Két év alatt, több mint egymilliárd forint értékű beruházással cserélték le a nyílászárókat és korszerűsítették a fűtési rendszert a Semmelweis Egyetem Pető András Karának (PAK) Kútvölgyi úti épületében. A munkálatok alatt mind a konduktív ellátást, mind az oktatást folyamatosan fenntartották – hangzott el a projektzáró rendezvényen.

Az eseményen dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára felidézte, 37 évvel ezelőtt, 1985. április 16-án adták át az egykori Pető Intézet Kútvölgyi úti épületét. Szavai szerint a projekt zárása is ünnep, a tradícióé és innovációé, amit a Semmelweis Egyetem, annak legfiatalabb kara, a Pető András Kar és maga a konduktív nevelési rendszer is magáénak mondhat.

A közel 1,1 milliárd forintos támogatásból, két év alatt megvalósuló fejlesztésről szólva dr. Hankó Balázs elmondta, a beépített mintegy 2300 négyzetméter műanyag- és 1300 négyzetméter alumínium nyílászáró, a két modern, nagyteljesítményű kondenzációs gázkazán, valamint a több mint félezer új radiátor költséghatékonnyá teszi a működést, javítja a hallgatók és a konduktív nevelésben résztvevők komfortját. Az inspiráló, modern és energiahatékony környezet még inkább támogatja, hogy a hallgatókat felkészítsék a jövő kihívásainak való megfelelésre, az interdiszciplináris és problémamegoldó gondolkodásra és a csapatmunkára, ami különösen jellemző a konduktív nevelő munkára.

A Pető András Kar 2017-es, sikeres integrációjának méltatásával kezdte köszöntőjét dr. Merkely Béla rektor. “Olyan mértékben képviselnek és adnak értékeket a Semmelweis Egyetemnek, aminek köszönhetően ide mi mindig hazajövünk” – fogalmazott, hozzátéve: a legutóbbi eseményen rehabilitációs programon résztvevő kárpátaljai családokat látogattak meg az intézményben.

„’Petősnek’ lenni világszerte különleges megtiszteltetés, a hungarikumként jegyzett Pető-módszer, valamint a kar által képviselt tudás és empátia ’egyedülálló kincs’. Az egyetem pedig az ország és a régió vezető orvosegészségtudományi intézményeként elhivatott abban, hogy ez az egyedülálló kincsnek számító tudás és szemlélet, valamint a kar által képviselt elkötelezettség minél szélesebb körhöz eljusson” – tette hozzá dr. Merkely Béla. Mint fogalmazott, büszke arra, hogy az intézmények közel 5 éve erősítik egymást az oktatás, a kutatás és a gyógyítás területén.

A most lezárult energiahatékonysági fejlesztés során megújult a Kútvölgyi úti épület kazánházi technológiája és hőközpontja, többek között új és modern radiátorok kerültek az épületbe és több mint 1200 nyílászáró cseréje történt meg.

Mindez azt jelenti, hogy munkatársaink és hallgatóink a tevékenységükhöz méltóbb, korszerűbb, kényelmesebb, biztonságosabb és fenntarthatóbb épületben dolgozhatnak, tanulhatnak

– zárta köszöntőjét a rektor.

„Amikor az energetikai felújítást célzó pályázatot 2017-ben befogadták, az egyetem vezetői komolyan mellénk álltak” – idézte fel a kezdeti lépéseket dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a kar dékánja. A munka 2020 őszén kezdődhetett el, amikor eldöntötték, mind a konduktív ellátást, mind az oktatást folytatják a kivitelezés alatt, azaz biztosítják a 100 fő óvodai és a 80 felnőtt ellátását, a 3 év alattiak korai fejlesztését, nemzetközi programjaikat és a felsőoktatási feladatokat is. A vállalás mindenkitől kompromisszumok sorát és rengeteg egyeztetést követelt – emelte ki a dékán, aki köszönetet mondott a szülők és hallgatók megértéséért is

A dékán szerint a felújítás eredménye mindenki számára jól mutatja, hogy a Semmelweis Egyetem valóban jó gazdája az ingatlannak és fontos számára a jövő. A fűtéskorszerűsítés, a hőközpont rekonstrukciója, az épület energetikai besorolásának javulása komoly megtakarítást hozhat a működésben a fenntartó számára, aminek pozitív következményeit a karon is érezhetik majd. Nem beszélve arról, hogy az itt tanuló 350 hallgató és 40 oktató, az ellátásban részesülők és családjaik, valamint a konduktorok is megújult környezetbe érkezhetnek ezután – tette hozzá a dékán, aki az egyetem vezetésének szóló köszönettel zárta beszédét.

A projekt, a Magyar Állam támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretén belül 761 973 800 forint vissza nem térítendő támogatást használhatott fel, amely kiegészült további hazai és saját forrással.

Galéria

8kép

Szepesi Anita

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem, Pető András Kar

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.