Az Egészségtudományi Kar (ETK) 405 végzett hallgatója vehette át diplomáját a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett ceremónia keretében. Az okleveleket dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes és Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella dékán adták át.

A Budapesti Kongresszusi Központban rendezett ünnepséget dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes nyitotta meg. Beszédében emlékeztette a jelenlévőket: a pandémia miatt régóta nem lehetett részük ilyen társas eseményen. „A járvány sok mindenre megtanította az embereket, és az egyik legfontosabb tanulság az volt, mennyire törékeny az emberi egészség, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a tudomány által még kontrollálatlan tényezőknek. De ugyanilyen fontos tanulság volt az is, hogy milyen fantasztikus teljesítményre képes az orvostudomány és az egészségügy: a rekord-idő alatt kifejlesztett védőoltás, a rettentő nyomás alatt is teljesítő betegellátó rendszer azt bizonyítja, hogy világszinten és Magyarországon is működik, és a kihívásokra adekvát válaszokat ad az egészségügy” – fogalmazott dr. Bánhidy Ferenc. Hozzátette: jelenleg 11 047 hallgató tanul a Semmelweis Egyetemen, akik mind az egészségügyben, kollégaként dolgoznak majd, szaktudásukat a koronavírus-járványhoz hasonló különleges helyzeten megoldásának szolgálatába állítva.

A rektorhelyettes kiemelte: az Egészségtudományi Karon 3534 magyar és külföldi hallgató oktatása és gyakorlati képzési zajlik, és egész Európában egyedülálló módon 14 különböző egészségügyi szakdolgozói képzés folyik itt. A hallgatók nagy része önkéntes munkát is végzett, segítve az egészségügyben dolgozókat, ezért a válsághelyzet személyesen és szakmailag is érettebbé tette őket – mutatott rá. „Remélem, hogy amikor az egészségügyi pálya mellett döntöttek, rátaláltak hivatásukra, és az eddig szerzett tudás és a tapasztalatok által még lelkesebben, hathatósabban szolgálják majd a beteg, gyógyulni vágyó, illetve az egészségüket megóvni kívánó embereket” – mondta el dr. Bánhidy Ferenc, gratulálva a most diplomát szerzőknek.

Ezt követően Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella, az ETK dékánja köszöntötte a végzett hallgatókat. „Diplomaátadó ünnepségeken gyakran hangzik el, hogy a frissen végzettek most lépnek be a nagybetűs életbe. A tavalyi évben kitört világjárvány azonban olyan rendkívüli helyzetet teremtett, hogy Önök, kedves végzősök ezt már hallgatóként mindannyian megtették. A koronavírus-járvány sok mindenre megtanított bennünket, korábban nem tapasztalt rugalmasságot és helytállást követelt meg Karunk oktatóitól és hallgatóiról egyaránt” – mondta beszédében, hozzátéve: a nehezített és váratlan feladatokat mindenki becsülettel ellátta, hiszen az oktatás és vizsgáztatás is zavartalan volt a kivételes körülmények között is, a hallgatók ráadásul a kirendelés keretében teljesített egészségügyi szolgálatban is helyt álltak és értékes, életre szóló tapasztalatokat szereztek. „Büszkék vagyunk Önökre, hisz a kórházaktól, klinikáktól érkező visszajelzések szerint lelkiismeretesen és magas szakmai színvonalon látták el feladataikat és reméljük, hogy eközben sokszor átélhették azt az élményt, ami miatt olyan különleges az egészségügyi szakdolgozói pálya: a betegségtől szenvedő, vagy a betegségtől okkal tartó ember testi-lelki támogatásának felemelő érzését, valamint azt a bizalmat és hálát, ami a segítségre szoruló emberektől Önök felé árad” – fogalmazott a dékán.

Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella szót ejtett az augusztusban bekövetkező modellváltásról, valamint a kar történetének egyik legnagyobb fejlesztéséről is, amely során egy új, modern épületszárnnyal bővülhet a szervezeti egység. „Egyetemünk a tudományos és oktatói munkát értékelő rangsorokban világszinten is előkelő helyen áll és folyamatosan javítja a pozícióit számos kategóriában. Mivel a diploma értéke hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt függ az azt kibocsátó intézmény presztízsétől, minden hallgatónk számára jelentős előnyökkel jár ez a tendencia és az Egyetem vezetősége elkötelezett aziránt, hogy még tovább javítsuk egyetemünk elismertségét, és bekerüljünk a világ 100 legjobb egyeteme közé” – mutatott rá, majd felhívta a figyelmet a szolidaritás, az esélyegyenlőség jelentőségre és arra, hogy céljainkat és reményünket a nehéz helyzetben sem szabad feladni.

Ezt követően az eskütételt dr. Vingender István dékánhelyettes vezette le, majd az okleveleket dr. Bánhidy Ferenc és Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella nyújtotta át. A ceremónia keretében az ápoló, a dietetikus, a gyógytornász, a mentőtiszt, a szülésznő, a népegészségügyi ellenőr és védőnő szakirány, az optometria, radiográfia és egészségturizmus-szervező specializáció, az ápolás, a fizioterápia, a táplálkozástudományi, az egészségügyi tanár mesterképzési szak, az addiktológiai konzultáns, az egészségtudományi szakfordító-tolmács és az egészségügyi projektmenedzser szakirányú továbbképzésen végzett hallgatók vehették át oklevelüket.

A végzett hallgatók nevében Gyenes Gábor népegészségügyi ellenőr búcsúbeszédében kiemelte: a most végzettek ugyan különböző szakirányokon tanultak, de kihívásaik hasonlóak voltak. A vizsgajelentkezés, vizsgázás és szakdolgozat nehézségei azonban a sikerélmény következtében végül jó emlékekké váltak – fogalmazott. Volt hallgatótársai envében ksözönetet mondott a családtagoknak, barátoknak is. „Mindannyiunkat más cél vezérel, sokan más irányba indulunk el, viszont ne feledjétek, hogy a jövőnk a saját kezünkben van és ahogy ezt a sikert, mást is el tudunk érni kellő kitartással” – mutatott rá. A nemzetküzi hallgatók nevében Larsen Malin ápoló kiemelte: az itt töltött idő alatt életreszóló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtak, a képzések során pedig erős elméleti tudást és gyakorlati képzéseket szerezhettek. Külön szót ejtett oktatóikról, akik a pandémia jelentette rendhagyó helyzetben is végig segítségükre voltak. 

Az ünnepség végén a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara lépett fel: a zenekar fuvolakvartettje Ittzés Gergely átiratában a Joseph Haydn: Öt tétel zenélő órára című darabját adta elő.

Szabó Ádám
Fotó: Reviczky Zsolt

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.