A program kidolgozásáról először a tavaly decemberi ülésén döntött az egyetem Szenátusa, majd ennek nyomán született meg az a részletes javaslat, melyet a júniusi ülésén szavazott meg a testület.
Dr. Merkely Béla kiemelte: a családbarát szemlélet pozitív társadalmi üzenetet hordozó érték, mely napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel és vonzerővel bír. „A rektori program célkitűzéseivel összhangban azt kívánjuk elérni, hogy egyetemünk olyan hely legyen, ahol a szakmai fejlődés és elismerés mellett a családokat támogatják, a gyermekvállalást elismerik, valamint ahol az egyetem, mint munkáltató, tudatosan tesz azért, hogy a munkavállaló képes legyen összehangolni és egyensúlyban tartani a munkáját a magánéletével” – fogalmazott a rektor. „A program lehetővé teszi, hogy a Semmelweis Egyetem olyan munkahely legyen, ahova reggelente örömmel és szolgálatra készen lép be a szakdolgozó, a rezidens, a szakorvos, a tanársegéd és a professzor, valamint minden adminisztratív és üzemeltetési területen dolgozó egyetemi polgár; és miután ellátták napi feladatukat, az elvégzett eredményes munka élményével térnek haza családjukhoz.” – hangsúlyozta dr. Merkely Béla, aki szerint a Semmelweis Családbarát Egyetem Program elindulása az egyetem és annak minden polgára számára mérföldkőnek számít. A rektor elmondta: a program az életpálya-modellel kiegészülve még vonzóbbá teszi majd az intézményt a munkavállalók számára. „Célunk, hogy ebben is irányt mutassunk és a legkiválóbb kollégák továbbra is a Semmelweis Egyetemet válasszák” – fogalmazott.
Adonicsné Püski Kata rektori kabinetvezető-helyettes kiemelte: a családbarát módon működő munkahely fő jellemzője, hogy a munkáltató tudatosan figyel és tesz azért, hogy a munkavállaló képes legyen összehangolni a munkájából adódó kötelezettségeit a magánéletben ránehezedő feladatokkal. Ez mindamellett, hogy gazdasági előnyöket hordoz, erősíti az egyetem munkahely-megtartó képességét és munkaerő-piaci helyzetét. „A Semmelweis Egyetem hallgatóinak kétharmada, dolgozóinak több mint 70%-a nő. A női alkalmazottak karrier-család együttesének harmonizálása, és így a családbarát munkahely megteremtése az egyetem kiemelt prioritású célkitűzése” – fűzte hozzá.
Dr. Hankó Balázs rektorhelyettes kiemelte: az előterjesztés középpontjában a Semmelweis Kártya program, az annak keretében nyújtott szolgáltatások és kedvezmények, a különböző családtámogatási intézkedések, a rugalmas foglalkoztatási lehetőségek, továbbá számos középtávú fejlesztési elképzelés áll.
A Semmelweis Kártya Program 2020 novemberében indul – több kedvezmény, így például a betegút szervezés már ekkor elérhető lesz. A program magában foglalja majd a Semmelweis Egyetemen dolgozók egészségügyi ellátását és számos, az egyetemi polgárok számára már jelenleg is elérhető kedvezményt: ilyen az egyetem gyógyszertáraiban elérhető gyógyszertári kedvezmény; a táplálkozási és életmód tanácsadás igénybevétele és az egyetem által szervezett közösségi mozgásprogramokon való részvétel is. A kártyával tovább bővülnek a sport, kultúra és egyéb területeken igényelhető kedvezmények, továbbá még szélesebb körben igénybe vehetők majd az egészségprevenciós és egészségfejlesztési szolgáltatások, és a magánügyek intézésében kínált segítségnyújtás is.
A program keretein belül a Semmelweis Egészségügyi Szervezési iroda (SESZI) által kialakításra kerül egy nonstop működő, úgynevezett „walk-in-centre” a Szent Rókus Klinikai Tömb területén. Az ide betérő beteg – a panasz súlyosságától függően – először nem feltétlenül orvossal, hanem más, képzett egészségügyi dolgozóval találkozik majd. A betegirányító munkatársak a klinikákkal folyamatos kapcsolatban állva az érintett beteg számára szakvizsgálatokra, konzultációkra tudnak időpontot szervezni telefonon vagy személyesen. A jövőben a Foglalkozás-egészségügyi szolgálat által előírt szakvizsgálatok elvégzésének megtervezése is itt történik majd. A klinika háziorvosi szolgáltatáshoz hasonló rendszerben fogadja majd az egészségügyi panasszal érkezőket, akut probléma esetén pedig azonnali ellátást biztosít az intézmény Sürgősségi Betegellátó Osztályán. Ezeket az egészségügyi ellátási szolgáltatásokat nemcsak az egyetemi hallgatóknak és munkatársaknak, hanem később a munkatársak közeli hozzátartozóinak is biztosítja majd az egyetem.
A családtámogatási intézkedések keretein belül az életpályamodellek fenntartása mellett a tervek szerint a jubiláló és a nyugdíjba vonuló munkavállalók elismerésben részsülnek, a belépő dolgozókat rektori köszöntő várhatja az e-mail fiókjukban, beléptetésüket és beilleszkedésüket pedig információs csomag segíti majd. A program részeként a kisgyermekes munkavállalók támogatása céljából továbbra is biztosítva lesz az iskoláztatási támogatás, valamint az egyetemi óvodák által nyújtott szolgáltatásokon túl bővül a táboroztatások és az iskolai, óvodai szünetekben szervezett gyermekfelügyeletek köre is. A gyermekvállalás miatt otthon tartózkodó dolgozók lehetőséget kapnak majd az egyetemi életbe való intenzívebb bekapcsolódásra azáltal, hogy minden nagyobb egyetemi rendezvényen és programon biztosított lesz a gyermekfelügyeletet.
Az egyetem támogatja a különböző rugalmas foglalkoztatási formák alkalmazását is, az ezekről készült pontos iránymutatást minden szervezeti egység vezetője megkapja. A program elsődleges célja e téren az, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló vezetők nyitottak és érdekeltek legyenek a nem hagyományos foglalkoztatási formák alkalmazására.
Berki Zoltán, a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség elnöke elmondta: a Semmelweis Egyetemen dolgozók tisztában vannak vele, hogy az intézmény színvonalának megfelelően nekik is a lehető legtöbbet kell nyújtaniuk. „Az emberek akkor tudnak kiválóan teljesíteni, ha jól is érzik magukat a munkahelyükön és érzik azt, hogy az ő véleményük is számít, őket is meghallgatják. A Családbarát programnak épp ez a lényege: mindenki számára kézzel fogható módon mutatja, hogy az egyetem törődik munkavállalóival” – magyarázta.
Mindezeken túl az egyetem vezetése tervezi üdülők, nővérszállás, valamint okosparkolási program kialakítását is. A tervek szerint a tömbökhöz kapcsolódóan létrehoznának olyan tereket, melyek alkalmasak kisebb sporttevékenységre, vagy rövid pihenésre. Az intézmény célul tűzte ki a Családbarát Hely tanúsító védjegy Bronz Fokozatának megszerzését is, melynek elnyerése még vonzóbbá tenné intézményünket a munkavállalók, a hallgatók és a betegek körében.
Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.