Tizenhat millió forintot gyűjtött a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika javára az Auchan Magyarország a vásárlókkal együtt. A 2021 novemberében, az ünnepi időszakban kezdődött jótékonysági kampánnyal a vállalat immár harmadszorra támogatta plüsshódjainak eladásával a klinikát, a befolyt összegből pedig idén egy kültéri rehabilitációs játszótér valósulhatott meg.

Az új, EU-szabványoknak megfelelő, gyermekbarát játszótér a klinika belső udvarára került. A minőségi faanyagból készült, egyedi tervezésű, ergonomikus játszóeszközök megkönnyítik a beteg gyermekek kórházi tartózkodását. Dr. Kovács Gábor, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója kiemelte, a betegségek leküzdésében a testi gyógyításon kívül nagy szerepe van a lelkinek is. Nap, mint nap azon igyekszünk, hogy megkönnyítsük a beteg gyermekek kórházi tartózkodását, ezért is különleges öröm számunkra, hogy megépíthettük ezt a játszóteret – tette hozzá. A megvalósítás során fontos szempont volt, hogy az intézményünkben kezelt krónikus betegséggel küzdő gyermekek, akik hosszú időt kénytelenek klinikánkon eltölteni, valamint a vizsgálatra várakozók, hozzátartozóik társaságában kellemes, biztonságos, gyermekbarát környezetben tölthessenek minőségi időt a játszótéren, ami elősegíti gyógyulásukat, hozzájárul fizikai és mentális egészségük fejlesztéséhez.

Köszönjük azoknak, akik az Auchan akciója keretében vásárlásaikkal támogatták klinikánkat, valamint az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak, akiknek 2 millió forintos felajánlásából sikerült kiváló minőségű, az időjárás viszontagságainak ellenálló ülőbútorokkal berendezni a teret, örömet szerezve így az azt használó gyermekeknek

– emelte ki a klinika igazgatója.

Takácsné Stalter Judit az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány elnöke, Dr. Kovács Gábor a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, Széll Hajnalka az Auchan Magyarország HR és kommunikációs igazgatója.

 

Széll Hajnalka, az Auchan Magyarország HR és kommunikációs igazgatója elmondta: nagyon fontos a vállalati kultúránkban a szolidaritás, a társadalmi összefogás és a segítségnyújtás, nagy öröm számunkra, hogy a jó célokért vásárlóink mindig velünk tartanak. Év végi jótékonyságunk kézzelfogható eredménye az, hogy megépült a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika udvarán ez a különleges játszótér, ami az önfeledt pillanatok átélése mellett a gyógyító munkához is hozzájárul.

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kiemelt feladatának tartja, hogy lelkileg is segítse a gyermekeket a gyógyulásban – mondta Takácsné Stalter Judit elnök. Boldogan támogattuk a játszótér megépítését azzal a vággyal, hogy örömöt szerezzünk a gyermekeknek és vidám elfoglaltságot biztosítsunk számukra a kezelések alatt is – tette hozzá.

Az előző két évben életmentő beavatkozásokhoz szükséges nagy értékű orvosi eszközöket – röntgenkép-erősítő berendezést és egy modern, nagy teljesítményű ultrahang-gépet – kapott a klinika a befolyt összegből.

Galéria

4kép

Csatári-Földváry Eszter
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.