A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át dr. Wikonkál Norbert, míg dr. Bodzay Tamás János és dr. Szabó László Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült a nemzeti ünnep alkalmából. 

A nemzeti ünnep alkalmából hárman részesültek a kitüntetésben a Semmelweis Egyetemről. Dr. Wikonkál Norbert, a Honvédkórház főigazgatója, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika részmunkaidős egyetemi tanára Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. A díjjal a több évtizedes egészségügyi pályafutása során elsősorban a bőrgyógyászat területén végzett kiemelkedő szakmai munkáját, valamint az UV-sugárzás okozta tumorképződés molekuláris biológiai mechanizmusának kutatásában elért eredményeit ismerték el. A kitüntetést a Honvédelmi Minisztérium ünnepségén vehette át augusztus 19-én. 

Ketten részesültek a Semmelweis Egyetemről Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben. Az elismeréseket Pintér Sándor miniszter adta át a Belügyminisztériumban augusztus 18-án.

Dr. Bodzay Tamás János, a Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi docense, a Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ főigazgatóhelyettese és orvosigazgatója, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Traumatológia és Kézsebészet Tagozata elnöke több mint három évtizedes kimagasló orvosi és szakmai közéleti pályája, az orvosképzés területén végzett oktatói munkája, valamint eredményes vezetői tevékenysége elismeréséül vehette át a díjat.

Dr. Szabó László, az Egészségtudományi Kar Családgondozási Módszertani Tanszékének főiskolai tanára, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet oktatási igazgatója, a Gyermek, Bel- és Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa a magyar gyermekgyógyászat szakmai színvonalának fejlesztése érdekében végzett iskolateremtő munkájával, valamint a fiatal orvosok képzése és a gyermekek gyógyítása terén egyaránt példaadó tevékenységével érdemelte ki a kitüntetést.

Galéria

4kép

 

Szepesi Anita, Dobozi Pálma
Fotó: kormany.hu/Belügyminisztérium; Honvédelmi Minisztérium

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.