Rekord mennyiségű kiváló pályázat érkezett a tavalyi rektori pályamunkadíj felhívásra: összesen 90 munkát díjaztak.

„Azokat a fiatal kollégákat ünnepeljük most, akik tanúbizonyságát adták annak, hogy bennük a született tehetségen kívül azok a képességek is megvannak, amelyek lehetővé teszik a tehetségük valódi kibontakoztatását” – jelentette ki dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, június 14-én, a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben a rektori pályamunka oklevelek ünnepélyes átadásakor. Felhívta a figyelmet arra, hogy az universitas alapítása óta mindig is kiemelkedő tudásközpont volt, olyan közeg, amelyben mindenki szabadon felismerheti, kibontakoztathatja képességeit, és szó szerint korlátok nélkül bővítheti ismereteit. Ebben a közegben pedig kiemelkedően fontosak azok a megmérettetések, amelyek ösztönzik a tehetségek megmutatását, kibontakoztatását. Ezek közé sorolható a hungarikumnak számító Tudományos Diákköri Konferencia mellett a rektori pályamunka pályázat is. Ez utóbbi célja a tehetséggondozás, az oktató-kutatói utánpótlás kinevelése, a megszerzett ismeretek gyakorlati hasznosítása.

Idén 90 díjazott előadás közül 15 első helyezett, 18 második helyezett, 18 harmadik helyezett és 39 dicséret született. A beérkezett pályázatok magas száma és főleg kiemelkedő színvonala jelzi, milyen hatalmas szellemi potenciál rejtőzik hallgatóinkban

– hangsúlyozta dr. Merkely Béla. A rektor szavai szerint ezekkel a tanulmányokkal a hallgatók jelentősen hozzájárulnak ahhoz az egyetemi célhoz, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye, Európa top 5 gyógyító szakegyeteme közé. A hallgatókat példaképül állítva a többiek elé, teljesítményüket méltatva dr. Merkely Béla úgy fogalmazott: „Elhivatottságuk, szorgalmuk és kitartásuk olyan érték, amelyet közösen is kamatoztathatunk: sikereik nemcsak az Önök és mentoraik sikere, de az egyetem dicsősége is. Bízom benne, hogy tovább haladnak majd azon az úton, amelyen elindultak, és amely reményeim szerint sok fontos felismeréshez, új tudáshoz, kiemelkedő tudományos eredményhez és végül fejlettebb terápiákhoz, a betegeknek még hatékonyabb gyógyításához vezet.” 

A rektori pályázat Semmelweis-specifikus különlegesség, más magyar orvostudományi egyetemen nincs ilyen. Emellett a rektori pályamunkák az utóbbi években gyakorlatilag a legjobb TDK-s hallgatóink szuperszekciójává váltak, ráadásul a korábbi években szokásos 50-60 pályázat helyett most rekordmennyiségű, 90 pályamunka érkezett – jegyezte meg köszöntőjében dr. Tímár József, a rektori pályamunka bíráló bizottság elnöke. Szavai szerint a bírálók évről évre egyre több, és egyre színvonalasabb pályázatokat olvasnak, és a bírálatnál szinte már csak a megjelent angol nyelvű közleménnyel pályázók számára tudnak első díjat adni.

A II-III. helyezettek ugyancsak magas színvonalú tudományos munkák, csak még tudományos publikációként nem jelentek meg, de bízik benne, hogy erre vagy a TDK, vagy egyéb program keretében hamarosan sor kerül. Bízik benne, hogy a rektori pályamunka-díjazott hallgatók jó eséllyel tudnak majd részt venni a nemrég elindult MD PhD-programban, mivel nekik van a legjobb esélyük a fokozatszerzésre. Gratulált a díjazottaknak, hozzátéve, hogy ez a tapasztalat a szakdolgozat írásnál is jól jön majd, arról nem is beszélve, hogy a helyezést elérők számára milyen könnyebbséget jelent. (A hallgatók ugyanis kérvényezhetik, hogy a rektori pályamunkát szakdolgozatként ismerje el az egyetem – az első helyezettek esetében ez automatikusan jeles értékelést is jelent, míg a II-III. helyezetteknek meg kell védeniük a szakdolgozatukat)

Dr. Szijártó Attila, a Tudományos Diákköri Tanács elnöke, és egyben a bíráló bizottság tagja is azt hangsúlyozta, mennyire egyedi a Semmelweis Egyetem gyakorlata a TDK-munka esetében. Míg a legtöbb felsőoktatási intézményben elsősorban a dolgozat a tudományos munka elsődleges bemutatási formája, ezzel szemben nálunk ez teljesen szétválik. Itt alapvetően nem csak dolgozatot kell beadni, hanem a hallgató a TDK-munka teljesítésén túl, erőt, fáradtságot és energiát tesz bele és önállóan összefoglalja a gondolatait, és létrehozza az első önálló művét. Ennek nyertesei ülnek ma itt, mivel többen is 80-90 oldalon fejtették ki a gondolataikat – hangsúlyozta dr. Szijártó Attila. Megemlítette, hogy bírálóként kifejezetten örült, hogy ilyen sok és vaskos pályamunkát kellett végigolvasnia.

Szívből remélem, hogy útjukat ezen az akadémiai pályán folytatják majd és valamennyi díjazott sikeres pályafutása alatt a továbbiakban is hasonló pályaművekkel gazdagítja a magyar tudományt és oktatást. Nívós szakmai közösség tagjai lettek – tette hozzá dr. Szijártó Attila.

Az okleveleket dr. Merkely Béla, dr. Tímár József és dr. Szijártó Attila adta át. A díjazottak névsorát és a pályamunkák témáit itt olvashatják

 

Kiss Melinda Katalin
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.