Az életkor előrehaladtával az emberi testben számos jelentős változás zajlik mind a sejtek, mind a szervek és a szervrendszerek szintjén. Abban, hogy az időskori gyógyítás megfelelő színvonalú legyen, kiemelkedő szerepük van a geriáter szakembereknek. A Semmelweis Egyetem tavaly alapította meg a Szent Rókus Klinikai Tömbben az első magyar Geriátriai Klinikát és Ápolástudományi Központot. Február 25-én „Az időskor nem betegség” címmel a 11. Semmelweis Egészség Napok előadásai bepillantást engednek ebbe az egyre jobban felértékelődő tudományágba, és választ keresnek azokra a legfontosabb egészségügyi kérdésekre is, amelyek leginkább az időseket érintik.

Az idősgyógyászat egyik lényeges eleme, hogy az embert a maga teljességében nézze, és annak megfelelően kezdje el a gyógyítási folyamatot, mert a speciális életkor különleges ellátást kíván. Kihívást jelent, hogy gyakran számos krónikus betegséget kell együtt kezelni, amelyek egymás hatását képesek tovább rontani – mutat rá dr. Besenyei Attila. A Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömb Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központjának főorvosa hozzátette, a geriáternek az az egyik fontos feladata, hogy a különböző társbetegségek áttekintése után átgondolja a kezelés legfontosabb céljait, mérlegelje annak kockázatának és hasznának arányát, majd az egyén állapotát és szokásait figyelembe véve optimalizálja a terápiát, és ha lehetséges, csökkentse a gyógyszerek mennyiségét. A szakember a „Miért más egy idős ember gyógyítása?” című előadásában kitér majd arra is, miért fontos a gyógyszermennyiség csökkentése.

Az immunrendszerünk időskorban is jól működik – mondja dr. Domján Gyula, a Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ egyetemi tanára, aki azt is kiemelte, hogy bár az úgynevezett sejtes és antitestes immunitás az életkor előrehaladtával már nem olyan, mint egy fiatal esetében, még így is megfelelően tudja védeni a szervezetet.

Az olyan betegségek, mint például az érelmeszesedés, a krónikus bronchitis, vagy a tartós gyulladásos panaszok, mind rontják a védekezőképességet és az immunrendszert.

A mostani vírusos időszakban tehát különösen törekedni kell arra, hogy ezek a kórképek megfelelő kezelést kapjanak. A szervezet általános védekezése szempontjából kiemelten fontos, hogy rendben legyen a vérnyomás és az emésztés, illetve ne legyenek kezeletlenek a légzőszervi betegségek – tette hozzá a professzor, aki „Hogyan működik az immunrendszerünk időskorban?” címmel tart majd előadást.

A szervezet általános állapota befolyásolja a végbemenő immunfolyamatokat, így azt is, hogy miként reagálunk egy fertőző betegségre, egy vírusinfekcióra, vagy akár egy oltásra. A professzor kiemelte, az oltás mindenképpen javasolt az idős emberek számára.

A Semmelweis Egészség Napokon a szakemberek – a konzultációs lehetőséggel egybekötött előadások alkalmával – arra is felhívják a résztvevők figyelmét, hogy az idős korosztálynak mindenképpen törekednie kell az egészséges életmód, a helyes táplálkozás és a megfelelő mennyiségű mozgás fontosságára, ezek ugyanis, mind befolyásolják az immunrendszerük hatékony működését.

A 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi programjának február 25-i eseményén az előadások ingyenesek, de regisztrációkötelesek.

A részletes program és az előadások regisztrációja ide kattintva érhető el.

Csatári-Földváry Eszter
Kiemelt kép (illusztráció): Pixabay
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.