Életének 71. évében elhunyt dr. Szőnyi László a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának nyugalmazott docense.

Nekrológ

Kedves Laci!

Idestova már 20 éve, hogy megismertelek téged, amikor még kisorvos voltam a Belgyógyászati osztályon az I. sz Gyermekklinikán. Arató Andrissal vezettétek az osztályt, ő foglalkozott a gasztroenterológiai betegekkel, te a májasokkal. Emlékszem, mindig sokat és türelmesen beszéltél a betegekkel és szüleikkel. Velünk, (akkor még) fiatalokkal halk voltál és talán egy kicsit távolságtartó is.

Már akkor is Tanár Úrnak szólítottak. Sokszor nem tudtam mit is gondolsz valójában a bajszod alatt. Fanyar humorod, megjegyzéseid a mai napig eszembe jutnak. Ahogy elkezdtünk együtt dolgozni egyre jobban megismertelek és megtudtam, hogy mélyen érző szív van a felszín alatt. Sok előadás tartásával bíztál meg. Mindig új témát adtál, sose olyat, amihez már lett volna anyagom. Egyszer megkérdeztem tőled, hogy ezt bosszantásból csinálod-e. Azt felelted, hogy így tanulsz Tóni… Igazad volt.

Sokat dolgoztunk együtt, kezdtél fokozatosan megfertőzni a hepatológia szeretetével. Ez teljesen új terület volt akkor még nekem, de talán másoknak is. 10 évet töltöttem el veled a Belgyógyászati Osztályon. Neked köszönhetem, hogy gyermekhepatológus lettem. Elküldtél tanulni szinte az összes jelentős európai hepatológiai centrumba: Németországba, hogy megtanuljam a transzplantált betegek gondozását, Párizsba, Londonba, Groningenbe, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Megfertőztél. Megfertőztél azzal az alázattal, ahogy közeledtél a beteg gyermekekhez, ahogy felvállaltad a legsúlyosabb eseteket is amikor már mindenki feladta. Megfertőztél a tudományos érdeklődéssel, a folyamatos tanulni vágyással, hogy ne csak gyógyítsunk, hanem keressük a betegségek mélyén zajló folyamatokat is. Ennek egyik eredménye, hogy jelenleg több európai betegregiszterben veszünk részt, hogy több európai gyermekhepatológiai kurzusnak adtunk otthon Magyarországon. PhD és TDK hallgatók bevonásával követjük a májtranszplantált gyermekek immunológiai, metabolikus és cardiovascularis szövődményeit. Részt veszünk az autoimmun májbeteg gyermekek európai regiszterében, és sorolhatnám.

Neked köszönhető, hogy ma Magyarországon van kiterjesztett újszülöttkori anyagcsereszűrés. Neked köszönhető, hogy ma Magyarországon van gyermekhepatológia, van gyermekkori májtranszplantáció, egy szakmai műhelyt hoztál létre. Az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Hepatológiai részlege lett Magyarország egyetlen gyermekhepatológiai centruma, amit nem csak idehaza, hanem Európában is jegyeznek már. Az általad létrehozott Alapítvány, a Májbeteg Gyermekekért Alapítvány segítségével sok külföldi transzplantációra utazó családot tudtunk támogatni, de ezen túlmenően fejlesztettük a Hepatológiai Osztály eszközparkját és támogatni tudjuk azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a hepatológia iránt.

Kedves Szőnyi Tanár úr, Kedves Laci, az egyre bővülő és népesedő csapat folytatja azt a munkát az I.sz. Gyermekklinikán, amit te elkezdtél. Biztos vagyok benne, hogy mostantól fentről segítesz majd nekünk a nehéz, megoldatlan, kilátástalan eseteinkkel, és majd mosolyogva hümmögsz a bajszod alatt, ha meggyógyultak…
Emléked örökké velem, velünk marad!

Dr. Dezsőfi Antal egyetemi docens, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Gasztroenterológia és Hepatológia osztályvezető
Fotó: I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.