Alapításának 30. évfordulóját ünnepli idén a Moravcsik Alapítvány, amely azzal a céllal jött létre 1991-ben, hogy segítse a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika betegeinek egészségügyi és szociális ellátását. Az évforduló alkalmából egy történeti visszatekintő kiállításon mutatják be több évtizedes, sokszínű tevékenységüket, amely során aktív szerepet vállaltak a mentális betegséggel élőkkel szembeni előítéletek csökkentésében, az érintettek rehabilitációjában.

A november végén nyílt kiállításon tablók, fotóösszeállítások, számtalan tárgyi emlék és terápiás foglalkozáson készült műalkotás mutatja be azt a munkát, amit a Moravcsik Alapítvány munkatársai végeztek indulásuk óta. Az alapítvány nevét Moravcsik Ernő Emil után kapta, aki a Balassa utcai klinika tervezője, első igazgatója és egyben az elmekórtan professzora volt. A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika betegellátási, oktatási és kutatási munkájának segítése mellett a kezdetektől fontos célkitűzésük a pszichiátriai betegséggel élők közösségi alapú, felépülés szemléletű rehabilitációjának megvalósítása.

Galéria

10kép

A páciensek visszatérését a különböző közösségekbe, családjukhoz, a munka világába és barátaikhoz, a nappali ellátás kereteinek biztosítása mellett két kiemelt területen is segítik. Az egyik ezek közül az alapítvány tehetségkutató és tehetséggondozó munkája, ahol a művészi alkotómunkára és értékteremtésre helyeznek különös hangsúlyt a Budapest Art Brut Galéria működtetésén keresztül. A galéria küldetése, hogy a társadalom minél szélesebb rétegével megismertesse a pszichiátriai betegséggel élő alkotóművészek munkáit, csökkentve a velük szembeni előítéleteket és fenntartásokat, a pozitív élmények által, melyeket a megismerés és a személyes megtapasztalás révén szerezhetnek látogatóik. A másik kiemelt tevékenységük a foglalkoztatás területét érinti; az elemi készségfejlesztéstől a foglalkozási rehabilitáció védett munkahelyéig biztosítják a munkaerőpiaci elhelyezkedéshez szükséges felkészülés teljes folyamatát.

Ezt a három évtizedes, sokrétű és szerteágazó tevékenységet mutatja be a kiállítás, amit 2022. január 7-ig tekinthetnek meg az érdeklődők a Budapest Art Brut Galériában.

Hiller Balázs
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.