Tíz alap-, mesterképzési és szakirányú továbbképzési szakon összesen 331-en vehették át diplomájukat a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) Mentálhigiéné Intézetének és a Digitális Egészségtudományi Intézetének közös diplomaátadó eseményén. A Nagyvárad téri Elméleti Tömbben (NET) tartott ünnepségen kiemelték, a most végzett hallgatók bár sokfajta szakterületet, korosztályt képviselnek, közös bennük, hogy az emberek jóllétét szolgálják majd. Az eseményen díjazták a kiváló tanulmányi eredményt elért és a kiemelkedő közösségi munkát végzett hallgatókat is.

„Az Egészségügyi Közszolgálati Karon diplomázók hivatása az emberek közötti kapcsolatokról szól: a családokról, a közösségekről, a munkahelyekről, az egészségügyi intézményekről, az idősekről, a gyermekekről. Azokról az emberekről, akiknek életminőségét, jóllétét és biztonságát szolgálják majd munkájukkal” – köszöntötte dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a végzős hallgatókat.

A tíz szakon most oklevelet átvevők sokszínű közösségét összeköti, hogy diplomájukat az ország és a régió egyik legkiválóbb egyetemén, a Semmelweis Egyetemen vehetik át – fogalmazott. A rektor hozzáfűzte: az EKK mindössze másfél évtized alatt dinamikusan fejlődött: a 2010-ben hat képzéssel induló kar mára tizenkilenc képzést kínál hallgatóinak, beleértve az alapképzéseket, mesterképzéseket, szakirányú továbbképzéseket és a doktori képzést is.

A kar olyan új tudományos és szakmai területeket kapcsolt be a Semmelweis Egyetem életébe, amelyek meghatározó jelentőségűek a 21. század egészségügye számára. Az egészségügyi rendszerek kutatása, a betegbiztonság, az adatvezérelt egészségügy, a mentálhigiéné vagy a társadalmi innováció ma már nem kiegészítő területek, hanem az egészségügy jövőjének meghatározó pillérei. Az innováció iránti nyitottságot mutatja az is, hogy a kar az egyetem egyik zászlóshajója a mesterséges intelligencia oktatásában és alkalmazásában

– emelte ki a rektor.

Hozzátette, a kar egyszerre képviseli a tudományos kiválóságot és az emberközpontú gondolkodást. Dr. Merkely Béla hangsúlyozta, az EKK diplomája különleges értéket képvisel. Nem csupán tudást tanúsít, de azt is bizonyítja, hogy készek felelősséget vállalni másokért. „Készek hozzájárulni ahhoz, hogy a családok erősebbek, közösségeink egészségesebbek legyenek, munkahelyeink emberibbé váljanak, intézményeink hatékonyabban működjenek. És hogy az egészségügy ne csupán gyógyító rendszer, hanem támogató emberi környezet legyen” – emelte ki a rektor.

Talán nincs is még egy olyan kara a Semmelweis Egyetemnek, melynek képzési portfóliója ennyire sokrétű lenne, mint az Egészségügyi Közszolgálati Karé, és ezek a különböző tudásterületek egymással együttműködve formálják a jövőt – fogalmazott a köszöntőjében dr. Pethesné Dávid Beáta, az EKK dékánja. A most diplomáját átvevő 331 végzős hallgató jól mutatja, hogy bár különböző szakterületekről érkeznek, egyre inkább egyetlen kari közösség részeként tekinthetnek magukra. Ezt mutatja, hogy az idén már együtt tartja oklevélátadóját két intézetük, a Mentálhigiéné Intézet és a Digitális Egészségtudományi Intézet, amelyhez jövőre csatlakozik az Egészségügyi Menedzserképző Központ is. Mint hangsúlyozta, dékánként fontosnak tartja, hogy a rájuk jellemző nyitottság a jövőben tovább erősödjön, és olyan új képzésekkel tudjanak bővülni, amelyek egyszerre reagálnak az egészségügy és a változó társadalmi környezet legégetőbb kihívásaira.

Elindult az országban egyedülálló Egészségügyi adattudomány képzésünk, új programként megjelent az Integrált szociális szolgáltatási menedzsment mesterszak, két éves a Munkahelyi mentálhigiéné szakirányú továbbképzés, és mérföldkőhöz érkezett az Egészségügyi, minőségügyi és betegbiztonsági menedzsment képzésünk is. A 2026-27-es tanévben két új, szintén egyedülálló angol nyelvű képzésünk indul: Rendszerszemléletű pszichológia MSc az amerikai Wheaton Egyetemmel együttműködésben és a Well-Being oriented Healthcare MSc a EUniWELL Alliance 4 másik európai egyetemével

– emelte ki a dékán. Hozzátette, hogy az itt születő tudás és kutatási eredmények nemzetközi szinten is figyelmet és elismerést váltanak ki, és külön büszkeség számukra, hogy a karon szerkesztett European Journal of Mental Health folyóirat második éve impakt faktoros nemzetközi tudományos folyóiratként működik. A fejlődés következő állomásaként nagy várakozással tekintenek a szeptemberben megnyíló Ferenc téri modern, felújított kampuszukra, amellyel reményeik szerint olyan új, közös teret tudnak átadni, ahol a különböző generációk még intenzívebben kapcsolódhatnak egymáshoz.

A végzősökhöz szólva a dékán felhívta a figyelmüket a tudással és végzettséggel járó kinyíló lehetőségekre, valamint a szakmával, a szolgálattal járó felelősségre, hozzátéve: „Korábbi hallgatóink ma döntéshozóként, intézményvezetőként vagy éppen magas állami és kormányzati tisztségekben nap mint nap olyan programokat valósítanak meg, amelyek emberek ezreinek életére vannak közvetlen hatással.”

A hivatásesküt a hallgatók a dékánt ismételve tették le. Ezt követően dr. Merkely Béla és dr. Pethesné dr. Dávid Beáta kézfogásukkal diplomásokká avatták a következő szakok végzős évfolyamának hallgatóit: egészségügyi szervező alapképzési szak, interdiszciplináris családtudomány mesterképzési szak, szociális munka mesterképzési szak, aktív idősödés szakirányú továbbképzési szak, közösségi és családi mediáció szakirányú továbbképzési szak, laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak, mentálhigiéné szakirányú továbbképzési szak, mentálhigiénés házasság- és család-lelkigondozó szakirányú továbbképzési szak, mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzési szak, munkahelyi mentálhigiéné szakirányú továbbképzési szak.

Az ünnepségen átadták azokat a díjakat, melyeket a hallgatótársak jelölései és kiemelkedő tanulmányi eredmények alapján hét végzős szak egy-egy hallgatója vehetett át.

A végzős, egészségügyi szervező alapképzési szakos hallgatók közül kimagasló közösségi munkája elismeréseként Magyar Dániel Dávid és Tóth Jázmin Zoé külön dicséretben részesültek. A Losonczi Ágnes-díjat az interdiszciplináris családtudomány mesterképzési szakon Siba Mónika kapta kiemelkedő tanulmányi teljesítményéért, a családok komplex támogatása iránti elkötelezettségéért, továbbá az évfolyamában végzett közösségi munkájáért. A Csáky-Pallavicini Roger emlékére alapított Embertárs Díjat a szociális munka mesterképzési szakon Sebőkné Báder Jázmin vette át kiemelkedő tanulmányi eredményéért és a szociális szakma iránti elkötelezettségéért. Az Aktív idősödésért díjat az aktív idősödés szakirányú továbbképzési szakon Villányi Emőke kapta az idősekért végzett kiemelkedő munkájáért, az aktív idősödés egyéni és társadalmi előmozdításáért, valamint a hallgatói közösség iránti elkötelezettségéért. Joanne Scott-díjjal ismerték el a laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szakon dr. Hornok Nikolett csecsemőket, kisgyermekeket és családjaikat, valamint a szoptatást támogató szakterületen és a hallgatói közösségért végzett kimagasló tevékenységért. A Pro Mediare – békés vitarendezésért díjat a közösségi és családi mediáció szakirányú továbbképzési szakon Kardosné Dávidovics Edit kapta a mediációs szemlélet iránti elkötelezettségéért.

A friss diplomás hallgatók nevében dr. Olajos Margit, az aktív idősödés továbbképzési szak végzős hallgatója mondott búcsúbeszédet. Zárásként pedig dr. Merkely Béla rektor az egyetem Szenátusa nevében is eredményes munkát kívánt a frissen felavatottaknak hivatásuk gyakorlásához.

Tasnádi Róbert
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem