Az egészségügy és a szociális szakma jövőjét író szakemberek vehették kézbe diplomájukat az Egészségügyi Közszolgálati Kar tanácsülésén a Nagyvárad téri Elméleti Tömb nagytermében. Mind az egészségügyi szervező alapképzési szak, mind a szociális szolgáltatásmenedzsment vezetőképzés esetében mesterszak indítását tervezi a Semmelweis Egyetem, előbbi 2024 őszén indul.

Most először fordul elő karunk életében, hogy két külön ágon végzetteket avatunk, ez pedig jól mutatja, mennyire interdiszciplináris ez a kar, ahol az egyik ágon tanulnak a jövő adatvezérelt egészségügyéért dolgozó kollégák, valamint azok, akik már tapasztalattal bírnak, és a szociális szolgáltatás szervezésének, ezer gondjának megoldását vállalják fel – mondta köszöntőjében dr. Szócska Miklós, az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) dékánja az egészségügyi szervező alapképzési szak, valamint a szociális szolgáltatásmenedzsment szakirányú továbbképzési szakok oklevélátadó tanácsülésén.

Az adatvezérelt egészségügyi paradigmaváltás, illetve a szociális szféra ígért digitalizációja óriási szakmai lehetőségeket tartogat a végzős hallgatóinknak, másfelől a COVID óta az emberek nagy részének nagyobb szüksége van a hatékonyan működő, minőségi és emberközpontú szociális ellátásokra, mint valaha volt – jelentette ki dr. Szócska Miklós.

A közszolgálat egy borzasztó fontos dolog, nagyon köszönjük azt az áldozatvállalást, ami részetekről a munkával jár majd – hangsúlyozta a dékán. Megemlítette, hogy 2024-ben indul az egészségügyi szervező mesterszak is, amelyre várják vissza a most végzetteket is.

Dr. Juhász Péter a szociális szolgáltatásmenedzsment képzés vezető oktatója örömét fejezte ki, hogy az ünnepségen egyszerre három évfolyam képviselőit is köszöntheti. Egyrészt a szociális szolgáltatásmenedzsment képzés első évfolyamának képviselőit, akik bizonyították már, hogy helyes volt a képzést 2019-ben elindítók feltevése, szükség van egy olyan szakmai közösségre, amely túl tud tekinteni a szakma szűken vett feladatain, mert szerteágazóbb a küldetése, mint például a széthullott családok megsegítése, és tagjai révén a szociális szolgáltatásmenedzsment szakma tudományos, akadémiai jelentősége is meg tud mutatkozni. A végzősök között köszöntötte a képzés második évfolyamának jelenlévő tagjait is, mint mondta, ez az évfolyam volt a bizonyosság évfolyama az oktatók számára, hogy az első nem csupán a kezdeti lelkesedésnek tudható be, hanem ez valóban olyan képzés, amire ennek az ágazatnak valóban szüksége van.

„A képzés sikerét mutatja, hogy az induló harmadik évfolyamra jelentkezők között minden eddiginél kevesebben vannak, akik már jelenleg is a szociális szférában dolgoznak” – mondta dr. Juhász Péter. Jó szívvel emlékezett az egészségügyi szervező szakon végzettek számára tartott óráira is, mivel különösen fontosnak tartja olyan szakmai közösségeket létrehozni, amelyek számára természetes a humán ágazatok szereplői közötti együttműködés. Azt remélem, hogy a jövőben, ha ez a két szakma szükségszerűen találkozik, az együttműködéshez szükséges tudással és akarattal felvértezve állnak majd a végzőseink, hogy szolgálják a közt – tette hozzá dr. Juhász Péter.

Az ünnepségen esküt tett végzősöket dr. Szócska Miklós dékán és Dr. Hermann Péter rektorhelyettes avatta fel oklevelük átadásával.

A végzős hallgatók részéről az egészségügyi szervező alapképzési szakról Sinka Fruzsina Mária amellett, hogy felidézte az egyetemen töltött emlékezetes pillanatokat, reményét fejezte ki, hogy bármilyen akadályok is állnak majd a friss diplomások előtt a jövőben, leküzdésükhöz elegendő támogatást ad majd az itt elsajátított tudás. A szociális szolgáltatásmenedzsment szakról Földházi Kornél Attila szaktanácsadó búcsúbeszédében köszönetet mondott nemcsak az oktatóknak a kapott ismeretekért, a pandémia alatti figyelemért, a nehézségek leküzdéséhez nyújtott támogatásért, de az előző évfolyam tagjainak is a jótanácsért: „merjetek kérdezni, álmodni, vitatkozni, bízni egymásban és a tanárokban is, az oktatók partnerek lesznek”.

Dr. Szócska Miklós a beszédekre reagálva elmondta, örömmel látták, hogy az végzősök közül többen is jelentkeztek az egészségügyi szervező mesterszakra, és folytatják ezt a képzési utat.

Óriási szükség lesz szakemberekre, mert az adatvezérelt paradigmaváltás miatt újjá kell majd szervezni az egészségügyet, mert megváltoznak az orvos-orvos, az orvos-beteg, szakdolgozó-beteg, szakdolgozó-orvos kapcsolatok

– hangsúlyozta a dékán. A szociális szolgáltatásmenedzsment szakirányú képzés jövőjével kapcsolatban pedig elmondta, a következő cél a mesterszakká fejlesztése, majd a karon egy intézetbe szervezve intézményi otthont kívánnak nyújtani számukra.

„Önöket most felruháztuk mindazokkal a jogokkal és kötelességekkel, amelyek a törvény erejénél fogva az intézményünkben diplomát szerző egészségügyi szervezőket és szociális szolgáltatásmenedzsment tanácsadókat megilletik. Kérem, hogy esküjükhöz híven munkájukkal szolgálják beteg embertársaik gyógyulását, teljesítsék az Önökre váró feladatokat. Törekedjenek hivatásuk hibátlan művelésére, ismereteik állandó gyarapítására. Legyenek hazánk gondolkodó és áldozatot vállaló polgárai. Őszintén kívánom, hogy mindaz, amit itt ünnepélyesen fogadtak, életükben a legteljesebb valósággá váljék! Az Egyetem Szenátusa és a magam nevében, a felavatott kollégáknak hivatásuk gyakorlásához eredményes munkát és jó egészséget kívánok – zárta jókívánságaival az oklevélátadó tanácsülést dr. Hermann Péter rektorhelyettes.

Kiss Melinda Katalin

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.