158 szakember teljesítette sikeresen a Szociális Vezetőképző Központ mester alapozó vezetőképzés kurzusát. A szakmai konferenciával egybekötött tanúsítvány-átadó ünnepséget a Nagyvárad téri Elméleti Tömb dísztermében tartották. A Semmelweis Egyetem az országban elsőként indított alap- és mesterszintű szociális vezetőképzést, amelybe a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), valamint a Károli Gáspár Református Egyetem is bekapcsolódott. Az ünnepségen dr. Szócska Miklós, az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, valamint dr. Kuminecz Géza, a PPKE rektora köszöntötte a végzetteket, illetve a konferencia résztvevőit.

Az országban elsőként indította el a Semmelweis Egyetem két társintézmény – Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), valamint a Károli Gáspár Református Egyetem – bevonásával az alap- és mesterszintű szociális vezetőképzést. A képzés kezdete óta az alap (alapozó) vezetőképzést 1761 fő, míg a mester (alapozó) vezetőképzést 1200 fő végezte el. A képzés ötödik, szakmai előadásokkal egybekötött tanúsítvány-átadó ünnepségét a Nagyvárad téri Elméleti Tömb dísztermében tartották.

Az eseményen tartott köszöntőjében dr. Kuminecz Géza, a PPKE rektora gratulációját fejezte ki a jelenlévőknek, hogy kötelezettségeik mellett is vállalkoztak a képzés teljesítésére. „A továbbképzés nyújtotta ismeretek egy magasabb szintű rálátásra, és persze kellő felhatalmazás esetén hatékonyabb vagy emberségesebb vezetésre, cselekvésre képesítik majd Önöket” – fogalmazott. Beszédében szólt még a segítő szeretet megnyilvánulásairól, illetve kifejtette, a katolikus egyház a szeretettevékenységben látja küldetése egyik lényeges dimenzióját.

A képzés során próbálunk olyan ismereteket átadni, amelyek segítenek azonosulni a vezetés feladataival

– hangsúlyozta dr. Szócska Miklós, az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója.

Köszöntőjében felelevenítette, milyen folyamatnak köszönhetően indulhatott útjára a program, a Semmelweis Egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumi tagjaként a képzés jövőjéről is szólt. „Mindannak a fejlődési lehetőségnek, ami az egyetem előtt áll az alapítványi átalakulásnak köszönhetően, találkoznia kell azzal a felelősséggel, amit a szociális vezetőképzés otthonának megteremtésekor vállaltunk fel” – hangsúlyozta.

A köszöntők után szakmai előadások következtek. Elsőként Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért Alapítvány megálmodója és kuratóriumi elnöke „Pályakezdőként az álmaink nyomában – social startupok világában” címmel tartott prezentációt, majd Czafrangó János közgazdász, a B-oldal.eu alapítója az emberi tőke erejéről beszélt. Dr. Juhász Péter, a Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképző Tudásközpontjának tanári magcsoport oktatója „Tudatosság és gyakorlatiasság – a vezetőképzés hatása az ágazatban” című előadásában rávilágított, hogy mitől lesz valaki jó vezető a szociális ágazatban. Eidmann Katalin közgazdász, szociális munkás, a veszprémi Életöröm Idősek Otthonának intézményvezetője azzal kapcsolatban osztott meg saját tapasztalatokat és élményeket, hogy az olykor száraznak és elméletinek tűnő menedzsment eszközök miként lehetnek alapvető hatással a szociális ágazat klienseinek mindennapi jól-létére. Ezt követően átadták a végzett szociális vezetők tanúsítványát.

Galéria

10kép

Horváth Dóra
Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.