Dr. Prohászka Zoltán előadásában kiemelte, hogy az egysejtűektől a növényeken és az állatokon át az emberekig minden élő szervezetnek van valamilyen immunválasza, ami ráadásul jelentős részben nagyon hasonló mechanizmusokon alapul. Bemutatta milyen alapvető stratégiák működnek a különböző élőlények védelmi rendszerében: szólt az elhatárolásról vagy elhatárolódásról, a mozgás korlátozásáról, valamint az elpusztításról, ezek evolúciós hátterét is bemutatta, különféle élőlényekről vett példákkal érzékeltetve. Az elhatárolásra példaként az atlanti tőrfarkú rákot említette, ami rendkívül érzékeny módon tud a szervezetébe került baktériumok ellen védekezni testnedveinek megalvasztásával. Hasonló molekuláris eseménysor történik, például egy fikusszal, ha megsérült szárán kicsapódik egy fehér színű folyadék, ami később megszárad, a seb pedig begyógyul – magyarázta, hozzátéve, hogy ugyanennek a mechanizmusnak az emberi szervezet estén a véralvadás a megfelelője.
A Belgyógyászati és Hematológiai Klinika egyetemi tanára az immunológiai felismerési modellek változásait is áttekintette. Mint elmondta, az első modell a saját vagy nem saját elkülönítésén alapult. Jóllehet ez sok jelenséget megmagyarázott, de számos kérdésre nem adott választ, például arra, hogy bizonyos nem-saját mikróbák annak ellenére sem váltanak ki immunválaszt, hogy folyamatosan érintkezünk velük. A ’80-as években megfogalmazott elmélet szerint nem elegendő az, hogy valami idegen legyen, hanem annak a viselkedése számít. A védekezési rendszer válaszát tehát a veszély váltja ki, ami sokszor kórokozókhoz kötött, de számos esetben saját anyag is indukálhatja, ami például valamilyen ok miatt– sugárzás, kémiai anyagok, táplálkozás megváltozása vagy dohányzás miatt – megváltozott. Veszélyes pedig az, amit az adott szervezet annak érzékel – fogalmazott dr. Prohászka Zoltán.
Kétféle válasz létezik a veleszületett immunitáson belül, az egyik azt figyeli, hogy a veszély jelen van-e, a másik pedig a veszély következményét keresi – hangzott el. Mindkettőre pontos szabályozottság jellemző, és mindkettő azonos a közeli fajokban. Ezért fogalmazott úgy előadásában, hogy „mindannyian kicsit krumplik vagyunk”, mert ugyanazok a mechanizmusok működnek az ember veleszületett immunitásában, mint a krumpliéban.
Dr. Prohászka Zoltán a hasonlóságok bemutatása után azokra a különbségekre is rátért, amelyek megkülönböztetik a gerincesek immunválaszát az alacsonyabb rendű életformákra jellemző mechanizmusoktól. Kiemelte, hogy a gerinceseknél kialakult a szerzett, vagy másnéven adaptív immunitás, ami rendkívül összetett – köszönhetően a vérképzés és a másodlagos nyirokszervek kialakulásának –, a fajok és egyedek közötti különbség jellemzi, és memóriája is van, ennek köszönhetően védőoltással is kialakítható, erősíthető.
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
