A Semmelweis Egyetem rezidensein kívül több mint 30 országból hallgatják a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika oktatói által 2021-ben indított, és azóta is bővített belgyógyászati podcast-sorozatot. Az indulás óta az 5. és 6. éves orvostanhallgatóknak szóló vizsgafelkészítő sorozattal, illetve valós klinikai gyakorlatból származó esetreferáló videósorozattal bővült a belgyógyász képzést támogató digitális ismeretterjesztés.

Gyönyörű, ám nehéz hivatás az orvosi, mert az élet terhe ott van minden vállon, minden egyes nap – fogalmazott dr. Merkely Béla rektor az Általános Orvostudományi Kar idei orvosavatóján. Bizonyos értelemben ezen a terhen igyekszik enyhíteni a belgyógyász rezidensek számára évek óta szervezett Deles Esetreferáló, és az ebből kinőtt, a Belgyógyászati és Hematológiai Klinikán dolgozó dr. Bodó Imre docens és dr. Kempler Miklós Soma tanársegéd által kezdeményezett videó- és podcast sorozat. Az érdeklődést jelzi, hogy amióta 2021 elejétől a belgyógyászati témájú podcast-epizódok szabadon elérhetőek a legnagyobb platformokon (Soundcloud, Spotify, YouTube), a nyelvi korlátok ellenére összesen közel 17 ezren hallgatták meg több mint 30 országból, köztük Magyarország mellett Svájcból, Németországból, vagy az Egyesült Államokból.

Hiszek abban, hogy a posztgraduális képzést is hatékonyabbá lehet tenni, szerintem fontos, hogy a rezidensképzésben is legyen strukturált oktatási program”

– mondta dr. Bodó Imre docens, az Esetreferáló és a podcast egyik kezdeményezője, házigazdája. Jelenleg ennek a belgyógyászati klinikákon két fő eleme van: egyrészt a Deles Esetreferáló események, másrészt pedig a podcast-sorozat, melynek epizódjai elsősorban azokat a belgyógyászati témákat járják körbe, amelyeknél a legnehezebb diagnózist felállítani például egyes hematológiai, infektológiai kórképeknél, de igen hallgatott volt az anaemiákról szóló sorozat is. Az egyik legnépszerűbb sorozat továbbra is a vérszegénység kivizsgálása – jegyezte meg dr. Kempler Miklós Soma tanársegéd.

Már a COVID előtt tervezték, hogy frissítik a belgyógyászati klinikák rezidensképzési programját, azonban a pandémia számos korábbi tervet átírt. Ekkor alakult ki a klinika vezetése által is támogatott Deles Esetreferálók végleges, digitális formája is. Kezdetben jelenléti előadásokat szerveztek, de végül kiderült, hogy a Zoom-os összejöveteleknek megvan az az előnye, hogy a Belgyógyászati és Hematológiai, a Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, valamint a Családorvosi Tanszék rezidensei mellett más érdeklődők is csatlakozhatnak. Azóta minden délben – mivel ekkor van a blokkoktatás szünete – sor kerül egy szigorúan 20 perces, a klinikai gyakorlatból származó friss esetbeszámolóra: ezt mindig más rezidens adja elő, és egy szakértő kommentálja, hogy melyek a legfontosabb tanulságok. Az esetreferálók interaktívak, bárki kérdezhet és tehet javaslatot is, emellett arra is lehetőség van, hogy a képalkotó vizsgálatokkal készült felvételeket megnézzék. Sikerült beszerezni egy mikroszkópkamerát is, amivel élőben tudnak bemutatókat, vizsgálatokat végezni és a képet mindenki számára kivetíteni.

„Mivel az esetreferelást megelőző előadássorozathoz nehéz volt a személyes jelenlét miatt minden napra leszervezni az előadókat, ráadásul az újabb járványhullám is éppen berobbanóban volt, végül dr. Kempler Miklós Soma találta meg a legjobb formátumot az elkezdett oktatás folytatásához, mondván, a podcastekhez csak két mikrofon, egy laptop és egy ingyenes vágóprogram kell” – idézte fel az indulás körülményeit dr. Bodó Imre. Már a kezdetektől jellemző az, hogy úgy szervezik a felvételeket, hogy egy-egy alkalommal minél több epizódot rögzíthessenek, és próbálnak minél több témát, szakterületet lefedni. A tematika kialakításához az Egyesült Államokban a belgyógyász rezidensek által általánosan használt Washington Manual című kiadványt választották sorvezetőnek. Ez nem egy tankönyv, viszont nagyon gyakorlatias, és tömören, praktikusan összefoglal mindent, ami egy belgyógyász rezidensnek az éjszakai ügyeletben segíthet a döntéshozásban – jegyezte meg a docens. Az pedig, hogy ezt épp azon a St Louis-i Washington Egyetemen szerkesztik, ahol annak idején dr. Bodó Imre a szakorvosi képzést végezte, csak véletlen egybeesés.

Emellett a meghívott előadók speciális szakterületéhez, érdeklődési köréhez is igazodnak az epizódok tartalmának összeállításakor, illetve arra is gondot fordítanak, hogy ha a korábbi adások tartalmához képest új kutatási eredmény, vagy orvosi gyakorlatot változtató felfedezés, eljárás jelenik meg, akkor ezeket az információkat aktualizálják. „Formálódik egy orvosszakmai szerkesztőbizottság is a későbbi adások támogatására a kollégáinkból és más klinikák oktatóiból is, mivel az oktatás is hatékonyabb lenne, ha nem csak két ember készítené az adásokat” – jegyezte meg dr. Bodó Imre.

Arra kifejezetten figyeltünk, hogy az adások lehetőleg ne lépjék túl a negyedórát, ez alól kivételt a rendszeres kvízek, és a hallgatóknak szóló vizsgafelkészítő podcastok jelentenek”

– jegyezte meg dr. Kempler Miklós Soma. A hosszabb témákat többnyire rövidebb adásokban, sorozatként dolgozzák fel. Az adások aztán a tanév folyamán megvágva, szerkesztve heti-kétheti rendszerességgel kerülnek fel az internetes platformokra, az egyetem rezidensei pedig emailben értesülnek az új tartalom elérhetőségéről. Az első epizódoknál intrózeneként Zsigmondy Dénes világhírű hegedűművész játéka hallható, aki dr. Bodó Imre nagybátyja volt.

Az esetreferálókból mostanra több, mint 400 rögzített Zoom-os előadásunk van, és a klinika saját YouTube csatornájára már felkerült az ezekből összevágott 11 érdekes és tanulságos esetet feldolgozó videó is – mondta dr. Kempler Miklós Soma. Hozzátette, hogy ez utóbbit is mindenképp szeretnék folytatni, és az egyetem honlapján is elérhetővé tenni, hiszen a kezdő orvosok számára nagyon is tanulságos esetekről van szó.

Mivel azonban elkészítésük a videók vágása miatt a nagyon időigényes, és az oktatói, betegellátói és kutatói feladataik mellett csak a szabad idejükben tudnak figyelmet fordítani erre, ezért ezek egyelőre lassabban frissülnek. Készülnek oktatóvideók azokhoz a podcast-epizódokhoz is, ahol a téma megköveteli a képek bemutatását is – mint amilyen például egy EKG-s előadás, a mikroszkóphasználat oktatása, vagy a perifériás kenetekről szóló előadások. Ez utóbbi nagyon kreatív alkotófolyamat, amelyet igazán élvezünk – tette hozzá dr. Kempler Miklós Soma.

„Az oktatást is segítené, ha sikerülne plusz erőforrást szerezni ezek megvágásához, szerkesztéséhez, mint ahogy lendületet adott a podcast-sorozat hallgatottságának is, hogy sikerült belső egyetemi forrást elnyerni az 5-6. éves hallgatókat célzó vizsgafelkészítő epizódok elkészítéséhez” – tette hozzá dr. Bodó Imre. Hallgatói oldalról egyébként ez a legnépszerűbb, mivel a hosszabb, sokszor akár egy órás epizódokban az egyes tárgyak vizsgatételsorait beszélik át az adott oktatóval. Ez nemcsak a vizsgákhoz ad segítséget, bár az sem mellékes, hogy többnyire azzal a felütéssel kezdődnek, hogy

Galéria

8kép

Ugyanis amellett, hogy standardizálják az elvárásokat, arra is lehetőséget adnak az oktatónak, hogy egyes témáknál, kórképeknél, beavatkozásoknál a leggyakrabban előforduló hibákra is felhívják a figyelmet. Példaként a véralvadásgátlást említette dr. Kempler Miklós, mondván, hogy korábban a trombocitagátlókat többnyire keverték a hallgatók a véralvadásgátló szerekkel, de amióta erre hibára külön felhívják a figyelmet, drámaian esett a tévesztés gyakorisága a vizsgázóknál. „Hosszabb távon szeretnénk nemcsak magyarul, de angol, vagy más nyelven is elérhetővé tenni a hallgatói vizsgafelkészítő sorozat epizódjait, és tervezünk még több témát is feldolgozni a graduális képzés résztvevői számára, amellett, hogy folytatjuk a rezidensek ismeretterjesztő podcastját és a kvízeket is” – tette hozzá dr. Kempler Miklós Soma.

Kiss Melinda Katalin

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.