Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, a komáromi Selye János Gimnázium, a budapesti Szent Margit Gimnázium és a Székesfehérvári Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnázium december 6-án ünnepélyes keretek között csatlakozott a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjához.

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – köszöntötte Johann Wolfgang von Goethe idézetével a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programhoz csatlakozó középiskolák képviselőit dr. Merkely Béla a szenátusi teremben tartott ünnepségen. A rektor hozzátette: a gyökerek kiépítése a középiskolák feladata, amelyet az egyetemi oktatás követ, hogy a diákok az idézetben említett szárnyakat is megkaphassák.

Közös célunk, hogy a szárnyak segítségével a hallgatók akár a nemzetközi színtéren is szerezhessenek tapasztalatokat, de meglegyenek a gyökerek is, amelyekhez visszatérnek, hogy Magyarország és a magyar nemzet fejlődését és jövőjét biztosítsák

– fogalmazott.

Dr. Merkely Béla beszélt a Semmelweis Egyetem felsőoktatási rangsorokban elfoglalt pozícióiról. A világ 28 ezer egyeteme közül az intézmény a felső 1%-ba tartozik, a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorában ugyanis a 277. helyen található, amely Közép-Kelet-Európában a legjobb eredmény. Emellett a THE szakterületi listáján az orvos- és egészségtudományi területen a világ 200 legjobb egyeteme között van a Semmelweis Egyetem, kardiovaszkuláris területen pedig az 55. legjobb az intézmény a „US News Best Global Universities” 2022-es listáján. A rektor kiemelte: a közös célunk bekerülni a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye közé. „Ennek mielőbbi elérésben az Önök középiskoláiból érkező kiváló hallgatók is segítenek bennünket” – fogalmazott. Emellett szót ejtett a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programról is, amelynek tevékenységében annak megalapításakor még mentorként vett részt, idén pedig rektorként kérte fel őt egy német nyelven tanuló hallgató mentornak. Kiemelte a Semmelweis Egyetemen működő tehetséggondozás egyéb műhelyeit, mint például a szakkollégiumok vagy a Tudományos Diákkör.

Dr. Fekete György, a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Tanács elnöke köszöntőjében hangsúlyozta a tanárok és oktatók diákok életében játszott jelentőségét: „Valamennyien, akik felnőttként itt ülünk, vissza tudunk emlékezni egy-két tanárunkra, akik meghatározóak voltak az életünkben. Nem csak lexikai tudást adtak át, de példával jártak előttünk és értékrendet tanítottak” – fogalmazott. Hozzátette: a Semmelweis Egyetemen számítanak arra az értékrendre, amit a középiskolából érkező hallgatók magukkal hoznak. „Ahhoz, hogy a nemzetközi ranglistákon sikerüljön azt a pozíciót elérnünk, amit szeretnénk, szükségünk van arra, hogy nálunk legyenek a legkiválóbb tanárok és hallgatók egyaránt” – mutatott rá dr. Fekete György, arra kérve a középiskolák képviselőt, irányítsák kiemelkedő diákjaikat az egyetem felé.

„A 2006-ban megszületett álom vált valóra 2007-ben, amikor az akkori egyetemi vezetés létrehozta a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programot, mely kezdetben saját hallgatóink, majd 2008-tól már a partneriskolai programunk révén a középiskolai diákok felé is nyitva állt” – mutatott rá dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program titkára, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a Semmelweis Egyetem mind a hat, orvos- és egészségtudományokkal foglalkozó kara várja a diákokat. A program lényege a tehetségek támogatása, emellett azonban szeretnénk bemutatni intézményünket a középiskoláknak. A legkiválóbb diákok számára mentorálási lehetőséget biztosítunk, az egyetemre érkezve pedig személyes mentor is segítheti az útjukat – foglalta össze a program lényegét a rektorhelyettes. Dr. Szabó Attila kiemelte: a program középpontjában a diákok és az ő fejlődésük áll.

Galéria

9kép

A köszöntőket követően a középiskolák jelenlévő képviselői aláírták a parneriskolai megállapodásokat és átvették az okleveleket. Most először két, határon túli iskola is csatlakozott a programhoz. Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumot Veizer Valéria igazgató; a komáromi Selye János Gimnáziumot Andruskó Imre igazgató; a budapesti Szent Margit Gimnáziumot Lobmayer András igazgatóhelyettes; a Székesfehérvári Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnáziumot pedig Ráczné Kálmán Anikó igazgató képviselte. A pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium képviselője nem tudott jelen lenni az eseményen, az oklevelet és az aláírt megállapodási szerződést az intézmény később veheti át.

A partneriskolai együttműködés az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 azonosítószámú projekt támogatásából valósult meg.           

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.