Dr. Takács Lajosné dr. Szabó Mária, vagy ahogyan évtizedeken át szerepelt egyetemünk évkönyveiben, dr. T. Szabó Mária augusztus 5-én 96 évesen csendesen elhunyt. 1926-ban, Debrecenben született, elemi és középiskolai tanulmányait viszont Mátészalkán végezte egy 4 éves periódus kivételével, amikor a család Szatmárnémetibe költözött, ahol a gimnáziumi érettségi vizsgát is letette. A Debreceni Egyetemen szerzett vegyész oklevelet 1949-ben, majd az orvosi kar Tankó Béla professzor által vezetett Biokémiai Intézetének munkatársa lett. Innen került Budapestre 1953-ban, a Budapesti Orvostudományi Egyetem alig 4 éve alapított Orvosi Vegytani Intézetébe, amelyet Straub F. Brunó akadémikus hozott létre és vezetett 1970-ig.
Az intézet amiláz enzimmel foglalkozó kutatásaiban vett részt, és ebből írta és védte meg 1970-ben kandidátusi értekezését is. Fontos szerepet játszott az intézet kémiaoktatásának megszervezésében, hosszú ideig volt az intézet tanulmányi felelőse. Ebben a minőségében vett részt a Straub F. Brunó által Magyarországon először alkalmazott feleletválogatós tesztvizsga-módszer feltételeinek megteremtésében, majd rendszeres lebonyolításában. Közben férjével, Takács Lajossal, aki egyetemünk jeles élettan kutató professzora volt, 1965-66-ban Kaliforniában a City of Hope-ban volt tanulmányúton. Rendszeresen tartott előadásokat és vezetett gyakorlatokat orvosi kémiából, majd később biokémiából is, több hallgatói generációt tanított ezekre a fontos, bár nem mindenki által kedvelt tantárgyakra.
Fontosnak tartotta az oktatásban a kísérleteket, felismerve a kísérletezés élményének jelentőségét a kémia eredményeinek megismertetésében. 1970-ben, amikor Antoni Ferenc lett az intézet igazgatója, az általa indított immunobiokémiai kutatásokba kapcsolódott be, egy, a számára teljesen új kutatási területre lépve. Elsősorban a citokinek, limfokinek izolálásával, funkcióinak vizsgálatával foglalkozott, akkor, amikor ezek a fehérjék még alig voltak ismertek. Ezekből a kutatásokból is számos közlemény született. Továbbra is fontos szerepe volt az intézet kémia oktatásában, 1973-ban docenssé nevezték ki. Oktató és kutató munkáját több ízben ismerték el állami kitüntetésekkel. Családi okokból az általa tervezettnél jóval korábban, 1986-ban vonult nyugdíjba, hogy súlyosan beteg férjét haláláig, 2002-ig ápolja.
A szűkebb szakmán kívül is széles volt az érdeklődési köre. Még diákkorában nyert országos helyesírási versenyt, külön engedéllyel írhatott érettségi tételt Kosztolányi Dezsőről. Szerette a klasszikus zenét, rendszeres koncert- és színházlátogató volt, ő maga is zongorázott. Amikor lehetősége nyílt rá, tudományos kongresszusokon vett részt és turistaként is járta a világot. Vidám, jó humorú, nyílt személyiségű volt. Erős akaratú, célratörő, de szeretetet sugárzó egyénisége a nevelés során is dominánsan jelen volt. Bámulatos logikával és gyakorlattal irányította életét és a legegyszerűbb beszélgetéseket is. Folyamatosan igyekezett örömet szerezni szeretteinek. A fiatalabb generációval, így unokáival is megtalálta a hangot. Bár idősebb korában őt sem kerülték el a súlyos betegségek, jó kedélyét megőrizte, és szerencsésen az utolsó percig szellemileg ép maradt.
Az intézet „Puskin utcai” korai korszakának utolsó élő tanújaként 2014-ben egyike volt a Straub F. Brunó születésének 100. évfordulóján megemlékező szónokoknak, 2016 nyarán pedig az ő 90. születésnapját ünnepelhettük az intézet új otthonában, az EOK-ban. Bár már évtizedek óta nem dolgozott az intézetben, akik még munkatársként is ismertük, máig megbecsüléssel és szeretettel emlékezünk rá.
Hrabák András, Takács László
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
