Magabiztosan védte meg a tavaly megszerzett címét a Semmelweis Egyetem, ráadásul az 50. Medikus Kupa rendezőjeként nyerte meg újra az összetett versenyt. Jó játékkal, kiváló formaidőzítéssel az öt sportág nyolc csapatversenyéből hatszor állhattak fel a Semmelweis Egyetem sportolói a dobogó legtetejére. Április első hétvégéjén az ország négy orvos- és egészségtudományi egyetemének több ezer fiatalja ünnepelhette együtt a sport szeretetét, az összetartozást, méltó módon beteljesítve a kupa alapítóinak immár fél évszázados álmait.

Hazai pályán védte meg címét a jubileumi eseményt szervező Semmelweis Egyetem, mely a férfi és női összetett versenyekben ismét első lett, és a tavaly Pécsett elnyert Medikus Kupát is megtarthatta. A fél évszázada indult kupán az ország négy egyetemének (Semmelweis Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem) hallgatói öt sportágban (kézilabda, kosárlabda, röplabda, kispályás labdarúgás, vízilabda) versengenek egymással.

Idén a Semmelweis Egyetem női kosárlabdában, férfi kézilabdában, női és férfi röplabdában, férfi és női labdarúgásban és vízilabdában szerzett első helyet. Hallgatói több sportág legtechnikásabb, legtöbb gólt szerző játékosának címét is elnyerték. A csapatok a jubileumi évben a szokásosnál is több, lelkesebb szurkolóval, a megszokottnál is elszántabb játékosokkal érkeztek Budapestre. A meccsek teltházzal, fantasztikus hangulat mellett zajlottak, melyet ünnepi beszédében a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Merkely Béla is kiemelt.

Még soha nem volt szerencsém ilyen fantasztikus szurkolótáborhoz, hatalmas köszönet valamennyi egyetem szurkolótáborának.

A rektor köszönetet mondott a versenyzőknek is.

Mi, akik közel egy éve készülünk folyamatosan arra, hogy az 50. Medikus Kupát emlékezetessé tegyük, a legnagyobb ajándékot kaptuk tőletek: fantasztikus versenyzést láthattunk, nagyszerű küzdelmet, magasszintű sporttevékenység eredményét. Köszönöm nektek ezt a csodálatos két napot.

 

Az 50. Medikus Kupa összesített pontversenyének eredménye:

Semmelweis Egyetem – Oroszlánok         35 pont
Debreceni Egyetem – Főnixek                    22 pont
Pécsi Tudományegyetem – Bikák              16 pont
Szegedi Tudományegyetem – Gorillák     15 pont

Várszegi Kornélia, a Testnevelési és Sportközpont igazgatója kiemelte: az, hogy idén ismét sikerült elhódítani a Medikus Kupát, hosszú ideje tartó, tudatos építkezés eredménye. „Amellett, hogy jubileumi 50. alkalomról és hazai rendezésről van szó, óriási plusz motivációt jelentett a sportolóknak a remekül szervezett szurkolói csapat támogatása.” – magyarázta. Mint elmondta, a Semmelweis Egyetem hallgatóinak a Medikus Kupa a versenyszezon tetőpontja. „Egész évben erre a megmérettetésre készülnek, hiszen ez számukra a legfontosabb verseny, itt aratják le munkájuk gyümölcsét. A medikus csapatba bekerülni hatalmas presztízsnek számít, van olyan, jelenleg passzív félévét Németországban töltő hallgatónk, aki jelezte, ha szükség van rá, csak azért repülőjegyet vesz és Budapestre utazik, hogy segíthessen a csapatnak – emelte ki.

Várszegi Kornélia külön megköszönte azoknak a munkáját is, akik részt vettek az edzéseken, de ezúttal nem kerültek be a keretbe. A kupán valamennyi csapatnak sikerült örömteli pillanatot szereznie a szurkolóknak. „A futballistáink a korábbi években is felkészülten érkeztek a versenyre, de valahogy mindig szerencsétlenül alakultak számukra a mérkőzések – most viszont végre megérdemelten értek a dobogó legtetejére, ráadásul kimagasló teljesítményt nyújtottak, a Budapest-Debrecen összecsapást 6-0-ra nyerték meg” – emelte ki az igazgató. Hozzátette: hasonlóan emlékezetes volt, ahogy a röplabdás fiúk egy kemény mérkőzésen a döntő szettben két ponttal kaptak ki Pécstől, de másnapra sikerült felállniuk és győzniük; vagy a férfi kosárcsapat feltámadása és győzelme a nagy ellenfélnek számító Debrecen felett.

Gecsey Csenge, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) rendezvényekért felelős alelnöke kiemelte: a kupa programjain több mint négyezren vettek részt. Mint elmondta, a HÖK már tavaly szeptember óta intenzíven készült az eseményre, amely a hallgatók számára is kiemelt jelentőséggel bír. „Ki kellett választanunk a helyszíneket, megszervezni a kitelepüléseket, és összeállítani az esemény kommunikációját a hallgatók felé” – összegezte, hozzátéve: az egyik legnehezebb feladat a záróbuli volt, hiszen nem találtak olyan szórakozóhelyet, amely alkalmas egy ekkora rendezvény lebonyolítására.

Gecsey Csenge külön kitért a Medikus Kupa hangulatára: „Legyen szó a mérkőzésekről vagy a partikról, olyan érzés volt, mintha egy fesztiválon jártunk volna. A magával ragadó légkört szerintem soha nem fogom elfelejteni. Az összecsapások tüzes hangulatáról a sportolók mellett a szurkolók gondoskodtak. Mint azt Gecsey Csenge elmondta, az egyetemek hallgatói önkormányzatai szervezik meg saját szurkolótáboraikat. „A Semmelweis Egyetemet külön ultracsapat biztatta. A fekete pólós főszurkolók január óta több sportágban is ott vannak az egyetem meccsein, így készültek a Medikus Kupára” – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: az eredményhirdetésen több egyetem szurkolócsapata is összeállt, együtt zenéltek, táncoltak és énekeltek, ez is hozzájárult a felejthetetlen élményhez.

A HÖK alelnöke szerint a jubileumi rendezvény nagy sikert aratott, a partneregyetemek hallgatói pozitívumként emelték ki például, hogy a sporthelyszínek közel voltak egymáshoz. Gecsey Csenge köszönetet mondott a rendezvény szervezésében és megvalósításában résztvevő hallgatótársainak, akikre mindig, minden körülmények között számítani lehetett. Külön kitért arra is, hogy az egyetem vezetése mind a két napon kint volt a mérkőzéseken, valamint a díjátadón is – ez, a társegyetemek között is kiemelkedő támogatás nagyon nagy motivációt jelentett. A szervezői feladatokat a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata a Debreceni Egyetemnek adta át, ők rendezik ugyanis jövőre az 51. Medikus Kupát.

„Tavaly nyáron kerestük meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, akik az elejétől fogva nagyon nyitottak voltak abban, hogy az 50. Medikus Kupát ilyen méltó körülmények között rendezhessük meg. A szervezőbizottságban a hallgatók és természetesen a Testnevelési és Sportközpont munkatársai mellett az egyetem számos szervezeti egysége képviseltette magát hétről-hétre, mindenki hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, minden körülmények között a megoldásokat keresve, közösen ötletelve” – hívta fel a figyelmet Vona Zsófia, a szervezőbizottság koordinátora. Hozzátette: a Medikus Kupa több, mint egy sportrendezvény, hiszen a mérkőzések mellett hangsúlyt kellett fektetniük a kísőrprogramokra, az étel- és italkínálatra, a kiállítók és támogatók hátterének biztosítására is. „Megtiszteltetés volt részt venni a jubileumi esemény megszervezésében, hatalmas öröm, hogy egy igazi csapatmunka eredményeképpen sikeresen megvalósíthattunk egy ilyen nagyszabású rendezvényt. A siker pedig abban teljesült ki, hogy az egyetem megvédve a tavalyi győzelmét” – emelte ki. 

Az ország és a régió vezető orvos- és egészségtudományi egyeteme küldetésének tekinti, hogy ne csak kiváló szakembereket képezzen, de hallgatói tanulmányaik mellett is hasznosan és egészségtudatosan töltsék szabadidejüket. Ezért a hallgatók a legtöbb karon kötelező testnevelésórákon vesznek részt a képzés teljes ideje alatt. Az egyetem saját röplabda-, kosárlabda-, kézilabda-, futsal-, cheerleader- és vízilabdacsapata mellett a Semmelweis Egyetem Sport Klub számtalan lehetőséget kínál.

A Medikus Kupa keretében a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ prevenciós szolgáltatásokkal állt a sportolók és a szurkolók rendelkezésére. Ennek keretében többek között professzionális testösszetétel-elemzést, vérnyomás-, vércukor-, koleszterinmérést, kardiovaszkuláris rizikóbecslést végeztünk, egészségtudatosság-fejlesztő játékaink fókuszában pedig a moderált cukor- és az alkoholfogyasztás, a bőrvédelem és a kritikai gondolkodás erősítése (a fake news hírek kiszűrése) állt – sorolta dr. Papp Magor. Az Egészségfejlesztési Központ szakmai vezetője hozzátette, a két napos rendezvény alatt több mint 500-an fordultak meg a szervezet standjánál, közülük 400 fő vett igénybe legalább három különböző szolgáltatást, utóbbiak valamennyien jutalomban is részesültek.

Végh Zsófia, Szabó Ádám
Fotó: Barta Bálint, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem