„Jöttömre öt nap múltán számítsatok, pirkadatkor, kelet felől”

Kinek ne lenne ismerős a már szállóigévé vált mondat? Habár nem öt nap múlva, de hamarosan az összes hallgató belecsöppenhet Frodó és Samu kalandos világába, részese lehet egy elvarázsolt éjszakának a 2021-es Semmelweis Gólyabálnak köszönhetően.

De pontosan mit takar ez az este?

A Semmelweis Gólyabál hagyományosan minden év októberében kerül megrendezésre, hivatalosan is lezárva a gólyatábor által megnyitott időszakot: a frissen felvett hallgatóink, azaz a gólyák, teljes jogú Semmelweis Polgárokká válnak.

Az elmúlt években számos báli tematikával találkozhattunk: A múzeumok éjszakája, Harry Potter, Éjszaka Északon és a Fények Városa várta a hallgatókat felejthetetlen programokkal. Idén A Gyűrűk Ura legendás karaktereivel szórakozhatnak majd együtt számos közkedvelt előadó közreműködésével, így nem kell csodálkozni, ha a résztvevők Gandalf, Aragorn vagy Legolas társaságába keverednek a báli forgatagban, esetleg orkok, tündék vagy hobbitok segítenek, ha megszomjaznak, megéheznek az esemény közepette.

Tavaly sajnos a vírushelyzet miatt nem kerülhetett megrendezésre ez a rangos esemény, így ebben az évben az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) és a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) dupla akkora lelkesedéssel vágott bele a szervezésbe, hogy minden friss gólyát felavathassanak és a tavalyi gólyák is részesei lehessenek ennek a programnak.

A hallgatói szervezet vezetősége már hónapok óta azon dolgozik, hogy mindenki újra átélhesse azokat a felejthetetlen élményeket, amelyeket a korábbi gólyabáloktól megszokhattunk. Még véget sem ért a gólyatábor, amikor máris megtalálták azt a több, mint húsz kiváló instruktort, akik a különböző gebinek főnökeiként gondoskodnak a tökéletes csapatok megalkotásáról és arról, hogy minden pontosan úgy történjen ezen az estén, ahogy azt a főszervezők megálmodták. Mindannyian jól ismerjük Murphy törvényét, miszerint „Ami elromolhat, az el is romlik”. Ezért kezdte meg a munkát több száz instruktor a Hallgatói Önkormányzat anyagi, infrastrukturális és humán-erőforrásbeli támogatásával már jóval a bál éjszakája előtt, hogy mindenről gondoskodni tudjanak és a gólyáknak ne legyen más dolguk, mint élvezni az eseményt.

A számos gebin közül a hallgatók először a Jegygebinek tagjaival találkozhatnak, akiktől az Elméleti Orvostudományi Központ (EOK) és a Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) épületében megvásárolhatják a meghívókat és a tombolaszelvényeket. A különböző értékes és izgalmas ajándékokról a Tombolagebin gondoskodik, ráadásul a befolyt összeggel idén a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikát támogatják a hallgatói szervezetek.

A gólyabált megelőző héten a különböző háttérgebinek munkája kap nagyon fontos szerepet: beszerzik az utolsó kellékeket is, gondoskodnak arról, hogy megérkezzenek a teherautók, felépüljenek a pultok, megteljenek a hűtők. A raktárakból felkerülnek a különböző dekorelemek, sörcsapok és az est legnagyobb sztárvendége, a híres diszkógömb is. Péntekre már csak az utolsó simítások maradnak hátra: a finom ételek elkészítése, a pultok saját imidzs-kellékeinek kihelyezése, a tűz- és munkavédelmi oktatás, valamint a végső ellenőrzések.

Mi várja a hallgatókat október 29-én, péntek este?

A kapuban szigorú outfit- és meghívó-ellenőrzés történik, majd a hallgatók elhelyezhetik kabátjaikat és váltócipőiket az aulában működő ruhatárban, melyre egész este instruktorok vigyáznak. Az este folyamán a táborban is méltán népszerű italkínálattal várja őket mind a hat italpult. Emellett a Hallgatói Önkormányzat szerencsekerékkel és különféle játékokkal igyekszik még izgalmasabbá tenni az estét. A bál folyamán, a Cirkálóknak köszönhetően a NET megőrzi pompáját, nem kell aggódni a véletlenül kilöttyintett ital, elejtett perecvégek miatt.

Az események megörökítése érdekében fotósarok és a selfiegép várja a megjelenteket, ahol különböző tematikus hátterekkel készítenek képeket a résztvevőkről. A kalóriaégetésről és a cipőtalpak kopásáról izgalmas fellépők fognak gondoskodni, két helyszínen is fergeteges zenekarok és DJ-k biztosítják a zenét. Díszvendégeinket a VIP gebin egy kellemes állófogadással várja az est folyamán.

Az Instruktor Öntevékeny Csoport és a Hallgatói Önkormányzat nagyon jó szórakozást kíván a résztvevőknek!

A nívós esemény Facebook linkje itt található, jegyek még korlátozott számban elérhetők!

Tábi Dalma, Pop Alexandra Júlia, Al-Sheraji Nada
Fotó: Barta Bálint

A cikket a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata készítette

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.