Aranyérmes lett a magyar férfi válogatott labdarúgásban a Medigames-en, az orvosok és egészségügyi dolgozók Portugáliában rendezett világjátékán. A július 9-i döntőben a magyarok a norvég orvosválogatottat győzték le. A Semmelweis Egyetemet dr. Benke Kálmán és dr. Veréb Attila képviselte a  csapatban. 

A 41. alkalommal megrendezett Medigames-nek (World Medicine and Health Games) ezúttal az algarvei Vila Real de Santo Antonio adott otthont. A kerékpározástól, a futáson át a teniszig mintegy húsz sportágban mérték össze tudásukat az orvosok és egészségügyi dolgozók.

Labdarúgásban minden évben több mint 30 csapat vesz részt a tornán. A nagypályás kategóriában idén 11 csapat indult a világ minden tájáról. A magyar orvosválogatott öt meccset nyert meg a döntőig vezető úton, úgy, hogy négyszer gólt sem kapott.

Az orvosokból, orvostanhallgatókból, gyógyszerészhallgatókból álló magyar csapatban a Semmelweis Egyetemet dr. Benke Kálmán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika szívsebész szakorvosa, egyetemi tanársegéd képviselte.

„A legnehezebb meccs természetesen a döntő volt. A norvégok kétszer is vezetést szereztek, a mérkőzés vége előtt 4 perccel gólt kaptunk, és az utolsó pillanatban tudtunk kiegyenlíteni 2-2-re, utána le is fújták a meccset. Végül tizenegyesekkel 7-6-ra nyertünk” – mondta honlapunknak dr. Benke Kálmán.

A Semmelweis Egyetem szakorvosa arról is beszámolt, hogy kevés edzéssel és meccsel tudtak készülni a világjátékokra, mivel a csapat tagjai különböző városokban dolgoznak, például Pécsett, Szegeden, Budapesten, illetve külföldön is. 2-3 havonta vannak tornák, melyeken részt vesznek.

A válogatott edzője, dr. Veréb Attila fogorvos 2001-ben végzett a Semmelweis Egyetemen. Honlapunknak elmondta, hogy a COVID-járvány nagyon megnehezítette a felkészülésüket is az utóbbi két évben, elmaradtak a tornák, és az orvosok leterheltsége miatt kevesebb edzést és meccset tudtak tartani.

A csapat kapitánya, dr. Fazekas Gábor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ Érsebészeti Klinikájának adjunktusa szerint sikerükben az is szerepet játszott, hogy több fiatal PTE-s is csatlakozott a válogatotthoz. Mint az UnivPécsnek elmondta, az orvostan- és gyógyszerészhallgatók közül négyen tagjai a PTE-PEAC-nak, amely idén feljutott az NB III-ba.

A magyar orvosválogatott 2004 után lett ismét világbajnok labdarúgásban. A torna legjobb játékosának Gelencsér Gergőt (PTE) választották.

Eredmények:

Magyarország–Brazília 3-0, Magyarország–Kolumbia 5-0, Magyarország–Kolumbia 4-2, Magyarország–Secumed (dél-amerikai csapat) 2-0, Magyarország–Mexikó 1-0, a döntőben Magyarország–Norvégia 2-2 (büntetőkkel: 7-6).

A magyar csapat tagjai:

Somogyi Péter, Benke Kálmán, Altorjay Boldizsár, Berta Dániel, Lukács Márk, Veréb Attila, Annus Ádám, Rácz Levente, Gyimesi Tamás, Kollár Iván, Gelencsér Gergő, Miltner Szabolcs, Szijártó Balázs, Valóczki József, Gelencsér Bálint, Belák Mátyás, Fazekas Gábor, Radics Domonkos. Edző: Veréb Attila

Kiss Gábor

Fotó: a válogatott Facebook-oldala

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.