A Szenior Akadémia 2023-as tavaszi online szemeszterének tizenegyedik alkalmán dr. Igaz Péter, a Belgyógyászati és Onkológiai Klinika Endokrinológiai Tanszékének vezetője a hormonbetegségekről tartott előadást, kiemelve a mellékvese betegségeit. Részletesen ismertette a hormonok szerepét és működését, valamint azokat a betegségeket, amelyek a mellékvesében képződő hormonok hiányával vagy túltermelésével függnek össze.

Az előadásban dr. Igaz Péter bevezetésképpen összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat a hormonokról. Mint elmondta, a hormon egy jelátvivő-hírvivő molekula, ami a termelődési helyétől távoli szövetekbe, szervekbe is eljut. Hangsúlyozta, hogy a vérkeringés által szállított hormonok távoli szervekben kifejtett hatásait endokrin hatásoknak nevezzük, az endokrinológia pedig az ilyen hatásokkal foglalkozó tudomány. A hormonok fő formái között említette az egyszerű molekulákat, aminosavszármazékokat (pl. pajzsmirigyhormonok, mellékvesevelő katekolaminjai), a szteroidokat (pl. mellékvesekéreg, nemi mirigyek hormonjai, D-vitamin), a peptideket (néhány aminosavból álló molekulák) és az összetett fehérjéket (agyalapi mirigy hormonjai).

Bemutatta a hormontermelő szerveket, kitért a negatív visszacsatolásos szabályozásra, és részletesen ismertette, milyen folyamatok szabályozásában játszanak szerepet a hormonok. Kiemelte, hogy a szervezet belső egyensúlyának fenntartásában megkerülhetetlen szerepet játszanak, de a belső és külső körülményekhez való alkalmazkodás, az anyagcsere szabályozása, a növekedés, illetve a fejlődés, emellett számos élettani folyamat, mint például a szív- és a bélműködés sem képzelhető el hormonok nélkül.

Dr. Igaz Péter eladásában a hormonbetegségek típusait is áttekintette, majd rátért a mellékvese bemutatására. Mint elmondta, ez a vese felső pólusán elhelyezkedő páros szerv, amely – bár van kapcsolata a vese működésével – nem a vese része. A mellékvesekéreg által termelt hormonokat és azok hatásait bemutatva beszélt egyebek mellett a kortizolról, ami az egyik fő anyagcsere-szabályozó hormon, serkenti a cukor képződését és felszabadulását, és az aldoszteronról, ami a só- és vízháztartás szabályozásában játszik fontos szerepet. Szó esett az előadásban a mellékvesekéreg hormontermelésének szabályozásáról is, valamint a mellékvesekéreg-elégtelenségről, bemutatta az Addison-kór jellegzetes tüneteit (pl. fokozott bőrpigmentáció) és a kezelését is. Ismertetett két olyan mellékvese-betegséget is, ahol hormontúltermelés okoz tüneteket: a Cushing-szindrómát, amely a kortizoltúltermelés esetén jelentkezik, és az aldoszteron túltermelésével járó hiperaldoszteronizmust, amely a magas vérnyomás egyik fontos, kezelhető oka is lehet. Az előadásban szó esett még a mellékvese incidentalóma fogalmáról és a mellékvesevelő betegségeiről is.

Dr. Igaz Péter 1997-ben végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. A diploma megszerzésétől kezdve a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozott, amelynek 2016-tól 2020-ig igazgatója volt. 2020 óta az újonnan létrehozott Endokrinológiai Tanszék vezetője a Belgyógyászati és Onkológiai Klinikán. 2017-től egyetemi tanár. Belgyógyászatból, endokrinológiából és klinikai genetikából szakvizsgázott. Orvosi diplomája mellett biológus és jogász diplomákkal is rendelkezik. 1999-ben PhD-fokozatot, 2013-ben az MTA doktora címet nyerte el. Klinikai érdeklődésének fókuszában az endokrinológia áll, tudományos munkája elsősorban a mellékvese és neuroendokrin daganatokra irányul. A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság és a Magyar Belgyógyász Társaság vezetőségi tagja.

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.