A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének (BOE) megmérettetésére 330 ötfős csapat, azaz több mint 1500 középiskolás jelentkezett az ország minden tájáról és a határon túlról is. Az idei versenyt online rendezték meg, a kétnapos döntőre március 27-28-án került sor.
A szervezők az online döntő lebonyolítása közben. Forrás: BOE

A 2020/2021 tanévben immár hatodik alkalommal rendezték meg a Semmelweis Egészségversenyt. A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE) által rendezett esemény fő célja a középiskolás generáció egészségértésének és egészségmegőrzésének fejlesztése, valamint alapvető prevenciós és felvilágosító ismeretek átadása interaktív és élvezhető módon. VI. Semmelweis Egészségverseny megszervezésében és lebonyolításában a BOE közel 80 önkéntese vett részt 2020 szeptemberétől. Az esemény az első 3 online fordulót követően, 2021. március 27-28-án ért véget a kétnapos döntővel.

Az idei versenyre 330 ötfős csapat, azaz több mint 1500 középiskolás diák jelentkezett az ország minden pontjáról és a határon túlról is. A megmérettetésre való felkészülést egy közel 200 oldalas szakmai segédanyag segítette, amelyet a prevenciós szekciók vezetői írtak és szakorvosok lektoráltak. A VI. Semmelweis Egészségverseny témakörei az alábbiak voltak:

  • Kardiovaszkuláris prevenció
  • Tumorprevenció
  • Egészségtudatos táplálkozás, sporttáplálkozás
  • Cukorbetegség kialakulásának kockázata, megelőzése
  • Evészavarok, divatdiéták
  • Alapszintű újraélesztés és elsősegélynyújtás
  • Helyes gyógyszerhasználat és antimikrobiális rezisztencia
  • Védőoltások
  • Alkoholprevenció
  • Dohányzás prevenció
  • Drogprevenció
  • Semmelweis Ignác élete és munkássága
  • Transzplantáció és véradás
  • Reproduktív egészségügy
  • Szexuális úton terjedő betegségek
  • Testmozgás és sport
  • Orális egészség és szájhigiénia
Az első helyezett csapat tagjai közül Süle-Szigeti Kamilla, Mrenkó Zsófi, Szőke Mira, Phan Viola

A program első három fordulója online zajlott, amelynek során egyszerű választásos, valamint összetettebb, kifejtős feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Ezt követően a csapatoknak egy projektmunkát kellett elkészíteniük saját iskolájukban vagy lakóhelyükön azzal a céllal, hogy minél szélesebb körhöz juttassanak el hasznos, egészségmegőrzéssel kapcsolatos információkat. A projektfeladatok témaköre idén a védőoltások köré szerveződött.

A kétnapos döntő online formában, a Zoom segítségével került megrendezésre. A korábbi fordulók eredményei alapján a legjobb 36 ötfős csapat jutott be, ők  a verseny előtti héten mindannyian megkapták az online állomásokhoz szükséges eszközöket, valamint az Semmelweis Egészségversenyes ajándéktárgyakat is. A döntőben a diákok interaktív feladatok során mérték össze tudásukat, az állomásokon pedig orvostanhallgató önkéntesek segítették őket a különböző szekciók izgalmas feladványainak megoldásában.

Az első 10 helyezett csapat:

Helyezés Csapatnév Gimnázium Város
1. Hypertonia Toldy Ferenc Gimnázium Budapest
2. Váltivarúak Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba
3. Kapillárisok Keszthelyi Vajda János Gimnázium Keszthely
4. Muffin titkosügynökök ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Budapest
5. Homo Competitus ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Budapest
6. Hypothalamus Török Ignác Gimnázium Gödöllő
7. High5 Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Debrecen
8. SZIGnác Soproni Szechenyi István Gimnázium Sopron
9. FoNo ((Formulae Normales)) ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium Budapest
10. Remedium Újpesti Könyves KÁlmán Gimnázium Budapest

 

A csapattagok névsora és az eredmények ide kattintva olvashatóak. 

Romhányi Eszter, Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE)
Fotó: BOE

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.