Tudományos Híradó című cikksorozatunkban az egyetemhez köthető D1 minősítésű tudományos közleményekről olvasható rövid összefoglaló. A cikkeket az elmúlt időszak megjelenései alapján a Központi Könyvtár, illetve dr. Szigeti Gyula innovációs igazgató válogatta.
Az ivóvíz lítiumszintje és a szuicid mortalitás közti lehetséges összefüggés vizsgálata hazánkban
Gender- and age-standardized SMRs for suicide; total population

A lítium (Li) évtizedek óta a pszichiátria terápiás eszköztárának része, melyet elsősorban a súlyos hangulatzavarok, azaz a bipoláris zavar és a major depresszió kezelésében használunk. Erős bizonyítékok szólnak amellett, hogy a lítium, azon túl, hogy a hangulatbetegségek tüneteit csökkenti, erős védelmet biztosít az öngyilkos magatartással szemben ezen betegeknél. A Li nyomelemként az ivóvízben is jelen van, azonban típusosan olyan alacsony koncentrációban, hogy naponta több tízezer liternyi csapvizet kellene elfogyasztanunk ahhoz, hogy az orvosi alkalmazás során megállapított dózist vigyük be. Ennek ellenére számos, különböző országokban kivitelezett, vizsgálat szerint, az ivóvízben lévő minimális Li mennyiség is mérsékelni képes az átlag populáció öngyilkossági kockázatát.

Vizsgálatunkban elsőként sikerült igazolnunk, hogy ez a hatás hazánkban is kimutatható (a vizsgálatot járási szintre aggregált adatokon végeztük el). Az eredmények szerint, a Li szuicidprevenciós hatása elsősorban a férfiak közt mutatható ki, mely valószínűleg arra vezethető vissza, hogy ők gyakrabban választanak violens elkövetési módokat, mint a nők, és a Li antiagresszív, illetve antiimpulzív hatása elsősorban ezeket a haláleseteket képes kivédeni – fogalmazott összefoglalójában dr. Döme Péter.

Investigation of the association between lithium levels in drinking water and suicide mortality in Hungary
Balint Izsak (National Public Health Center; Eotvos Lorand University, Doctoral School of Environmental Sciences), Anna Hidvegi (Department of Internal Medicine I, Military Hospital, Hungarian Defense Forces Medical Center), Lajos Balint (Demographic Research Institute of the Hungarian Central Statistical Office; Department of Sociology, University of Pécs), Tibor Malnasi (National Public Health Center), Marta Vargha (National Public Health Center), Tamas Pandics (National Public Health Center), Zoltan Rihmer (Department of Psychiatry and Psychotherapy, Semmelweis University; Nyiro Gyula National Institute of Psychiatry and Addictions), Peter Dome (Department of Psychiatry and Psychotherapy, Semmelweis University; Nyiro Gyula National Institute of Psychiatry and Addictions)
Journal of Affective Disorders, Vol. 298, Part A, pp. 540-547, 2022
https://doi.org/10.1016/j.jad.2021.11.041

 

A fájdalomkezelő szolgálatok (Acute Pain Service) elterjedtségének felmérése a magyar kórházakban
Az APS teamek kialakítási akadályai

A műtét után kialakuló fájdalom jelentős terhet ró mind a betegre, mind az egészségügyi ellátórendszerre. Operáció után ugyanis a betegek egy része közepes vagy súlyos fájdalmat él át, amely korlátozhatja a mindennapi tevékenységek elvégzésében és szorongást, félelmet, lehangoltságot válthat ki, hátráltatva ezzel a gyógyulás folyamatát. A több szakterület képviselőit magukban foglaló fájdalomkezelő szolgálatok (Acute Pain Service, APS) olyan új ellátási formát jelentenek a kórházakban, amelyek segítik a betegek fájdalmának és a kezeléssel összefüggő mellékhatásoknak a csökkenését, növelik a betegbiztonságot és betegelégedettséget. A kutatás az APS magyarországi elterjedtségét, jellemzőit, oktatási és minőségügyi tevékenységét, valamint a kialakításukat akadályozó tényezőket vizsgálta.

Jelenleg mindössze két kórház működtet fájdalomkezelő csapatot, amelyek közül az egyik orvosokból, a másik pedig aneszteziológus által felügyelt egészségügyi szakdolgozókból áll. Tevékenységük megfelel a szakirodalomban fellelhető elvárásoknak, minőségi kritériumoknak. Azokban a kórházakban is elismerik a szolgálatok létrehozásának szükségességét, ahol nincs APS. Kialakításuk fő akadályaként a munkaerő és a finanszírozás hiányát jelölték meg a válaszadók, de fontos problémaként említették a motiválatlanságot, a kezdeményezőkészség hiányát, valamint a műtétes szakmák közötti együttműködés nehézségeit – írta összefoglalójában Lovasi Orsolya.

Acute Pain Service in Hungarian hospitals
Orsolya Lovasi (School of PhD Studies, Semmelweis University), Judit Lam (Semmelweis University Health Services Management Training Centre), Reka Schutzmann (School of PhD Studies, Semmelweis University), Peter Gaal (Semmelweis University Health Services Management Training Centre)
PLoS ONE 16(9)
https://doi.org/10.1371/journal.pone.0257585

Coronaria plakk progresszió vizsgálata CT angiográfia segítéségével

A koszorúér-betegség egy krónikus és dinamikusan előrehaladó folyamat, melyet a plakkok méretének és összetételének folyamatos változása jellemez.  A coronaria CT angiográfia (CTA) megbízható non-invazív modalitás a koszorúér atherosclerosis vizsgálatára. A coronaria plakk progresszió a kardiovaszkuláris események független prediktora, azonban definíciója nem egységes. Célunk a koszorúér-betegség súlyosságára és kiterjedésére jelenleg alkalmazott különböző definíciók szerint a plakk-progresszió meghatározása volt. Emellett elemeztük, hogy mely rizikótényezők befolyásolják a koszorúér-betegség progresszióját. Összesen 115 stabil anginás beteg coronaria CTA felvételét vizsgáltuk a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.

Eredményeink alapján a különböző definíciók alkalmazásával jelentősen eltérő mértékű progressziót detektáltunk. Kiemelendő, hogy a klinikumban használt ún. CAD-RADS (coronary artery disease – reporting and data system) osztályozás az esetek több mint felében nem azonosította a plakkok progresszióját más definíciókkal ellentétben. Ezen felül a diabetes, a dohányzás, a férfi nem és az életkor befolyásolta szignifikáns mértékben a coronaria plakkok progresszióját – foglalta össze dr. Vattay Borbála és dr. Szilveszter Bálint.

CAD-RADS may underestimate coronary plaque progression as detected by serial CT angiography
Balint Szilveszter (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Borbala Vattay (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Melinda Bossoussou (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Milan Vecsey-Nagy (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Judit Simon (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Béla Merkely (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Pál Maurovich-Horvat (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University; Medical Imaging Centre, Semmelweis University), Márton Kolossváry (MTA-SE Cardiovascular Imaging Research Group, Heart and Vascular Center, Semmelweis University)
European Heart Journal – Cardiovascular Imaging, jeab215, 2021
https://doi.org/10.1093/ehjci/jeab215

Egy természetes túlérzékenységi sertés modell segíthet a COVID-19 mRNS vakcina által kiváltott ritka (pszeudo) allergiás reakciók mechanizmusának megértésében: komplement aktiváció, mint lehetséges résztvevő
– Cél: Egy hatásos vakcina potenciális káros mellékhatásainak enyhítése vagy kivédése

Az újfajta mRNS-tartalmú liposzómás vakcináknak, bár kevés esetben, de akár halálos kimenetelű allergiás hatásuk is lehet. Az ún. túlérzékenységi reakciók egyik fajtája a „Komplement aktivációhoz kapcsolt pszeudoallergia (CARPA)”. A házi sertések a jelenség természetes túlérzékenységi modelljét adják. A cikk szerzői a Pfizer mRNS vakcina CARPA reakciót kiváltó hatását vizsgálták altatott sertésen. A vakcinát intravénásan, a humán dózishoz képest 1, 2, és 5-szörös adagban adták, és egy referens vegyület, a zymosan hatásaival vetették össze. A vérkeringési jellemzők alakulását és az EKG változásait követték. A vérsejtszám változásait és a komplement szint alakulását a sertésből vett vérmintákban elemezték.

A vizsgált 14 sertésből 6 esetben a zymosanhoz hasonló pulmonális vérnyomásemelkedést, és CARPA reakcióra jellemző vérsejtszám (limfocita és trombocita) változásokat találtak. Egy ötszörös dózissal kezelt sertésnél kóros EKG változás, és újraélesztést igénylő anafilaxiás sokk alakult ki. In vitro vizsgálatokban a Pfizer-vakcina két dózisát 3 egészséges malac szérumához adták, és komplement fehérjék (C3a és sC5b-9) termelődését vizsgálták. Dózisfüggő, a zymosanhoz hasonló komplement emelő hatást találtak. Az eredmények arra utalnak, hogy a COVID-19 mRNS vakcinák általi komplement aktiváció a peszudoallergiás reakciók kialakulásában fontos szerepet játszhat – foglalta össze dr. Dézsi László.

A naturally hypersensitive porcine model may help understand the mechanism of COVID-19 mRNA vaccine-induced rare (pseudo) allergic reactions: complement activation as a possible contributing factor
Laszló Dezsi (Nanomedicine Research and Education Center, Department of Translational Medicine, Semmelweis University; SeroScience LCC), Tamas Meszaros (Nanomedicine Research and Education Center, Department of Translational Medicine, Semmelweis University; SeroScience LCC), Gergely Kozma (Nanomedicine Research and Education Center, Department of Translational Medicine, Semmelweis University; SeroScience LCC), Maria H-Velkei (Nanomedicine Research and Education Center, Department of Translational Medicine, Semmelweis University; SeroScience LCC), Csaba Zs. Olah (Department of Neurosurgery, BAZ County Central Hospital and Borsod County University Teaching Hospital), Miklos Szabo (Department of Pulmonology, BAZ County Central Hospital and Borsod County University Teaching Hospital), Zsofia Patko (Department of Radiology, BAZ County Central Hospital and Borsod County University Teaching Hospital), Tamas Fulop (TECOdevelopment GmbH), Mark Hennies (TECOdevelopment GmbH), Miklos Szebeni (Nanomedicine Research and Education Center, Department of Translational Medicine, Semmelweis University; SeroScience LCC), Balint Andras Barta (Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Bela Merkely (Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Tamas Radovits (Heart and Vascular Center, Semmelweis University), János Szebeni (Nanomedicine Research and Education Center, Department of Translational Medicine, Semmelweis University; SeroScience LCC; Department of Nanobiotechnology and Regenerative Medicine, Faculty of Health, Miskolc University)
GeroScience, 2022
https://doi.org/10.1007/s11357-021-00495-y

Fehérje-fehérje kölcsönhatások hálózat alapú felderítése mesterséges intelligenciával
A mesterséges intelligencia algoritmus (generative adversarial network) vázlatos ábrázolása

A fehérjék között létrejövő kölcsönhatások az élő sejt működésének alapjául szolgálnak, így felderítésük és vizsgálatuk számtalan tudományterület, mint például a gyógyszerfejlesztés kulcsfontosságú eszköze. A lehetséges kölcsönhatások igazolása laboratóriumi környezetben történik, ami egy költséges folyamat, így fontos kutatási iránnyá nőtte ki magát azon fehérjepárok előrejelzése, melyek a legnagyobb valószínűséggel lépnek kölcsönhatásba a kísérletek során.

Munkánkban a kölcsönhatások megjóslásához hálózatos megközelítést alkalmaztunk, melyhez a fehérjék közti kölcsönhatásokat egy hálózat éleiként kezeltük, magukat a fehérjéket pedig a hálózat csomópontjaiként. Egy így alkotott fehérje-fehérje kölcsönhatás hálózatban a hiányzó élek felderítése megegyezik a kölcsönhatások valószínűségének megjóslásával. Közleményünk bemutatja, hogy erre a feladatra hogyan alkalmazható egy a gépi látásban használt, neurális hálózat alapú mesterséges intelligencia algoritmus, és ismerteti annak használhatóságát, előnyeit, hátrányait, összevetve hasonló bioinformatikai megközelítésekkel – foglalta össze Balogh Olivér.

Efficient link prediction in the protein–protein interaction network using topological information in a generative adversarial network machine learning model
Oliver M. Balogh (Cardiometabolic and MTA-SE System Pharmacology Research Group, Department of Pharmacology and Pharmacotherapy, Semmelweis University; Faculty of Information Technology and Bionics, Pázmány Péter Catholic University), Bettina Benczik (Cardiometabolic and MTA-SE System Pharmacology Research Group, Department of Pharmacology and Pharmacotherapy, Semmelweis University; Pharmahungary Group), Andras Horvath (Faculty of Information Technology and Bionics, Pázmány Péter Catholic University), Matyas Petervari (Cardiometabolic and MTA-SE System Pharmacology Research Group, Department of Pharmacology and Pharmacotherapy, Semmelweis University), Péter Csermely (Department of Molecular Biology, Semmelweis University), Peter Ferdinandy (Cardiometabolic and MTA-SE System Pharmacology Research Group, Department of Pharmacology and Pharmacotherapy, Semmelweis University; Pharmahungary Group), Bence Agg (Cardiometabolic and MTA-SE System Pharmacology Research Group, Department of Pharmacology and Pharmacotherapy, Semmelweis University; Pharmahungary Group)
BMC Bioinformatics volume 23, Article number: 78, 2022
https://doi.org/10.1186/s12859-022-04598-x

Az esendőség (frailty) magasabb halálozással asszociált COVID-19 betegekben

Közleményünkben a COVID-19 miatt felvett betegek esendősége és a halálozás, valamint intenzív osztályos felvétel közötti kapcsolatot vizsgáltuk. Az esendőség az élet folyamán összegyűlő egészség károsodásokból összeadódó állapot, mely kortól függetlenül alakul ki, egyszerűen mérhető és így kockázatbecslésre is alkalmazható eszköz. Esendő betegek esetében jelentősen emelkedett szövődményes gyógyulás, valamint a halál kockázata. Ezért a betegek szempontjából kiemelkedően fontos lehet a heveny betegség előtti esendőség felmérése a megfelelő betegút és ellátás megválasztásának céljából. A COVID-19 pandémia során a magas betegszám messzemenőleg túlterhelte az ellátó rendszert, így a megfelelő triázs szükségessége még hatványozottabban érvényesült.

Kutatásaink alapján az esendő COVID-19 betegek halálozási esélye jelentősen magasabb a kevésbé esendő betegeknél. Ez a hatás attól függetlenül is igazolódott, hogy az intenzív osztályos felvétel esendőség alapján történt-e. Eredményeink alapján az intenzív osztályos felvétel esendőségen alapuló döntési algoritmusának be kellene kerülnie a nemzetközi irányelvekbe – foglalta össze dr. Rottler Máté.

Clinical Frailty Scale (CFS) indicated frailty is associated with increased in-hospital and 30-day mortality in COVID-19 patients: a systematic review and meta-analysis
Mate Rottler (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School; Department of Anaesthesiology and Intensive Therapy, Szent György University Teaching Hospital of Fejér County; Doctoral School of Clinical Medicine, University of Szeged), Klementina Ocskay (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Centre for Translational Medicine, Semmelweis University), Zoltan Sipos (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs), Aniko Gorbe (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs), Marcell Virag (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School; Department of Anaesthesiology and Intensive Therapy, Szent György University Teaching Hospital of Fejér County; Doctoral School of Clinical Medicine, University of Szeged), Peter Hegyi (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Centre for Translational Medicine, Semmelweis University; Division of Pancreatic Diseases, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Tihamer Molnar (Department of Anaesthesiology and Intensive Therapy, University of Pécs), Balint Eross (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Centre for Translational Medicine, Semmelweis University; Division of Pancreatic Diseases, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Tamas Leiner (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School; Anaesthetic Department, Hinchingbrooke Hospital, North West Anglia NHS Foundation Trust), Zsolt Molnar (Centre for Translational Medicine, Semmelweis University; Division of Pancreatic Diseases, Heart and Vascular Center, Semmelweis University; Doctoral School of Clinical Medicine, University of Szeged; Department of Anaesthesiology and Intensive Therapy, Poznan University of Medical Sciences; Department of Anaesthesiology and Intensive Therapy, Semmelweis University)
Annals of Intensive Care volume 12, Article number: 17, 2022
https://doi.org/10.1186/s13613-021-00977-4

Részletes, kvantitatív hisztomorfometriai-matematikai képanalízis metodika rágcsáló hereszöveten bemutatva és lehetséges jövőbeli kutatási perspektívái az Andrológia és a Reproduktív Medicina területén

Az infertilitás világszerte növekvő tendenciát mutat, a terméketlen párok közel felében férfi okok is azonosíthatók. A here szövettani vizsgálatával értékes és fontos információ nyerhető a férfi termékenység állapotáról. Célunk egy részletes és könnyen használható, számítógép-alapú, a hereszövet jellemzésére, kiértékelésére szolgáló kvantitatív hisztomorfometriai-matematikai képanalízis metodika kifejlesztése volt. Metszet-szkenner segítségével digitalizált, folyamatosan nagyítható hereszövet keresztmetszeteken különböző kvantitatív paraméterek meghatározása: a teljes herekeresztmetszet, valamint a heretubulusok és a vizsgált heretubulusok lumenének terület, kerület és átmérő mérése, heretubulusok számának és spermium-tartalmának meghatározása. A mért paraméterek egymáshoz viszonyításával különböző származtatott paraméterek is leírhatók, valamint immunhisztokémiai eljárással festett metszetek lehetséges kiértékelési módszereit is tartalmazza a metodika.

Metodikánk alkalmazásával javítható a szövettani kiértékelés reprodukálhatósága, objektivitása, minősége és a különböző kísérletek eredményeinek összehasonlíthatósága is lehetséges. A jövőben a metodika a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével továbbfejleszthető, humán felügyelet mellett automatizálható, valamint szövettani-patológiai diagnosztikát alkalmazó egyéb orvosi szakterületeken és alap-, transzlációs és klinikai kutatásokban egyaránt alkalmazható – írta összefoglalójában dr. Sziva Réka Eszter.

Accurate Quantitative Histomorphometric-Mathematical Image Analysis Methodology of Rodent Testicular Tissue and Its Possible Future Research Perspectives in Andrology and Reproductive Medicine.
Reka Eszter Sziva (Department of Obstetrics and Gynecology, Department of Physiology, Workgroup of Research Management, Semmelweis University), Julia Acs (Department of Obstetrics and Gynecology, Department of Physiology, Faculty of Medicine, Semmelweis University), Anna-Maria Tokes (2nd Department of Pathology, Semmelweis University), Agnes Korsos-Novak (Department of Pathology, Géza Hetényi Hospital), Gyorgy Laszlo Nadasy (Department of Physiology, Semmelweis University), Nandor Acs (Department of Obstetrics and Gynecology, Semmelweis University), Peter Gabor Horvath (Budapest 3rd District General Practitioner; Hegyestű Bt.), Anett Szabo (Andrology Centre, Department of Urology, Semmelweis University), Haoran Ke (Department of Physiology, Faculty of Medicine, Semmelweis University), Eszter-Maria Horvath (Department of Physiology, Semmelweis University), Zsolt Kopa (Andrology Centre, Department of Urology, Semmelweis University), Szabolcs Varbiro (Department of Obstetrics and Gynecology, Workgroup of Research Management, Semmelweis University)
Life (Basel), 12(2):189, 2022
https://doi.org/10.3390/life12020189

A testtömegindex és a cisztás fibrózisban szenvedő betegek klinikai kimeneteleinek összefüggése
Preferred Reporting Items for Systematic Reviews and Meta-analyses Flowchart

A tanulmány a cisztás fibrózisban szenvedők körében vizsgálja a testtömeg-index (BMI) és különböző klinikai kimenetelek közötti kapcsolatot.  Az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt a várható élettartam ebben a betegségben (jelenleg 47 év az USA-ban), teret engedve olyan jelenségeknek, amikkel korábban nem kellett számolni, mint például az elhízás.

Az eredmények azt mutatták, hogy a normáltól magasabb BMI-hez jobb tüdőfunkció (FEV1%) és a hasnyálmirigy működésében kedvezőbb exocrin és endokrin státusz alakul ki. A rendkívül összetett metaanalízis rámutat arra, hogy az aktuális táplálkozással kapcsolatos ajánlások (a jelenlegi 22 kg/m2 és 23 kg/m2) helyett magasabb cél BMI értéket írjanak elő a CF-ben szenvedő betegek számára. Ezen eredmények alapján új terápiás stratégia szükséges a betegek táplálásában, mely jelentős egészségnyereséget hozhat számukra – foglalta össze dr. Párniczky Andrea és dr. Nagy Rita.

Association of Body Mass Index With Clinical Outcomes in Patients With Cystic Fibrosis. A Systematic Review and Meta-analysis
Rita Nagy (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Centre for Translational Medicine, Semmelweis University; Heim Pál National Pediatric Institute), Noemi Gede (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs), Klementina Ocskay (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs), Bernadett-Miriam Dobai (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; George Emil Palade University of Medicine, Pharmacy, Science and Technology of Targu Mures), Alan Abada (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Department of Anaesthesiology and Intensive Therapy, Medical School, University of Pécs), Zsofia Vereczkei (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs), Piroska Pazmany (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Heim Pál National Pediatric Institute; Doctoral School of Clinical Medicine, University of Szeged), Dorottya Kato (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs), Peter Hegyi (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Centre for Translational Medicine, Semmelweis University; Division of Pancreatic Diseases, Heart and Vascular Center, Semmelweis University), Andrea Parniczky (Institute for Translational Medicine, Szentágothai Research Centre, Medical School, University of Pécs; Centre for Translational Medicine, Semmelweis University; Heim Pál National Pediatric Institute)
JAMA Netw Open, 5(3):e220740, 2022
doi:10.1001/jamanetworkopen.2022.0740

A rövid összefoglalókat a tudományos publikációk szerzői készítették.
Szerkesztette: Szabó Ádám
Fotó: a publikációkból származó képek

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.