Elkészült és hatályba lépett a Semmelweis Egyetem új Arculati kézikönyve, melynek célja az intézmény logójának és arculati elemeinek egységesítése és modernizálása, valamint hogy meghatározza az irányelveket és felhasználási lehetőségeket ezek használatával kapcsolatban. Az új arculatot úgy tervezték meg, hogy a tradíciók figyelembe vételével  tovább erősítse az egyetem brandjét – mondta el Horváth Eszter, a Semmelweis Brand és Marketing Igazgatóság igazgatója, a projekt art directora.

„A címer és az arculat megújításának igénye dr. Merkely Béla rektortól származik, így a prioritási listánk első pontja ezek frissítése volt. Ezt követte a nagyobb volumenű Arculati kézikönyv kialakítása” – magyarázta Horváth Eszter, a Semmelweis Brand és Marketing Igazgatóság igazgatója, a projekt art directora, hozzátéve: első lépésként a logót gondolták újra. „Fontos volt számunkra, hogy kellő alázattal álljunk a feladathoz a heraldikai tartalom és a hierarchia súlyozásának megtartása mellett, de friss, modernebb stílusban megfogalmazva. A projektbe heraldikust is bevontunk, aki szakvéleményével segítette munkánkat, továbbá kikértük több egyetemi vezető véleményét is, akik már szinte egyek az intézménnyel, így egészen egyedi aspektusból vizsgálták a feladatot, és mindemellett természetesen rektor úr is szorosan részt vett a projekt felügyeletében” – emelte ki az igazgató. Mint elmondta, az egyetemi logót korábban többféle formátumban használták, ezek azonban nagy vizuális zajjal készültek, amelyek nem működtek kis méretben a mai digitális platformokon. Az új verzió a korábbit újratervezve egy könnyed, modern prezentálásban jelenik meg, a kissé geometrikus stílus viszont továbbra is felismerhetővé teszi a már jól ismert formát. Horváth Eszter rámutatott: egy logó alapvető célja, hogy egy grafikai vagy tipográfiai rendszerben gondolkodva képviseljen intézményeket, mindezt a lehető legegyszerűbb módon és úgy, hogy rövid idő alatt beazonosítható legyen az adott brand.  „Mivel az egyetem neve megkérdőjelezhetetlen, ezt igyekeztük kiemelni. A címerhez igazodva több logóváltozatot is készítettünk, hogy minden felületen megfelelően lehessen alkalmazni. Az álló és fekvő megoldás esetében hangsúlyosabb a névhasználat, így megvan az a rugalmasság, hogy az adott felülethez mérten választhatunk ezek közül” – fogalmazott az igazgató. Fontos szabály volt a tervezés során, hogy kisebb, leegyszerűsített alakban is felismerhető maradjon és ugyanolyan jól funkcionáljon, mint nagyobb méretben.

Az új Arculati kézikönyv, amely a megújult logó és címer mellett többek között tartalmazza a levélpapírokat, borítékokat, meghívókat és okleveleket is, novemberben jelent meg és lépett hatályba. Feladata, hogy irányelveket, felhasználási lehetőségeket határozzon meg az arculati elemek kapcsán és rögzítse a színkódokat, betűtípusokat, az elemek felépítését, valamint rendszerben elfoglalt helyét, de kitér a használati tilalmakra is. Célja, hogy egységesítse a felhasználást, valamint az összefoglaló segítségével újra és újra előállíthatóvá tegye a megfelelő megjelenéshez szükséges arculati eszközöket. Mindez nemcsak a praktikus használatot segíti elő, de a Semmelweis Egyetem brandjének erősítését is szolgálja.

Galéria

4kép

A kézikönyv kivitelezéséért, kreatív megvalósításáért Kelemen Richárd grafikus felelt, a projekt menedzsere és a szövegezés felelőse Szepesi Dóra, a Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság főigazgatója, az art director pedig Horváth Eszter igazgató volt, aki emellett az arculati elemek tervezésében is részt vett. A munkát emellett több igazgatóság is segítette.

„Az arculat kialakításánál a hívószavak a tradíció, modern elegancia és a letisztultság voltak. Ezekkel a vezetőség is egyetértett és mind a rektor, mind a Szenátus támogatta a tervek megvalósítását” – hívta fel a figyelmet az igazgató. Hozzátette: szakmailag és emberileg hatalmas kihívás volt a munka, hiszen az Arculati kézikönyv egyben egy jogi dokumentum is, épp ezért tervezése egy sokkal komplexebb látásmódot igényelt. Horváth Eszter rámutatott: a dokumentumnak több ezer ember igényét kell kielégítenie úgy, hogy a kézikönyv számos elemének egy akár több mint 10 éve használt rendszerbe kell beleilleszkednie. Épp ezért továbbra is fontosnak tartják a visszajelzéseket, hogy még inkább felhasználóbaráttá tudják tenni az arculati elemeket, a munka pedig jövő év elején a karok logóival folytatódik – emelte ki.

A kézikönyvben foglaltakat a Semmelweis Egyetem és annak valamennyi szervezeti egysége köteles alkalmazni mind a belső, mind a külső kommunikáció, megjelenés során, mindezt a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság szabályozza. A következő hetekben az új arculatnak megfelelően cserélik le többek között az intézményben használt bélyegzőket, okleveleket és egyetemi e-mail aláírásokat is. Egyes elemek, mint például a levélpapírok és Power Point sablonok terén könnyebb a váltás, míg a homlokzatokon található címerek esetén ez több időt igényelhet. A cél az, hogy a közeljövőben mindenhol végbe menjen az arculat frissítése a kereskedelmi termékektől kezdve a kommunikációs eszközökig – mutatott rá az igazgató, hozzátéve: az átmenet néhány esetben nem egyszerű, de a Brand és Marketing Igazgatóság azon van, hogy mindenkinek segítsen ebben.

Szabó Ádám
Fotó: Semmelweis Brand és Marketing Igazgatóság

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.