A korábbi éveknél több, huszonnégy hallgató adhatott számot kutatásáról online előadáson a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján. Köszöntőjében Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella, a kar dékánja kiemelte, hogy a járvány mindössze a rendezvény formáját változtatta meg, a beérkezett munkák színvonala és sokfélesége nem szenvedett csorbát.

Az esemény kezdetén Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella, az Egészségtudományi Karának (ETK) dékánja köszöntötte a kar történetének 43. alkalommal megrendezett Tudományos Diákköri Konferenciájának résztvevőit. A kutatás iránt fogékony hallgatók seregszemléje idén több szempontból is különleges: a rendezvény kapcsolódik a Semmelweis Egyetem fennállásának 250. évfordulója alkalmából rendezett programsorozathoz, emellett a COVID-19 járvány miatt a konferenciát kivételesen online formában rendezték meg.

Idén 24 hallgató mutathatta be kutatásait online előadások keretében. A dékán hangsúlyozta, hogy a hallgatók a járvánnyal összefüggő kutatásokba is bekapcsolódtak, az ETK pedig továbbra is kiemelten támogat minden ilyen tevékenységet. A cél az, hogy az itt végzett hallgatók ne csak a gyakorlatban, hanem az elméleti területeken is minél magasabb szintű teljesítményt nyújtsanak. Ehhez további lehetőséget biztosít a tavaly megalakult Egészségtudományi Doktori Iskola.

A szakmai tartalom a szokott módon széleskörű, csak a forma változott idén, mivel az előadók virtuálisan prezentálnak, ahogyan az eredményeket is online hirdetik ki – tette hozzá Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella. Az elismeréseket azonban személyesen vehetik majd át a díjazottak, akik a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is meghívást kapnak.

Dr. Gadó Klára, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának általános dékánhelyettese, a bírálóbizottság elnöke a TDK gyakorlati oldalát ismertette. Az előadók nem élőben referáltak tudásukról, egy előre felvett és beküldött anyagot láthattak a konferencia résztvevő. Ezzel azt is biztosították, hogy az előadók nem lépik át a számukra rendelkezésre álló tízperces időkeretet. A kérdések feltevésére és megválaszolására öt perc vitaidő állt rendelkezésre.

A díjazottak névsora ide kattintva olvasható (pdf).

Borbély Zsuzsa
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.