldásokat keresünk, az előttünk álló kihívások hatékonyabb megoldása érdekében.

Dr. György László ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kormány azzal a céllal alakította át a hazai felsőoktatási rendszer struktúráját, hogy az innovációs tevékenység ne csak a tudományos vonatkozásokat, hanem a költség-haszon szempontokat is figyelembe vegye. „Ezért is nyugtáztam örömmel, hogy a workshop keretében használt ortopédiai robot hozzávetőlegesen 150 műtét után megtérülhet” – tette hozzá.

Dr. Szabó Attila, klinikai rektorhelyettes elmondta: az egészségügyi innováció a Semmelweis Egyetem, mint nemzetközileg elismert tudásközpont szerves része. Az egyetem a Times Higher Education (THE) legfrissebb ranglistáján a világ felsőoktatási intézményeinek legjobb egy százaléka között szerepel. „Ezt a pozíciót megtartani, illetve továbblépni másképpen nem lehet, csak a felsőoktatás innovatív megújításával” – fogalmazott a rektorhelyettes.

Hangsúlyozta, a nagyjából kétévente megújuló tudásanyaggal, így a sebészetben is megjelenő legújabb technológiával nem könnyű lépést tartani, az egyetem azonban fontosnak tartja, hogy ezek bevezetésének az élére álljon. Jelenleg hasi műtétek, nőgyógyászati és urológiai beavatkozások terén vetik be a robotsebészetet az intézmény klinikáin; ezt a sort egészíti ki 2024 elején a fül-orr-gégészet, majd az ortopédia, amelynek keretében először térdprotézis műtétek, később csípő- és vállműtétek során válhat elérhetővé a technológia – tette hozzá dr. Szabó Attila.

A rektorhelyettes kijelentette, mindezek forrásának előteremtése „eltökélt cél” az egyetem részéről, majd köszönetét fejezte ki, hogy a kormánybiztos támogatásáról biztosította az egyetem innovációs törekvéseit, hozzátéve: biztos benne, hogy közös munkával megtalálják majd a projekt helyét az egyetem betegellátási portfóliójában.

Dr. Szőke György, az Ortopédiai Klinika igazgatója köszöntőjében jelezte: nagy jelentőséggel bír számukra, hogy az első, ortopédiára összpontosító robotikai kurzus az egyetemen került megrendezésre, és komoly szándékuk, hogy a robotsebészetben jelenleg még fennálló hiátust a most bemutatott eszközzel pótolják. Mint elmondta, a klinika dolgozói közül ketten már elvégeztek egy nemzetközi képzést, amely lehetőséget ad arra, hogy ezt a módszert minél hamarabb bevezethessék, sőt, a tervek szerint január-február táján egy pilot program keretében alkalmazni is szeretnék a robotikai módszert.

Dr. Bejek Zoltán, a rendezvény főszervezője, az Ortopédiai Klinika docense honlapunknak elmondta: a robotika mozgásszervi sebészeten belüli alkalmazásával a klinika bekapcsolódhat az egyetem robotikai rendszerébe, amelynek köszönhetően idővel egy regionálisan is egyedülálló oktatócentrum jöhetne létre. A gyógyítás, illetve az oktatás mellett a kutatásban is lehetne alkalmazni a készüléket, mivel a robot működtetői automatikusan csatlakoznak egy nemzetközi orvosi hálózatba, amely szereplői között folyamatos eszmecsere zajlik az alkalmazásról. A gép technikai – semmiképp sem személyes – adatokat gyűjt a műtétekről, így – bár nem mesterséges intelligencia –, folyamatosan fejlődik.

A technológia a betegek számára is előnyös, mivel a manuális ortopédiai műtétek, így a térdsebészeti implantációk esetén a páciensek mintegy húsz százalékánál léphetnek fel kisebb-nagyobb panaszok, ezt a rátát pedig pontossága révén a robot jelentősen javítja. Ráadásul az így végzett műtétek rövidebb ideig tartanak, tehát ebből a szempontból is csökken a páciensek megterhelése. Dr. Bejek Zoltán kitért arra, hogy az esemény után meghívást kapott egy további nemzetközi képzésre annak érdekében, hogy ő végezhesse majd el az első ilyen hazai beavatkozást az egyetemen. 

Dr. Bejek Zoltán kifejtette: manapság már számos, mozgásszervi műtéthez tervezett robot elérhető, de a Smith & Nephew által tervezett robotot tartja a legmegfelelőbbnek, mivel a többi géppel ellentétben ez lényegesen könnyebb súlyú és kisebb méretű, ezáltal mozgatható is a műtők között. A rendezvényen dr. Konstantinos G. Makridis, a Smith & Nephew technológiáját forgalmazó ScanMedic regionális igazgatója is felszólalt, aki elismert robotsebész, a thesszaloniki A’ Orthopedic Clinic of Robotic Surgery igazgatója, gyakorlatilag az ő nevéhez fűződik az említett robottechnológia tudásanyagának átadása.

Dr. Bejek Zoltán kitért arra, hogy a robot egy számítógépes navigációs rendszerre épül fel, aminek Magyarországon már több mint két évtizedes múltja van: a Semmelweis Ortopédiai Klinikája 2002-ben kapott először ilyen gépet az országban elsőként. Dr. Bejek Zoltán ebből írta PhD-kutatását, valamint hazai és külföldi egyetemeken is tartott képzéseket a témában, ismeri a különböző robotokat, és mint elmondta, szeretné, ha a számítógépes navigációs technológia minél inkább a robotika irányába fejlődne.

Galéria

9kép

 

Kiss Viktória, Sánta Mária
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem; Smith & Nephew

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.