Életének 68. évében elhunyt Fodor Ákos, a Testnevelési és Sportközpont korábbi igazgatóhelyettese.

Fájó szívvel adjuk hírül, hogy kollégánk, barátunk, a Testnevelési és Sportközpont korábbi igazgatóhelyettese, Fodor Ákos tanár úr élete 68. évében elhunyt.

Fodor Ákos nevéhez sportolóként 68-szoros röplabda válogatottság, bajnoki címek és kupagyőzelmek, válogatott edzőként Európa-bajnoki részvétel, szakedzőként Magyar Kupa-győzelem fűződik.

2004-től a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának igazgatóhelyettese, röplabda edzője és testnevelő tanára. A férfi röplabdacsapattal öt évben vívta ki a Medikus Kupa győzelmet, a női csapattal Budapest Bajnokságot nyert.

A Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Hajós Alfréd Díj Aranyplakett díjazottja.

Példaértékű alázattal és szeretettel tanulta és tanította a sportmozgásokat. A röplabda után egy másik játék, a tenisz vált szenvedélyévé:  hallgatóknak, kollégáknak nem szűnő lelkesedéssel adta át az ütőfogás minden fortélyát, nyugdíjazása után is a Sportközpont teniszoktatójaként dolgozott. Tőle tanultuk: „Ha mérkőzést is játszol, a legfontosabb, hogy érezd jól magad a pályán!”

Távozásával egy nyíltszívű, önzetlen, az emberekhez feltétlen bizalommal odaforduló kollégával lettünk kevesebbek. Egy igaz baráttal lettünk kevesebbek.

„»Hivalalos« gyászjelentést kéne írnom..
-Nem tudok..
Keresem a kereteit…
-Nem találom…
Keresem a jelzőket…
-Nem fedik le…
Keresem az auráját…
-Mindhiába…
Keresem Fodor Ákos barátomat, kollégámat, aki január 8-án hagyta ránk örökségét!
De várj! Itt van a sorok között…” 

Testnevelési és Sportközpont

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.