Az úgynevezett poszt-COVID tünetegyüttes a pulmonológiai, kardiális, neurológiai és pszichiátriai tünetek mellett gasztroenterológiai panaszokkal és májenzim emelkedéssel is járhat. Az I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika poszt-COVID-ambulanciáján azoknak a koronavírus-fertőzésen átesett, már PCR negatív betegeknek biztosítanak ellátást, akik a fertőzést követően hetekkel is gasztroenterológiai tüneteket (hasmenés, hányinger, hányás, étvágytalanság) észlelnek vagy újonnan megjelent emésztőszervi panaszaik vannak, amiket nem tudnak máshoz kötni. Az ambulancia kizárólag beutalóval és előjegyzési időponttal vehető igénybe.

Az I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika gasztroenterológus szakorvosai kezdeményezték a poszt-COVID-ambulancia létrehozását, mivel sok esetben találkoztak a fertőzésből meggyógyult betegek esetében olyan panaszokkal, amelyeknél felmerült a koronavírussal való összefüggés – fogalmazott dr. Szijártó Attila. Mint azt a klinika igazgatója kifejtette, a fertőzést követően számos beteg esetében lépett fel a bél elégtelen működésével összefüggő probléma, de volt olyan páciensük is, akinél májbetegség jelent meg, vagy más emésztőszervi panasz lángolt fel. Komoly számban tapasztaltak emellett gyomorsavelválasztás fokozódását mutató kórképeket is, szintén a COVID-19 fertőzés lezajlása után.

A koronavírus-fertőzés során a betegek közel 10 százalékánál alakulnak ki gasztroenterológiai tünetek, amelyek közül a leggyakoribbak a hasmenés, hányinger, hányás, étvágytalanság. Az esetek közel 3-16 százalékánál légúti betegség nélkül is felléphetnek ezek a tünetek, amelyek megjelenésekor a vírusfertőzés lefolyása általában súlyosabb. A COVID-19 alatt a betegek 14-53 százalékánál a májműködés zavarait mutató májenzim eltérések is jelentkezhetnek.

A páciensek egy részénél ezek a tünetek tartósan megmaradhatnak, ugyanakkor dr. Szijártó Attila felhívta rá a figyelmet, nem csak azoknak lehetnek gasztroenterológiai panaszaik a fertőzés után, akiknél ezek már a betegség alatt is megjelentek. Munkájuk során találkoztak ugyanis olyan esetekkel is, amikor a páciensnek légzőszervi panaszokat okozott a COVID-19, majd a lezajlott gyulladást követően emésztőrendszeri tünetek is felléptek.

Amennyiben a vizsgálatok során beigazolódik, hogy a fennálló probléma összefüggésbe hozható a koronavírus-fertőzéssel, a gasztroenterológiai poszt-COVID-ambulancia megkezdi a páciens kezelését, amely a klasszikus gasztroenterológiai betegségekhez hasonló terápiákat von maga után. Ugyanakkor fontos információ az orvos számára, hogy mi a tünetek kiváltó oka, és ha poszt-COVID-ról van szó, akár a gyógyszerelés vagy annak időtartama is változhat.

A gasztroenterológiai poszt-COVID-ambulancián történő megjelenéshez háziorvosi beutaló szükséges. Azokat várják, akiknek a fertőzés után néhány héten belül sem múlnak el a gasztroenterológiai tüneteik vagy új, mással nem magyarázható emésztőszervi panaszaik jelentkeznek a felgyógyulást követő hetekben. A bejelentkezés módjáról erre a linkre kattintva, a klinika honlapján kaphatnak bővebb információt az érdeklődők.

Az időablak fontos tényező, ugyanis akkor beszélhetünk egyértelműen a koronavírus-fertőzéshez köthető panaszokról, amennyiben azok a felgyógyulást követő pár héten belül jelentkeznek – mutatott rá dr. Szijártó Attila. Hozzátette, jelenleg az ennél korábbi fertőzés és a gasztroenterológiai panaszok közötti kapcsolat további kutatást igénylő terület.

Egyre inkább kezd kirajzolódni, hogy melyek azok a problémák, amelyek nagyobb számban fordulnak elő a koronavírus-fertőzés után – összegezte az igazgató. Mint mondta, folyamatosan gyűjtik az adatokat ezzel és a terápiás algoritmusokkal kapcsolatban is, amelyeknek tudományos és klinikai szempontból is fontos jelentőségük van.

Horváth Dóra
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.