Veresné dr. Bálint Márta, a Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék vezetője előadásában hangsúlyozta: a megfelelő táplálkozás késlelteti az öregedést, egészségmegőrző hatású, de a már kialakult betegség tüneteit is enyhíti. Változatos táplálkozással elegendő tápanyaghoz juthatnak az egészséges, aktív idős emberek – a változatosság pedig azt jelenti, hogy minden ételcsoportból fogyasztanak, tehát zöldséget, gyümölcsöt, gabonaféléket, jó minőségű sovány húsokat, halat, tojást, tej- és tejtermékeket, emellett pedig a lehető legkevesebb zsiradékot, sót és cukrot – részletezte. Felhívta a figyelmet, hogy ebben a korban csökkenhet az ízérző képesség, ezért a sózással, fűszerezéssel óvatosan kell bánni. Az idős emberek emésztése már nem úgy működik, mint fiatal korban, ezért a tanszékvezető napi ötszöri étkezést javasol ennek a korosztálynak, mert a szervezetük könnyebben dolgozza fel a kisebb adagot. Arra is figyelni kell, hogy a korábbinál kevesebbet egyenek, mivel kisebb adag, de értékes tápanyagokban gazdag ételre van szükségük.
Külön kiemelte a hüvelyeseket (szárazbab, borsó, lencse, csicseriborsó), amelyek jelentős fehérjetartalmuk mellet az állati eredetű termékkel ellentétben nem tartalmaznak koleszterint, csökkentve ezzel az érelmeszesedés, és az ennek következtében kialakuló magasvérnyomás kockázatát. Értékes zsírsavaik és jelentős vitamintartalmuk miatt érdemes olajos magvakat is fogyasztani, az ajánlások szerint a napi adag annyi, amennyi egy zárt markunkban elfér. A tanszékvezető szerint az édességről sem kell lemondani, a 60 százaléknál magasabb kakaótartalmú csokoládéból lehet enni napi egy-három kisebb kockát. Kitért a gabonafélékre, melyek között vannak B12-, B6-vitaminokkal és a folsavval dúsított készítmények , amik hozzájárulnak az erek egészségesen tartásához. Azt tanácsolta, hogy a magas rosttartalmú teljes kiőrlésű termékeket válasszák, lehetőség szerint minél kevesebb hozzáadott cukorral és felhasznált zsiradékkal.
Az oszteoporózis és a hozzá kapcsolódó csonttörés nagy problémát jelent idős korban, ezért fontos a megfelelő kalciumbevitel, amit elsősorban a tej és a tejtermékek fogyasztásával lehet fedezni – emelte ki, hozzátéve, hogy a legjobban a savanyított tejtermékekből – joghurt, túró, sajt, kefir – bevitt kalcium hasznosul a szervezetben. Kitért arra is, hogy a kor előrehaladtával romlik a bőrben folyó D-vitamin-szintézis hatékonysága, emellett az idősek nyáron is kevesebb időt töltenek a szabadban, mint a fiatalok, ezért a megfelelő D-vitamin pótlásra is oda kell figyelni. A tabletták mellett érdemes ilyen vitaminnal dúsított élelmiszereket választani.
A tanszékvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy az időseknek különösen nagy problémát okoz az elegendő mennyiségű folyadék fogyasztása, ezért fokozottan ki vannak téve a kiszáradás veszélyének. A túl kevés folyadék többek között étvágytalanságot, székrekedést, gyakoribb elesést, fejfájást, zavartságot, kellemetlen szájízt és húgyúti fertőzéseket is okozhat. A nőknek napi két liter, a férfiaknak két és fél liter folyadékot javasolnak, és azt ajánlják, hogy ennek háromnegyede, legalább napi 5 pohár víz legyen. A fennmaradó mennyiség zöldséggel, gyümölccsel vagy levessel is a szervezetbe kerülhet.
Előadásban ismertetett egy 65-79 éves korosztály bevonásával végzett kutatást, mely az étrend hatását vizsgálta az egészséges öregedésre. A másfél éves vizsgálat során igazolódott a megfelelő táplálkozás preventív hatása. Egy másik tanulmány pedig arra kereste a választ, hogy a mediterrán étrend hatással van-e a mentális képességekre. A felmérés során három csoportot vizsgáltak, melyből kettő mediterrán diétát folytatott, vagyis halat, olivaolajat, sok zöldséget és gyümölcsöt, kevesebb húst, soványabb tejtermékeket fogyasztott, a harmadik csoport a klasszikus zsírszegény étrendet kapta. Megállapításuk szerint a mediterrán típusú diéta javította a kognitív – megismeréshez, tudáshoz kötődő – funkciókat az agyban, ami idős korban különösen fontos.
Veresné dr. Bálint Márta felidézte, hogy Magyarországon a legfrissebb táplálkozási ajánlás 2016-ban jelent meg „Okostányér” néven, ez azonban nem tükrözte az időskor sajátosságait, így az idén megszületett egy új, a 60 év feletti korosztálynak szóló nemzeti táplálkozási ajánlás is. Ebben gyakorlatias és hasznos tanácsokat, ötleteket osztanak meg, több mintát is bemutatva a reggelire, tízóraira vagy uzsonnára, de kitérnek az egyes étkezések ideális időpontjára is.
Előadása végén bemutatta a kollégáival közösen szerkesztett Táplálkozási tanácsok 50 év felettieknek című könyvet, melyben kipróbált receptekkel és hasznos tudnivalókkal segítik a tudatos táplálkozást.
Az előadás diasora ide kattintva nézhető meg.
Veresné dr. Bálint Márta 1978-ben végzett a Dietetikus – OTKI Egészségügyi Főiskolai Karán, Dieteikai Szakon, majd okleveles élelmiszer minőségbiztosító agrármérnök képesítést is szerzett a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszer Minőségbiztosító Agrármérnöki Szakán. 2011-ben PhD fokozatot kapott a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában, doktori értekezését a tápláltsági állapot, táplálkozási szokások, tápanyagbeviteli értékek, és élelmiszerfogyasztási gyakoriság vizsgálata idősek körében témában írta. 1987-91 között a Semmelweis Egyetem (régebben OTE, majd HIETE) Egészségügyi Főiskolai Kar Dietetikai Tanszékének főiskolai tanársegédje, majd 1991-től adjunktusa. Tagja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének, és a Magyar Táplálkozástudományi Társaságnak, 1996-2000 között a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vezetőségi tagja. Részt vett a dietetikus képzés tanterv reformjának kidolgozásában, majd a Dietetikus BSc képzés curriculum fejlesztésének felelőse volt.
Az egyetem – alapításának 250 éves jubileumára emlékezve – 2019-ben indította el a lakosságnak, főként az idősebb korosztálynak és hozzátartozóinak szóló ingyenes szabadelőadás-sorozatát dr. Nagy Zoltán professor emeritus szakmai vezetésével, amely a járványhelyzetben online folytatódik. A Szenior Akadémián az érdeklődők az egyetem vezető professzorainak tolmácsolásában nyerhetnek bepillantást az orvostudomány legújabb eredményeibe, és kaphatnak hasznos ismereteket a leggyakoribb betegségekről, azok megelőzésétől a felismerésen át a terápiáig.
Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.