Az egyetem alapításának 250. évfordulója alkalmából a Testnevelési és Sportközpont által szervezett szabadidős programsorozat október 4-én folytatódott. Az Esztergomból induló túra Dobogókőn és Pilistetőn át Pilisvörösvárig vezetett végig, ahol jelenlegi és volt hallgatók mellett dolgozók is teljesítették a 25 km-es távot.

Várszegi Kornélia, a Testnevelési és Sportközpont igazgatója elmondta, a hétvégi 25 km-es túra keretében egy kellemes napot tölthettek együtt a Pilisben. Az emléktúra résztvevői Esztergomból indulva Pilisvörösvárig kirándultak, érintve Dobogókőt és Pilistetőt. A túrához az egyetem volt hallgatói is csatlakoztak, köztük dr. Mércz Ágnes és dr. Kiss Enikő, akik ezzel teljesítették a tavaly kitűzött 250 km-es célt; mellettük pedig tizenketten vannak, akik már a 125 km-en jutottak túl – tette hozzá.  A kiérdemelt bronz, ezüst és arany fokozatú elismerő okleveleket a márciusi záró túra végén, a Tabánban,  Semmelweis Ignác emléktáblájának ünnepélyes koszorúzásánál adjuk át – emelte ki Várszegi Kornélia.

Galéria

3kép

A programsorozat következő állomásán október 17-én Piliscsabáról indulva a Nagyszénáson és Zsíroshegyen keresztül a Hármashatárhegyre jutnak el a túrázók. További részletek és program erre a linkre kattintva olvasható.

Bódi Bernadett
Fotó és forrás: Testnevelési és Sportközpont

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.